A Cselekvés Díja – jelöld a láthatatlan segítőket!

Negyedik alkalommal nyílt meg a Jószolgálat-díj jelölési időszaka.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
cselekvés
2019. szeptember 20. Jószolgálat-díj

A Jótékonyság Világnapján tett sajtóbejelentésen a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány megnyitotta a Jószolgálat-díj 2019/20-as évadát. Kibővített kategóriával, már a határon túlról is lehet pályázni a cselekvés díjára november 30-ig. A negyedik éve futó kezdeményezés a szociális munkát és a rászorulók iránti felelősségvállalás fontosságát kívánja népszerűsíteni a budapesti Március 15-e téren kihelyezett szabadtéri kiállítással.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Dísztermében tartott megnyitón a 2018/19-es évad díjazottjaival és pártfogoltjaikkal közösen nyitották meg az új jelölési időszakot. Freiherr von Twickel Georg Albert, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke a Jószolgálat-díj alapításakor olyan elismerést hívott életre, mely édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő életművének kíván méltó emléket állítani. A 2016-ban létrehozott emlékdíj a grófnő munkásságához kapcsolódóan, és az elmúlt évek jelöléseinek tapasztalatai alapján kibővült a külhoni vándor-díjjal. Az idei első évben a Kárpátalján élő szórványmagyarság segítőit kívánja támogatni az alapítvány.

A 2019/20-as évad nagykövetei Barabás Évi műsorvezető és Molnár Ferenc ’Caramel’ énekes, akik a civil életükben is sokszor csatlakoznak jótékonysági akciókhoz. A díj nagyköveteiként saját eszközeikkel támogatják azt, hogy társadalmunk látásmódja formálódjon, észrevegyük azt, hogy milyen sokan és sokféleképpen segítik a hátrányos helyzetű embertársainkat.

Gáspár Judit, a Jószolgálat-díj szóvivője elmondta, szeptember 5-től lehet jelölni a díj honlapján keresztül a négy főkategóriában: életműdíj, hivatásszerűen végzett szociális munka, önkénteses végzett szociális munka és új kategóriaként a külhoni vándor-díjra.

A külhoni elismerést a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek számára ajánlják, akik kiemelkedő munkát végeznek a rászoruló családokért, fogyatékkal élőkért, hajléktalanokért, kisebbségekért vagy idősekért. A határon túli díjat minden évadban más szomszédos ország részére ajánlják a jószolgálati tevékenységet végző egyének részére.

A pályázatokat a joszolgalatdij.hu/jeloles oldal űrlapján keresztül lehet benyújtani 2019. november 30-ig. A felterjesztésekből a szakmai zsűri az életműdíjat, a hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriáiban, és a külhoni vándor-díjra választ díjazottakat. Az önkéntes kategóriákban a jelölések alapján 2020 januárban online szavazással a közönség választja ki azokat a személyeket és civil közösségeket, akiket érdemesnek ítél a Jószolgálat-díj elismerésére.

A 2018/19-es évad díjazottjairól az Index.hu főtámogató médiapartner közreműködésével nyílt szabadtéri kiállítás, szeptembertől várja az érdeklődőket a budapesti Március 15-e téren október végéig, majd vidéki városok közterein kerül kihelyezésre.

A Jószolgálat-díj egyben egy

társadalom-érzékenyítő kampány,

mely széles körben népszerűsíti a szociális munkát, bemutatva annak mindennapi nehézségeit és örömeit egyaránt. A februárban díjazottakat a 7 nagy magyarországi segélyszervezet képviselőiből álló szakmai zsűri választotta ki.

A Jószolgálat-díj 2018/2019-es évadának díjazottjai:

Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Siposné Kohári Szilvia

Mezei Ádám

Tisza Levente

Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória:

Fészek Gyermekvédő Egyesület

Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona

SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány

Életműdíj:

Tuczainé Régvári Marietta

Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Elekné Román Katalin

Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória:

Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért