A férfiak termékenységében is kárt tehet a BPA

A BPA bizony a felnőttekre is hatással van!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
meddőség
2020. január 05. ratkotunde.hu

Azok, akik már régóta vágynak családra, sokszor már a baba tervezési időszakában is elkezdik a “fészekrakást”. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy BPA mentes cumikat és cumisüvegeket kell beszerezni – az EU be is tiltotta ezt az anyagot a gyermek termékekben -, de elfelejtik, hogy a BPA bizony a felnőttekre is hatással van.

A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.

BPA

Mi is pontosan az a BPA, amitől annyira féltjük a gyerekeinket? A biszfenol-a nevű anyag a műanyagok gyártása során felhasznált vegyületek egyike. Megtalálható a legtöbb élelmiszeripari csomagolóanyagban, a vizes és üdítős palackokban, és sok más termékben is. A szabályozások alapján veszélytelen anyagként tartják nyilván, de nem véletlenül tiltották ki a gyerekeknek készült tárgyakból.

A biszfenol-a – ról ma már bizonyított, hogy hatással van az anyagcserére, így pedig a cukorbetegség kialakulására, valamint egyes daganattípusok megjelenésében is közrejátszik. Mindemellett sajnos a férfiak termékenységére is drasztikus befolyást gyakorol. A hereszövet jelentős károsodása figyelhető meg már magzati korban is, abban az esetben, ha az édesanya szervezetében jelen van a BPA. És sajnos tény, hogy a fejlett országokban az emberek 90%-ban jelen van ez az anyag.

Mit tesz velünk?

A BPA csökkenti a tesztoszteron szintet magzati korban, illetve megnehezíti a herék leszállását, így közrejátszik a napjainkban egyre gyakoribb rejtettheréjűség, hugycsőhasadék, vagy más, férfi nemi fejlődési rendellenességek kialakulásában. Sajnos a későbbiek során a BPA a termékenységre is befolyással van, mivel jelentősen csökkentheti a spermaszámot is.

Felnőtt férfiak esetében ez utóbbi hatás szintén megfigyelhető. Sajnos, mielőtt ezt a mellékhatást felismerték volna a biszfenol-a esetében, már olyan sokrétűen alkalmazták – például fogtömésekben is -, hogy jelenléte ma már kikerülhetetlen a szervezetben.

A spermatermelésre gyakorolt hatás pedig sok egyéb összetevővel drasztikus, hiszen az előrejelzések alapján 20-30 év múlva több lesz a világon a meddő férfi, mint ahány termékeny.

Ellensúlyozás

Mivel a BPA szinte megkerülhetetlen egyelőre, így mindenképpen ellensúlyozni kell a befolyását. Erre részben képes a szervezet, de csak abban az esetben, ha megfelelő tápanyagellátottsággal rendelkezik, hiszen mind a hormontermelés, mind a spermatermelés, sőt, a szervezet minden egyes apró működési mechanizmusa energiát és tápanyagokat igényel – mondja Ratkó Tünde.

Nem csak a BPA kényszeríti nagyobb tápanyagfelhasználásra a szervezetet. A stressz, a környezeti ártalmak, a műtrágyázás révén bevitt anyagok, vagy éppen a permetszerekből a szervezetbe jutó vegyületek mind extra munkát adnak a testnek, amihez extra tápanyag is kell. Ezt pedig az élelmiszerekből fedezni szinte lehetetlen.

A megfelelő vitaminkészítmény azonban sokat segíthet a helyzeten, de ehhez mindenképpen szem előtt kell tartani néhány dolgot. A kiválasztott termék a lehető legtöbb anyag esetében szerves kötéseket kell, hogy tartalmazzon, mivel így az anyagok felszívódása akár 80%-kal is jobb. Ez praktikusan -citrát és -glükonát kötési formákat jelent. Emellett fontos, hogy ne csak egy – egy anyagot pótoljunk. Bár a köztudatban az szerepel, hogy a férfi termékenységhez csak a cink kell, ez nem igaz. Számtalan más anyag is szükséges a megfelelő mennyiségű és minőségű sperma előállításához, ráadásul az egyes anyagok segítik mások felszívódását, mint a C-vitamin és a vas vagy a réz és a cink. Vagyis a kiválasztott készítmény lehetőleg komplex is legyen, mert így lehet a legjobb hatást elérni.

Fontos megjegyezni azt is, hogy hirtelen változást nem várhatunk. Bár tudjuk, hogy a spermatermelés folyamatos, de azt lényegesen kevesebben tudják, hogy a spermatogenezis, vagyis a spermatermelés folyamata egy 74 napos ciklus. Vagyis ahhoz, hogy a feljavított spermák elvégezhessék a dolgukat, minimum ennyi időre szükség lehet, de ennél akár többre is, hiszen a szervezetben kialakult tápanyaghiányok helyreállítása hosszadalmasabb feladat.