A legnagyobb szabadság elköteleződni valaki mellett – interjú Mohos Gáborral

„Isten nekünk nem egy személytelen kozmikus erő, hanem szerető atyánk, aki gondoskodik rólunk.”

mohos gábor
2020. február 14. Gyöngy-Pethő Krisztina/vasarnap.hu

Fotó: vasarnap.hu

A házasság hete programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján többek közt Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök is felszólalt, és üdvözölte a Magyarországon immáron tizenharmadszorra megrendezett eseményfolyamot. Beszédében kiemelte, a házasság két ember szabad, életre szóló döntése és elköteleződése, mely a földön a legerősebb szövetség. A házasságról, annak különösen napjainkban fontos szerepéről és a házasságot veszélyeztető kihívásokról beszélgettünk a segédpüspökkel.

A KSH adatai szerint rekordot döntött 2019-ben a házasságkötések száma. Hogyan értékeli ezt az adatot? Ugyanez megmutatkozott az egyházi házasságkötések számában is?

A tavalyi egyházi házasságok számának alakulásáról még nem tudok beszámolni, ezeket most gyűjtjük be. Ugyanakkor természetes, hogy egyházi körben is örülünk annak, ha nő a házasságok száma. A házasság hete kapcsán zajlott sajtótájékoztatón hallott adatok biztatóak, de ha figyelembe vesszük, hogyan alakul a népesség aránya, beláthatjuk, hogy ilyen mértékű növekedés hosszú távon valószínűleg nem fenntartható.

Úgy gondolom, hogy ezeknek a statisztikai változásoknak az üzenete a fontos: a fiataloknak nagyobb a házasodási kedve. Bíznak abban, hogy érdemes tartós életközösségben, kapcsolatban élni. Bizakodóak azt illetően, hogy fel tudnak építeni egy olyan életet, aminek van alapja, van reményük a jövőre nézve.

Az köt házasságot és az vállal gyermeket, akinek van valami reménye, hogy mindezt érdemes, hogy fel tudja nevelni születendő gyermekeit; meg tudja nekik adni azt, amire szükségük lesz.

Ez mindenképpen fontos a jövőkép szempontjából. A fiatalok előtti nagy kihívás, hogy milyen lesz a jövő: élhető vagy nem élhető. Lehet-e valamire építeni vagy minden bizonytalan, és nem lehet semmibe kapaszkodni. E tekintetben ez a statisztika mindenképp egy biztató jel!

Püspökként hozzáteszem, az a hivatásunk, az egyház hivatása, hogy az evangélium Jézus Krisztus által elhozott örömhíréről beszéljünk. Ez az igazi, biztos támaszunk: a hitünk, hogy Istenben bízhatunk, hogy Isten nekünk nem egy személytelen kozmikus erő, vagy egy távoli valaki, hanem szerető atyánk, aki gondoskodik rólunk. Jézus erről beszél az evangéliumban, és ezt élte meg a saját életében is: olyan atyánk van a mennyben, aki gyermekeiként tekint ránk, és gondoskodik rólunk, megadja azt, amire szükségünk van. Ez a személyes kapcsolat biztos alapot jelent, különösen ebben a mai világban, amelyben élünk.

Olyan léptékben alakul át körülöttünk a világ és benne a mi helyünk, kapcsolataink, életmódunk, amit nagyon nehéz követni, és nehéz felmérni, hogy ez pontosan hova vezet. Egy ilyen helyzetben, aki igazán a biztos pont, az a mennyei atya. Aki a világot megalkotta és tudta, hogy lesz majd 21. század, és tudja azt is, hogy mi következik ezután. Neki erre az időre is van terve, erre a történelmi helyzetre is tud segítséget adni a számunkra minden nap. Ebbe a szeretetből fakadó isteni segítségbe lehet igazán belekapaszkodni, ami soha nem fog elhagyni minket.

Azoknál az isteni gyermekeknél maradva, akik nem hívők: hogyan lehet őket bevonzani, hogy a házasság mellett döntsenek?

Minden ember szíve mélyén ott van a vágy a szépre, a jóra, a biztonságra.

Ha a házasságot mindkét fél tudatosan éli meg, és tudatosan van egy nyitottságuk arra is, hogy képesek legyenek lemondani egyes dolgokról a kettőjük közös kapcsolatáért, a másikért, akit szeretnek, akkor egyedülálló megtartó erővel bír. Ez jelenthet egy olyan biztonságot a világban — ha valaki nem hívő is —, amit nemigen talál meg máshol. Tehát ez a mély személyes emberi kapcsolat, elköteleződés olyan, mint két szál összefonása egy harmadik szállal a férj és feleség között. Így sokkal többet bír, mint a két szál külön-külön. Ez egy olyan alap, amit nem hívőként is elfogadhat az ember, magáénak vallhat és építhet rá.

Hogyan lehet a hozott mintákat, sztereotípiákat leküzdeni, vagy még inkább felülírni, hogy a most kötött házasságok kitartsanak ugyanúgy, ahogy nagyszüleink, dédszüleink idejében?

Ez a kérdés, illetve maga a valóság, amit megélünk, és a mai társadalomban tapasztalható különböző tendenciák, a napjainkban jelenlévő gondolati irányzatok nagyon komplexek, és ezek közül sok hat a házassággal szemben. Sokszor olyan magatartásformákban nyilvánulnak meg ezek a tényezők, amiknek nem is vagyunk tudatában. Éppen ezért a házasság gondozásába kezdettől fogva időt, figyelmet, energiát kell fektetni, mert a kezdeti lendület nem marad meg magától.

Itt visszatérnék az előbb említett tudatosság fontosságára. Próbáljuk meg felismerni saját magunkban vagy mások figyelmeztetéseiben azokat a hibáinkat, melyeket utána tudatosan szeretnénk kijavítani. Ugyanúgy figyelmeztessük egymást is, hogy milyen magatartásformáink vannak, amik nem erősítik a házasságot. Az alapgondolkodásunk a házasságról ne negatív legyen, tehát ne azt jelentse ez a közösség, hogy egy életfogytig tartó börtönbüntetés, és az ember nem szabad, ha már bekötötték a fejét.

Egyáltalán mi a valódi szabadság? A mai társadalomban sok esetben, ha valaki nem követi a trendeket, akkor ezzel szinte automatikusan kizárja magát vagy mások őt. Ez valóban szabadság?

Nem nagyobb szabadság az, hogy én önként elköteleződöm valaki mellett, akire számíthatok, akiben bízhatok?!

Ez nem egy mélyebb szabadság?! Ezeket érdemes újragondolni, és figyelni, hogy hogyan hatnak ránk a trendekkel járó tendenciák. Ami a technológiai fejlődést illeti, az életformánkat, életmódunkat alakítják át akár a közösségi médiában dívó trendek. Nagyon tudatos döntéseket kell hoznunk, hogy ne sodródjunk észrevétlenül egy olyan életformával, ami már a házasság tartósságát, sőt alapvetően az emberi kapcsolataink minőségét veszélyezteti, mert a saját világunkba zár be.

Nem csak a házasságról van szó, férj és feleség között, hanem szülő-gyermek kapcsolatáról, és így tovább. Tudunk-e időt szánni egymásra és nem a virtuális térben tölteni az értékes és visszahozhatatlan időt? Alapvető igazság, hogy a valóságot próbáljam valóságként szemlélni: egy nap 24 órából áll. Ha én abból egyre több időt töltök valamivel, akkor valami mástól veszem el időt. A 24 órába valami más nem fér bele és az addigi tevékenységek rovására megy. A 24 óra mindig 24 óra marad. Azt jelenti, hogy nagyon tudatosan el kell döntenem, hogy mi az, ami igazán fontos, és mi az, amit elengedek, mert a sorrendben hátrébb van. Egy személyes kapcsolatban mindig nagyon fontos az egymásra fordított minőségi idő.

A másik oldal is igaz, hogy nagyon bőséges a mai kínálat. Egy napot nyugodtan meg tudnánk tölteni 48 órányi tevékenységgel. Ilyenkor az a döntés nehézsége, hogy mik azok az akár értékes dolgok, amiket elengedünk, mert egyszerűen nem férnek bele. Ez különösen tudatos és szigorú választást követel tőlünk. Egyben küzdelem is, mert számos tendencia hatásaival kell megpróbálnunk bizonyos mértékig megbirkózni, és kialakítani belőle a saját irányunkat, álláspontunkat. Sok esetben törekedve felülírni a berögződött rossz mintákat.