A saját kenyér igézete

Nincs is annál otthonosabb érzés, mikor este a frissensült kenyér illata lengi be a lakást!

otthon
2019. augusztus 15. Czefernek Léna

Fotó: Pixabay

Még ebben a kánikulai időszakban is megéri a ráfordított idő és energia arra, hogy ropogós, adalékanyagoktól és nem utolsósorban műanyag-csomagolástól mentes harapnivaló kerüljön az asztalunkra.

Bevallom őszintén, a kenyérsütés gondolata olyannyira távol állt tőlem, hogy éveket kellett várni arra, hogy megpróbálkozzak vele. Annak ellenére, hogy réges-régen örököltünk egy vadonatúj kenyérsütőt. Még az sem vitt közelebb a használatához, hogy egy szép napon el kellett kezdenem egészségügyi okok miatt teljes kiőrlésű pékárukat fogyasztanom. Ekkor azért felkerült a „gépecske” a pincéből, tekintélyes helyet követelve magának nem túl nagy konyhapultunkon.

Nem is tudom, mi okozta az áttörést. Talán amikor egy óvodai vásáron egy anyuka saját készítésű kenyeréből vásároltunk, bár az továbbra is elképzelhetetlennek tűnt, hogy ilyen fantasztikusan finomat mi is tudunk készíteni. Vagy amikor egy ismerős családnál uzsonnáztuk a frissen sült kalácsot? Vagy amikor rájöttem, hogy igazából mindent meg tudok csinálni otthon is? A kertben szedett gyümölcsből készül leves, fagyi, süti, a cirtomfűből tea és szúnyogriasztó, a zöldségből főzelék s a sült hús pácolásához is az ott termő fűszernövényeket szedegetjük le a gyerekek segédletével.

Egyszóval lassan váltottunk részben önellátó fokozatra, ami közel nem jelenti azt, hogy mostantól egész nap kapálok a kertben s teljesen hulladékmentes a háztartásunk. De azt megtanultuk, hogy a természet milyen kincsekkel ajándékoz meg – ha hallgatunk hívó szavára.

Valahogy ugyanilyen ösztönös érzés kenyeret sütni. Kukucskálni a kelő tésztát, tervezgetni a hozzávalókat, s élvezni ahogyan szétárad a lakásban a frissensült „élet” illata, ami még harmadnap is ropogós marad, anélkül, hogy nejlonzacskóban aszalnánk.

Az már csak hab a tortán, hogy az összetételéért is én felelek, vagyis nincs benne térfogatnövelő, meglepiből laktóz (amire allergiás vagyok), köménymag (amit a gyerekek nem esznek) vagy rozs, amit én nem tudok megszeretni, akárhogy is próbálom. Nincs továbbá vasárnap ránk törő – úristen, nincs mit vacsorázni – feeling, ráadásul csodák-csodájára a gyerekek sem fanyalognak még a teljes kiőrlésű-mindenféle-magos változatok ellen sem. És nem kerül 1200 forint/kg-ba az, hogy normális pékáru van az asztalunkon!

Én már nem tudok visszavonulót fújni, azóta nagyon nehezen veszem csak rá magam, hogy idő híján bolti kenyeret vásároljak, és szinte garantálom, hogy aki kipróbálja, ugyanígy érez majd! Csak azt nem fogja majd tudni, miért is várt erre ennyit?