Böjte Csaba: „Ne életem célja, hanem életem társa legyél!”

Böjte Csaba atyával a gyümölcsöző szerelemről és a boldog házasságról beszélgetett a csalad.hu.

Megalapozni a párkapcsolatot, frissen tartani a házasságot, mindennapivá tenni a bókokat, és szükség esetén megbocsátani. Böjte Csaba atyával a gyümölcsöző szerelemről és a boldog házasságról beszélgettünk.

Mit jelent a mai embernek a szerelem?

Böjte Csaba: A papi szakmával együtt jár az, hogy látunk kibontakozni és beérni kapcsolatokat. Ha megkérdeznénk az emberektől, mi jelenti nekik a legnagyobb boldogságot az életben, és mi miatt sírnak a legtöbbet, azt felelnék, hogy ez a párkapcsolat. Mi, emberek egy autóvezetésre nagyon komolyan fölkészülünk, de azt gondoljuk, hogy a párválasztáshoz és a házassághoz mindenki ért.

Mégis tíz szerelmespárból hét nemcsak hogy haraggal, hanem gyűlölettel és sírással válik el. Szinte önkezünkkel verjük szét a kapcsolatainkat és a családjainkat! De nem létezik, hogy ilyen nehéz házi feladatot adna nekünk az Isten. Ha jobban felkészülnénk rá, akkor a tízből nemcsak három házasság maradna meg, hanem akár hét is, és ez minden szempontból jó lenne! Kevesebb nyugtatót kellene szedni, kevesebben veszekednének, és a fegyházakban is kevesebben ülnének. Az árvaházak meg szinte kiürülnének! Azt gondolom, ha van valami fontos a huszonegyedik században, akkor az a családdal kapcsolatos kérdések újragondolása. Ezen a területen nagy segítségre szorulnak a fiataljaink is. Ezért hoztuk létre Nagyváradtól Koltóig a Szerelem-ösvényt, a szerelmesek útját, hogy a tiszta szerelmet, a családi élet szépségeit és annak megtartó erejét követendő példaként mutassuk be minden fiatalnak, jegyesnek és házasnak.

Erre szükség is van, mert 15 év házasság után már egyáltalán nem azok vagyunk, akik annak idején összeházasodtunk. Teljesen más emberrel kell együtt élnünk. Hogyan tudjuk őt ugyanúgy szeretni?

B. Cs.: Hihetetlen nagy szomjúságunk van a végtelen jóság, szépség, tisztaság és bölcsesség iránt. Ez a keresés ott van mindannyiunk szívében. Mi keresztény emberek hisszük, hogy a végtelen utáni szomjunkra Isten tud választ adni, mert ő a mi legfőbb forrásunk. Ha én nem az Istenben keresem ezeket a hatalmas értékeket és a boldogságomat, akkor a teremtményekben fogom, akik ezáltal bálvánnyá válnak. A férj, a feleség, a gyermek, de akár a focicsapatom vagy a nemzetem is válhat ilyenné számomra. Olyan sokszor látom, hogy a szülő a gyermeket az ő szeme fényének, élete értelmének tartja, aki őt boldoggá teszi, de közben a gyerek nem kap levegőt! A gyereknek nem az a dolga, hogy az anyukát boldoggá tegye, hanem az, hogy éljen, játsszon, tanuljon, aztán kibontakozzon, családot alapítson, és hasonlók. De a férjre ugyanígy rá lehet nehezedni! Igen, az ember a lelke mélyén nyugtalan, és folyamatosan keres, amíg meg nem nyugszik Istenben. Ha sikerül megtalálnia Őt, akkor a férje, a felesége, a barátja végre a társa lehet. Együtt barangolják be a világot, együtt fedezik fel annak csodáit, jó lesz nekik együtt lenni. Nem élete célja lesz a másik, hanem élete társa! Exupery mondja, hogy nem azok szeretik egymást, akik egymás szemébe néznek, hanem azok, akik egy közös cél felé néznek. Ha nekem társam vagy, akkor, ha megöregedtél, majd jól megvakarom a hátadat, és megyünk együtt, tovább, előre! De ha én téged istenpótló tökéletességben akarlak látni, és az imádatom tárgyává tenni, akkor előbb-utóbb kiderül, hogy te nem vagy méltó erre. Csalódom benned, és keresek egy jobbat. De az a másik ember is ugyanilyen porból született botladozó valaki lesz, tehát logikus, hogy benne is csalódni fogok. Azt mondom hát, hogy Istent imádni, felebarátainkat pedig szeretni kell! Ha meg tudjuk tanulni ezt a kétféle szeretetet, akkor boldogabbak lesznek az emberek a földön.

És aki nem hisz Istenben, hogyan tud jól szeretni?

B. Cs.: Az is nagy csoda, hogy valaki két lábon tud járni, ne várjuk el a másiktól, hogy tökéletes legyen. Se magadtól ne várd el, se tőle! Ezeknek a felfokozott elvárásoknak nem fog tudni megfelelni a férjed vagy a feleséged. Botladoztok együtt, és ez így van jól.

Sokan azért várnak a házassággal és a gyermekvállalással, mert előbb biztos egzisztenciát szeretnének teremteni.

B. Cs.: Olyan izgalmas együtt építeni egy házat, karriert, vagy bármit! Több olyan kollégám van, akikkel már akkor együtt dolgoztam, amikor Déván az első gyerekeket befogadtuk. Nagyon jó íz az, hogy együtt hoztuk létre, együtt álmodtuk meg ezt az egészet! Hosszú évekig vívódtunk, megoldásokat kerestünk, hatóságokkal bajlódtunk, és nemcsak hogy félszavakból megértjük egymást, hanem a sok akadály, siker és munka közepette örök szeretetteljes kapcsolat alakult ki köztünk. A házasságban hasonlóan van. Miért ne tudnátok együtt megálmodni az otthont, amiben lakni akartok? Én pap létemre bárhova megyek, viszek magammal gyerekeket is – sokkal jobb velük lenni, mint egyedül! A fiatalokat arra biztatom, hogy ne a hosszú lére eresztett ifjúság legyen az életük, hanem céltudatos kibontakozás. Ha a virágok tavasz helyett késő ősszel kezdenének virágozni, abból egész biztosan nem lenne gyümölcs.

A beszélgetés itt folytatódik.