Családháló díj: keressük 2017 legjobbjait!
Keressük az ország legjobb szülészetét, munkahelyi és családi bölcsődéjét, valamint kórházi gyermekorvosát.
A Családháló díj jelölési időszakát meghosszabbítottuk.
A jelöléseket 2018. február 7-én délig adhatjátok le a jelölőlapokon.
A Családháló és a Családháló díj
A 2011 tavaszán indult Családháló.hu egyszerre online családi magazin és közösség. Célunk, hogy munkánkkal a fiatal családokat támogassuk, ösztönözzük a gyermekek vállalását. Oldalunk a családok lehetőségeiről, nehézségeiről, örömeiről szól. Informálni, egyben szórakoztatni is kívánjuk napi több ezer olvasónkat és követőinket a közösségi médiában.
A Családháló díjat 2013-ban alapítottuk. Célunk ezzel nyilvános elismerésben részesíteni olyan embereket, intézményeket, akik a gyermekekért történő munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért. A díj erkölcsi elismeréssel jár és a Családháló olvasóinak jelölése és szavazata nyomán, a Családháló csapatának döntése alapján kerül kiosztásra ünnepélyes keretek között a Budapesten megrendezésre kerülő díjátadó rendezvényen.
A kategóriák
2018-ban az alábbi díjakat hirdetjük meg intézményi és egyéni kategóriákban.
Intézményi kategóriák:
2017 szülészete
2017 óvodája
2017 klasszikus bölcsődéje
2017 mini bölcsődéje
2017 családi bölcsődéje
2017 munkahelyi bölcsődéje
2017 különdíjasa (mely intézmény megfelel a kiírásnak, de egyik kategóriába sem fér bele)
Egyéni kategóriák:
2017 kórházi gyermekorvosa
2017 házi gyermekorvosa
2017 óvónője
2017 bölcsődei kisgyermeknevelője
2017 védőnője (területi vagy iskolai védőnő is lehet)
2017 különdíjasa (aki megfelel a kiírásnak, de egyik kategóriába sem fér bele)
A díjazás folyamata
A Családháló díj első része a jelölések leadásából áll, majd ezt követi egy rövid szavazási időszak, mikor a jelöltekre lehet szavazni egy meghatározott internetes felületen.
A jelöléseket 2018. február 7-én (szerdán) délig várjuk a cikkben megadott internetes űrlapokon. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a határidő után érkező jelöléseket nem tudjuk befogadni!
[shortcodefblock title=”Fontos a jó történet” igazitas=”right” szelesseg=”57″]A jelölések legfontosabb része az indoklás, mely alapján a jelöltet felterjesztitek a díjra. Szavazategyenlőség esetén a Családháló csapata a jelöltekről szóló történetek alapján dönt majd a kategória győzteséről. Ezért kérünk benneteket, hogy ezt minőségi módon írjátok meg nekünk![/shortcodefblock]
Szavazni 2018. február 12-16. között lehet, melyről további információkat a későbbiekben közlünk.
Jelölni és szavazni kizárólag a megadott internetes űrlapokon lehet. Más formában jelölést, illetve szavazatot nem fogadunk el! A beérkezett jelölésekről az intézményeket és az egyéni jelölteket a szavazás előtt telefonon és e-mailben értesítjük.
A díjátadó
A díjakat a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes keretek között fogjuk átadni Budapesten. Az eseményre a jelölteket, a díjazottakat, valamint családjaikat és a Családháló.hu olvasóit szeretettel várjuk. A díjátadón a kategóriák győztesei mellett a jelöltek sem távoznak üres kézzel: ők megkapják a Családháló emléklapját, melyen szerepel, hogy felterjesztették a 2017. évi Családháló díjra.
A díjátadó időpontját és helyszínét később fogjuk közzétenni.
Fontos! A kategóriák győztesei az okleveleket, illetve a jelöltek az emléklapokat kizárólag személyesen, a díjátadó ünnepségen tudják átvenni. Postai úton, illetve interneten történő továbbításra nincs lehetőség.
A jelölőlapok elérhetőségei:
További információkért írjatok nekünk a csaladhalodij@csaladhalo.hu e-mail címre!
Támogatók
A 2017. évi Családháló díjak támogatója a Harmat Kiadó és a Képmás magazin. A díjazottak az elismerés mellett jutalomban részesülnek a kiadó jóvoltából, illetve a lap felajánlásából.
Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán