Csókay András a sziámi ikrek szétválasztásáról

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata – Csókay András, Pataki Gergely és Csapody Marcell vezetésével – nemzetközi figyelmet kiváltó beavatkozással augusztus 1-jén és 2-án Dakkában, 33 órás műtéttel szétválasztotta a fejüknél összenőtt hároméves bangladesi sziámi ikerpárt, Rabeyát és Rukayát. A műtét idegsebészeti részét Csókay András végezte, vele beszélgetett a Magyar Kurír újságírója.

– Jelenleg hogy van a két kislány?

– Ahogyan az alapítványunk honlapján is olvasható, javuló állapotban vannak, és reménykedünk, hogy ez a továbbiakban is így marad. Van még miért imádkozni bőven.

– A bangladesi sziámi ikrek szétválasztását a műtét rendkívüli kockázata miatt a világhírű külföldi idegsebészeti klinikák nem vállalták. Először Önök is így gondolkoztak, de aztán történt valami. Ön imádkozni kezdett, és ekkor bevillant, hogy esetleg mégis lehetne tenni valamit.

– Menjünk vissza kicsit az időben, hogy lássuk a folyamatok lelki alapját. Pataki Gergely barátommal 2002-ben Teréz anya sugallatára megalapítottuk a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt. Kórházi ágyakat szereztünk, abortuszellenes előadásokat tartottunk. Gergely 2010 körül elindította a bangladesi helyreállító plasztikai és égési sebészeti missziókat. A harmadik világ országaiban rengeteg a megégett gyerek. Én 2016-ban Međugorjéban hívást kaptam a Szűzanyától, és ennek hatására elindítottam Afrikában egy idegsebészeti missziót. Még abban az évben elhívtam Gergelyt Afrikába, ő pedig 2017 novemberében elhívott engem Bangladesbe. Ott találkoztunk a sziámi ikrekkel, akik már fent voltak a tudományos világhálón, de a rendkívül bonyolult közös vénás érhálózat miatt egyetlenegy klinika sem jelentkezett be a műtétre. A gond ugyanis mindig a közös nagy vénákkal van.

– Ekkor kezdett el imádkozni?

– Hadd tegyek egy kis kitérőt. Sokat beszéltem az imádság erejéről eddig is. Tékozló fiúként huszonegy évvel ezelőtt tértem vissza a katolikus hitemhez. Attól kezdve naponta akár több rózsafüzért is elimádkozom. Ez a Szűzanya segítségével közelebb vezet Jézus Krisztushoz.

– Mit jelent ez pontosan?

– Azt, hogy közelebb kerülhetünk az élő igazsághoz, amely nem csak hitigazságokat jelent, hanem mindenkinek a saját küldetése igazságait. Ne lepődjön meg a mélyen imádkozó ember, ha fohászkodás közben eszébe jut egy-egy kreatív ötlet, ami a szakmájával, a hivatásával kapcsolatos! Egy ilyen indíttatás hatására mentem el 12 évvel ezelőtt Kopp Máriához azzal, hogy Istenhit és orvostudomány címmel szeretnék kurzust indítani a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében. Most ősszel már a tizenegyedik szemesztert kezdjük. Az előadók élő tanúságot tesznek arról, mennyire segíti az istenhit az orvostudományt. Én megéltem ezt: a rózsafüzér imádsághoz kötődik két találmányom felfedezése is, amelyek nemzetközi díjakat nyertek, hasznosságuk tudományosan is beigazolódott. Ezeket nem magamnak köszönhetem.

Az más kérdés, hogy az orvosok nem szeretnek arról beszélni, milyen szerepe van a Krisztus-hitnek a tudományban. Hallani sem akarnak róla. Amikor egy konferencián valaki erről beszél, már az is eredmény, ha nem mennek ki a teremből. Pedig Isten létét maga a tudomány bizonyítja a legjobban, azzal, hogy elismeri: a lényegi kérdésekben egy tapodtat sem jutott előre. A misztérium előtt csak letérdelni lehet, tudományos válasz nincs.

Gondoljunk csak arra, hogy az ősrobbanás előtt a semmiből lett valami, ami robbanni tudott. Nincs tudományos magyarázat arra, hogyan keletkezett az első sejt az élettelen anyagból. Ugyanakkor a feltámadásnak is megvannak a természettudományos bizonyítékai, például a turini lepel vagy az eucharisztikus csodák.

Még mélyebb igazságokra jutottam mindezzel kapcsolatban, amikor a kisfiam tragikus halála után egy nagyon nehéz időszak következett az életemben. A hitem megmaradt, mindent tudtam a hit igazságáról, de hiányzott a szívbéli tapasztalás.

A beszélgetésnek még nincs vége, a folytatást ide kattintva tudod elolvasni.