Felháborító! Levideózzák, ahogy gyermekük sírva fakad a szülői reakció miatt

Úgy tűnik, vannak szülők, akiknek semmi sem szent ha egy olcsó poénról van szó, s még saját gyermekük megijesztése vagy megalázása is belefér adott esetben.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
videó
2019. augusztus 14. Családháló

Új őrület terjed az interneten, ismét a szülők vetették el a sulykot kisbabájukkal szemben.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy internetes kihívás keretében szülők cheerios- tornyot építenek alvó kisbabájuk fejére, s azzal versenyeznek, melyikük tudja magasabbra rakni az építményt kisbabáján.

Egy másik hasonló – szerintünk gonoszabb poén, mikor a kisgyermek fejéhez egy szelet sajtot vágnak, aki ettől megijed, s ezt az ijedt fejet találják olyan ellenállhatatlanul viccesnek egyes szülők, hogy levideózzák majd megosztják a közösségi médiában.

Itt van azonban a legújabb módszer, ami talán az előzőeknél is rosszabb:

itt ugyanis a szülő úgy csinál, mintha a gyermek beverte volna a fejét.

Először a koppanást imitálja az ajtófélfán, majd vigasztalni kezdi csemetéjét, aki ettől éktelen sírásba kezd, s a reakción a szülők jót kacagnak. Ezekből a videókból is van már egy csokorra való a világhálón.

Azt nem tudjuk, hogy a kedves szülők, akik ezeket a pihent agyú poénokat kitalálják (vagy másokról lemásolják), mit gondolnak, miért is jó vicc a gyermeküket megszégyenítő eljárást még az interneten is megosztani másokkal, de abban biztosak vagyunk, hogy ők maguk fel lennének háborodva ha valaki hasonló visszaélést követne el ellenük.