Ferenc pápa: a kielégíthetetlen fogyasztási vágy “vírus”

"Az otthonok megtelnek tárgyakkal, de hiányoznak belőlük a gyermekek!"

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
gyermek
2019. december 03. MTI

Fotó: Pixabay

A katolikus egyházfő a kielégíthetetlen fogyasztási vágyat olyan “vírusnak” nevezte, amely gyökereinél fertőzi meg a hitet is, mert elhiteti, hogy az élet kizárólag a birtoklástól és fogyasztástól függ, és figyelmünket elvonja Istenről és a közelünkben levő embertársainkról. “Testvéred ajtódon kopogtat, de csak zavar téged, mivel felborítja terveidet – ez a fogyasztói társadalom egoista magatartása” – jelentette ki az egyházfő.

“A mai embert tárgyak veszik körül, de nem tudja minek. Sok javunk van, de nem a jót szolgáljuk, az otthonok megtelnek tárgyakkal, de hiányoznak belőlük a gyermekek (…) ez a mai világ drámája (…) demográfiai télben élünk” – hangsúlyozta a pápa.

Hozzátette, hogy a tárgyakat halmozó emberiségnek semmi sem elég, mindenki fenyegetve érzi magát a másiktól, örökös az elégedetlenség, egyre több a harag és gyűlölet.

Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter-bazilikában mondott homíliát a Rómában élő kongói katolikus közösségnek bemutatott misén. A Szent Péter téren a déli Úrangyala-imádságot követő beszédében az egyházfő aggodalmát fejezte ki az Irakban kialakult helyzet miatt, emlékeztetve az utóbbi napok tüntetéseinek könyörtelen elfojtására. Megbékélést sürgetett az egész iraki nép számára.

Az egyházfő délután a Rómától száz kilométerre levő Greccio ferences szentélyébe látogat. Szent Ferenc 1223-ban az adventi időszakban Greccio egyik barlangjában rekonstruálta Jézus születésének betlehemi helyszínét, és ez indította el a betlehemállítás mai napig tartó karácsonyi hagyományát. Szent Ferenc betlehemi barlangjában Ferenc pápa apostoli levelet ír alá, amely az Admirabile signum (Csodálatraméltó jel) latin címet kapta, és a betlehem jelentőségéről szól.