Indiában betiltották a béranyaságot

Hosszú évekig tartó vitát követően India véget vetett a női test reproduktív célokra történő kereskedelembe bocsátásának.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
béranyaság
2019. augusztus 22. Magyar Kurír

Fotó: Pixabay

Hosszú évekig tartó vitát követően India véget vetett a női test reproduktív célokra történő kereskedelembe bocsátásának – írja a L’Osservatore Romano vatikáni napilap.

Az indiai parlament alsóháza augusztus 6-án véglegesen jóváhagyta azt a rendeletet, amely

megtiltja az országban a kereskedelmi célú béranyaságot.

A törvény szerint a béranyaság kivételes esetekben lehetséges: ha „önzetlen célból” történik, vagyis egy családon belül, illetve csak indiai nemzetiségű, legalább öt éve házasságban élő párok esetén, akiknek még nincs gyermeke, és ha bizonyított a meddőség.

A rendelet törvényen kívül helyezi a több mint háromezer indiai magánklinikát, amelyek 2001 óta dollármilliókat termelő üzleti vállalkozásokként virágoztak: évről évre házaspárok és egyedülálló személyek ezreit fogadták, akik a világ minden tájáról érkeztek, hogy gyermekük legyen.

Eddig India azon kevés országok közé tartozott, ahol

a nők „bérbe adhatták” a testüket,

hogy ismeretlenek gyermekeit világra hozzák. Indián kívül Oroszországban, Ukrajnában és Kalifornia államban van erre lehetőség törvényi jóváhagyással.

Abban, hogy e kérdésben új törvény szülessen, kiemelt szerepet vállalt Jayashree Wad nyolcvanéves ügyvédnő, aki 2015-ben komoly harcot indított a „termékenységbiznisz” ellen, bevonva a küzdelembe az indiai legfelsőbb bíróságot is.