Iskolai kampányt indított a Tej Terméktanács

Csaknem 100 általános iskolára kiterjedően indított tejfogyasztást népszerűsítő kampányt a Tej Terméktanács - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
egészség
2020. január 25. MTI

Fotó: Pixabay

A Van itthon tej című kampány célja, hogy megszerettesse a gyermekekkel a tej fogyasztását az iskolában is, bemutassa nekik a tejtermékek sokféleségét és szerepét az egészséges táplálkozásban, továbbá eloszlassa azokat a tévhiteket, melyek a tejtermékek előállításához, vagy fogyasztásához kapcsolódnak. A mobil kiállításokon bemutatják egyebek mellett az iskolásoknak, hogyan kerül a tej az istállókból vagy a réten legelő tehenektől a boltok polcaira – írták. A programot az egészségtudatos táplálkozással indokolták, hangsúlyozva, hogy az átadott ismeretek ösztönözhetik a gyermekeket a tejtermékek fogyasztására.

A rendezvényeken dietetikus magyarázza el például azt, mi a különbség a tej és a növényi alapú helyettesítő termékek között – mondta a közlemény szerint a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója, Harcz Zoltán. Ezt követően izgalmas, érdekes játékokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyermekek a tej- és tejtermékek fogyasztásának előnyeivel. Azt várják a kampánytól, hogy segítségével tudatos fogyasztókká válnak az iskolások, akik felnőttként környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok alapján vásárolnak majd.