Jónak lenni jó – Több mint 214 millió forint gyűlt össze
Több mint 214 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában, a Jónak lenni jóban, amelynek idei kedvezményezettje a koraszülöttek mentését és szállítását 30 éve végző Peter Cerny Alapítvány.
A kampány vasárnap egész napos műsorfolyammal zárult a Duna, a Duna World és az M5 kulturális csatornán.
Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója elmondta: a közszolgálati médiának fontos vállalása, lehetősége és kötelessége is, hogy advent időszakában felhívja a figyelmet a szeretetre, a segítségre és azokra a szervezetekre, amelyek erre érdemesek.
Kiemelte: ez egy olyan misszió, amelyet nemcsak elkezdtek és folytattak, hanem a jövőben is az akció mellé állnak. Hozzátette: a Jónak lenni jó nemcsak erről az egy napról szól, hanem a közmédia munkatársainak sok hétnyi munkája van benne, amelyért köszönet illeti őket.
Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője a műsor zárásakor elmondta: ennek a napnak az óriási eredménye, hogy munkatársaikat a gépkocsivezetőktől a szakasszisztensekig megismerték az emberek. “Jól esik az az elismerés és szeretet, ami árad felénk és ezt éreztük mindannyian” – tette hozzá.
Az összegyűlt pénzből egyebek mellett egy vagy két mentőautót fognak lecserélni, biztosan beszerezik a magasfrekvenciás lélegeztetőgépet és lehetőségük nyílik arra is, hogy a kampányban felajánlott négy inkubátor mellé további újakat szerezzenek be.
A műsorban elhangzott, hogy az adományvonal még él és év végéig megvásárolhatók azok a tárgyak, amelyek még nem keltek el.