Korai felismeréssel növelhető a gyógyulás esélye a gyermekkori onkológiai megbetegedésekben

Évente 250-300 új rosszindulatú daganatos megbetegedést diagnosztizálnak Magyarországon a gyermekek körében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
rák
2020. február 29. Semmelweis Egyetem

Az előfordulás gyakorisága az elmúlt húsz évben kis mértékben nőtt, de az egyre hatékonyabb kezeléseknek köszönhetően az ötéves túlélési ráta is megemelkedett. A korai felismerés a gyógyulás egyik legfontosabb alappillére, éppen ezért a Semmelweis Egészség Napok kiemelten foglalkozik a gyermekkori onkológiai betegségekkel márciusban.

A 14 éves kor eléréséig a balesetek után a második leggyakoribb halálok Magyarországon a daganatos megbetegedések, jellemzően a leukémia, amely az esetek 28 százalékát jelenti. A gyermekkori daganatok pontos okai ismeretlenek, vannak azonban olyan tényezők, amelyek növelik a betegség kialakulásának kockázatát: vélhetően az öröklött hajlam, a környezeti, immunológiai tényezők és egy esetleg vírusfertőzés is provokálhatják a daganatot.

Gyermekkorban a teljes gyógyulás esélye magas, a betegségtípus függvényében 75-95 százalékos, fontos ugyanakkor, hogy a lehető legkorábban diagnosztizálják a tünetek hátterében meghúzódó okokat. A II. számú Gyermekgyógyászati Klinikán, mint hazánk legmagasabb progresszivitási szintű gyermekhematológiai és onkológiai ellátóhelyén évente nagyjából 200-250 rosszindulatú daganatos beteget (ebből 120-130 új esetet) és legalább 100-150 jóindulatú érdaganattal vagy annak különböző formáival küzdő gyermeket kezelnek. Az itt dolgozó, nagy tapasztalattal és magas tudományos fokozattal rendelkező szakorvosok a márciusi Semmelweis Egészség Napon osztják meg tapasztalataikat a látogatókkal.

A Prevenció a gyermekgyógyászatban című rendezvényen két nagylétszámú tematikus előadás szól majd a gyermekkori onkológiai betegségekről. Kiderül, hogy milyen tünetekre kell kiemelten figyelni daganatok esetén, és mely esetekben jelezhet komoly problémát egy nyirokcsomó megnagyobbodása. Ugyanakkor a kezelési lehetőségekkel kapcsolatban is tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők.

A Semmelweis Egészség Napok következő rendezvényére a leggyakoribb mozgásszervi elváltozásokkal, a cukorbetegséggel, valamint az egyre több gyermeket érintő elhízással kapcsolatban is készülnek interaktív bemutatókkal, állapotfelmérésekkel és előadásokkal a szervezők. A gyermekkori kábítószerhasználatról és következményeiről dr. Zacher Gábor beszél majd, Bernáth József sztárséf pedig az egészség jegyében tart főzőshow-t.

A programok ingyenesek, de nagy részük regisztrációhoz kötött. Részletes program és jelentkezés a semmelweis.hu/250/semmelweis-egeszseg-napok oldalon, a Semmelweis Egészség Napok aktuális eseményére kattintva lehetséges. A betelt programokra a helyszínen, a lemondásoktól függően lehet regisztrálni.

Időpont: 2020. március 7. (szombat) 9:00 – 15:00

Helyszín: II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika (1094 Budapest, Angyal u.39.)