Kötelező párterápia válás ellen? Nem is olyan rossz ötlet!

Egy új joggyakorlat következtében Dániában csökkent a válások száma.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
válás
2019. augusztus 14. Családháló

Fotó: Pixabay

Csökkent a válások száma Dániában azok után, hogy új joggyakorlatot vezettek be: azoknak a pároknak, akiknek 18 év alatti gyermekük van kötelező három hónapos párterápián részt venni. A változásról idén áprilisban döntött a dán parlament.

Az első hallásra talán szigorúnak tűnő szabályozás eredményei magától beszélnek: ott, ahol már 2011 óta ez a gyakorlat és ingyenes terápiát biztosítanak,

17 százalékkal csökkent a válások száma.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy

a skandináv országban meglehetősen egyszerű volt eleddig a válási procedúra: mindössze egy online kérdőívet kellett kitöltenie hozzá a szakítani szándékozó pároknak, ami azt eredményezte, hogy a válások száma az elmúlt években jelentősen megugrott. Nyugat-Európai viszonylatban az egyik legmagasabb, – egy tavalyi felmérés szerint – évi 15000 válás van az országban, ami alig marad alatta az évente kötött házasságok felének.

Jelenleg az ország 98 községéből 68-ban elérhető a párterápia (öt éve csupán 20 községben biztosították a lehetőséget) – írja a Politiken vezető dán napilap.

Aki pedig nem megy el a kurzusra, az bizony szándéka ellenére házas marad mindaddig, amíg be nem pótolja a mulasztást!