Nőtt a születések és a házasságkötések száma is

Decemberben lényegesen többen születtek és kimagasló a házasságkötések száma is a KSH szerint.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
KSH
2020. február 25. MTI

Fotó: Pixabay

Az előzetes adatok szerint 2019 decemberében a magyarországi élve születések száma 8,2 százalékkal nőtt, a halálozásoké 8,1 százalékkal mérséklődött 2018 azonos havi értékéhez képest, ezáltal a 3389 fős decemberi természetes fogyás 32 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2019-ben a születések száma 0,7, a halálozásoké 1,1 százalékkal kevesebb volt, mint 2018-ban, ennek következtében a természetes fogyás 2 százalékkal, 838 fővel csökkent 2018-hoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

2019. január-decemberben

89 200 gyermek jött világra,

ami 607-tel, 0,7 százalékkal elmaradt a 2018. évi születésszámtól. Január-márciusban, júniusban és októberben kevesebb, április-májusban, júliusban, szeptemberben és november-decemberben több, augusztusban pedig ugyanannyi volt az újszülöttek száma, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb, 8,2 százalékos emelkedés decemberben, a legnagyobb mértékű, 5,8 százalékos csökkenés júniusban volt.

Tavaly 129 600-an haltak meg, 1,1 százalékkal, 1445-tel kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban, februárban és júniusban növekedett a halálozások száma, az év többi részében viszont kevesebben hunytak el, mint 2018 azonos hónapjaiban. A legnagyobb mértékű, 20 százalékos emelkedés januárban történt, aminek hátterében a 2018-hoz képest korábban tetőző influenzajárvány állhatott. A legjelentősebb, 14 százalékos csökkenést márciusban regisztrálták, ezen kívül decemberben is számottevően, 8,1 százalékkal kevesebben vesztették életüket – közölte a KSH.

Mint írták, az élve születések száma kisebb mértékben mérséklődött, mint a halálozásoké, ennek következtében

a természetes fogyás a 2018-as 41 238-cal szemben 40 400 volt, ami 2 százalékos csökkenést jelent.

Kiemelték, 65 300 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 28 százalékkal, 14 472-vel több az egy évvel korábbinál. Január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek 2018 azonos időszakához képest. Ezt követően február-márciusban 0,6, április-májusban 8,5, júniusban pedig már 16 százalékkal több házasság jött létre az egy évvel korábbinál. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott: július-szeptemberben átlagosan 33, októberben 65, novemberben 116 százalékkal többen kötöttek házasságot. Decemberben a növekedés üteme mérséklődött, de így is

54 százalékkal többen léptek frigyre, mint egy évvel korábban.

2019-ben kötötték a legtöbb házasságot 1990 óta – emelték ki.

Az adatok szerint ezer lakosra 9,1 élve születés és 13,3 halálozás jutott tavaly, mindkettő 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2018-ban. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,1 ezrelékes értéke is 0,1 ezrelékponttal mérséklődött. 2019-ben ezer élve születésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékponttal több volt az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 6,7 ezrelék volt, 1,5 ezrelékponttal több a bázisidőszaki értékhez képest.

A hivatal adatai szerint 2019 decemberében 7781 gyermek jött világra, ami 589 újszülöttel, 8,2 százalékkal több, mint 2018 decemberében. 11 170 ember vesztette életét, 978-cal, 8,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A születések száma emelkedett, a halálozásoké visszaesett, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. decemberi 4956-tal szemben 3389 fő volt tavaly decemberben, ami 32 százalékos csökkenést jelent.

A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett, 3235 pár lépett frigyre, 54 százalékkal, 1133-mal több a 2018. decemberinél.

A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 2019 végén 9 millió 769 ezer fő volt – olvasható a közleményben.