Öt pár házasodik össze a NOE őszi találkozóján

Az öt kiválasztott pár a találkozó részvevői előtt házasodhat össze.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
értékfelmutatás
2019. szeptember 11. MTI

Öt pár házasodik össze a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) 31. Őszi találkozóján szombaton a Szentendrei Skanzenben – közölte az egyesület elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Kardosné Gyurkó Katalin felidézte, az egyesület év elején jegyespároknak hirdetett pályázatot, amelynek nyereménye egy NOE által szervezett polgári szertartás és esküvő. Az öt kiválasztott pár a találkozó részvevői előtt házasodhat össze.

Hangsúlyozta, a találkozó célja az értékfelmutatás és a közösségépítés. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának segítésére pedig a rendezvényen nyolc autómárka modelljeit is tesztelni lehet majd – tette hozzá.

Tudatta, eddig körülbelül négyezren jelezték részvételüket, de az esemény nyitott, ezért helyszíni regisztrációs díj ellenében bárki kilátogathat.