Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
érettségi
2019. december 05. MTI

Fotó: MTI/Balog Zoltán

A jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtani, amelyikben a vizsgát meg kívánja írni a diák.
Emlékeztettek, hogy a középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2020/2021-es tanévben. Megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és jelezték, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő. Közülük 434 középiskola (64 százalék) jelezte egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

Ezeknek az iskoláknak, illetve feladatellátási helyeknek az adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.