Prosztatarák: motoros felvonulás a megelőzésért

A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása a hétvégén.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
megelőzés
2019. szeptember 28. MTI

A The Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) keretében vasárnap 110 ország hétszáz városában – így Budapesten is –  egy időben több mint 130 ezer elegánsan öltözött motoros részvételével lezajló rendezvény idei célja 7 millió dollár egyéni és szponzori adományt gyűjteni a novemberi “bajszos” kampányból is ismert Movember Foundationnek. Az idei motorozásra Magyarországon már több mint 330-an regisztráltak, a hazai felajánlások pedig már most eléri az ötezer dollárt – közölték a szervezők.

A közel 30 kilométeres budapesti motorozáson a szervezők szerint várhatóan 4-500-an vesznek majd részt, az egyéni támogatások és a szponzori felajánlások összege pedig meghaladja majd a tízezer dollárt.

A közleményben felhívják a figyelmet, hogy Magyarországon évente négyezer új prosztatarákos megbetegedést és 1500 halálesetet regisztrálnak. Szakértők szerint az évenkénti prosztatarákszűrés minden 40 év feletti férfinak javasolt még panaszmentes állapotban is, hiszen a korai diagnózis a betegség sikeres kezelésének legfontosabb feltétele.