Rétvári: a gyermekétkeztetés sokat tehet a következő generációk egészségéért

Nagyon fontos, hogy a gyerekek már az iskolában hozzászokjanak az egészséges ételekhez.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
közétkeztetés
2019. október 31. MTI

Nemzetközi téren is látható a gyermekétkeztetésben bevezetett intézkedések pozitív hatása, Magyarország jó példa arra, hogy érdemes radikálisat lépni, mert sokat lehet tenni a következő generáció egészségéért – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

Rétvári Bence A minőség választása a közétkeztetésben című konferencián hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a gyerekek már az iskolában hozzászokjanak az egészséges ételekhez.

A fizetések az elmúlt időszakban évről évre nőttek, így az embereknek egyre több lehetőségük lett egészségesebb ételeket választani, emellett egyre több, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint a mozgás fontosságát hangsúlyozó figyelemfelhívással találkoztak – sorolta. Mindezt kiegészítette két állami intézkedés is, a chipsadó és a reformmenza bevezetése – mondta.