Több mint ötvenezren igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját (FRISSÍTVE)

Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családvédelmi akcióterv
2019. szeptember 16. MTI

Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára a III. Budapesti Demográfiai Csúcson

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta, a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló babaváró támogatást eddig több mint 32 ezren igényelték, 22 ezernél többen pedig már szerződést is kötöttek.

Tízből kilenc pár a maximális tízmillió forintot veszi igénybe

– emelte ki.  Hozzátette: eddig 217 milliárd forintot folyósítottak az igénylőknek.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását 13 ezren kérvényezték, ami az államtitkár szerint azt mutatja, hogy a támogatás valós igényekre reagál.

Felidézte: a legalább háromgyermekes családok a támogatással legfeljebb 2,5 millió forintot kaphatnak hétüléses új autó vásárlásához.

Novák Katalin tájékoztatott arról is, a jelzáloghitel elengedésének kibővített lehetőségével háromezren éltek. Az állam július elsejétől a fennálló jelzáloghitelekből a második gyermek érkezése után egymillió forintot, a harmadik gyermek után négymillió forintot, minden további gyermek után pedig további egy-egy millió forintot ír jóvá – fejtette ki.

Kitért arra is, 2022 végéig hetvenezerre bővítik a bölcsődei férőhelyek számát. Erre a kormány idén 9, jövőre 11,5 milliárd forintot fordít a hazai költségvetésből – tette hozzá. Ezen kívül havi maximum 40 ezer forinttal segítik azokat a munkába visszatérő szülőket, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el.  Ezt eddig több mint ezren igényelték – ismertette az államtitkár a friss adatokat.

Jelezte, a

1818-as kormányzati hívószámra

mintegy húszezer megkeresés érkezett a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban. A telefonszámot továbbra is lehet hívni, ha valamilyen kérdés merül fel a támogatásokkal kapcsolatban.

Novák Katalin azt hangoztatta, a kormány a családokat tartja a legfontosabbnak, ezért 2010 óta családközpontú politikát folytat. A családvédelmi akcióterv elemei iránt töretlen az érdeklődés, a fiatalok pedig számítanak a segítségre – mondta.

Az államtitkár emlékeztetett: január elsejétől hatályba lép az akcióterv két új eleme, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége.

Trencsán Erika vezető pénzpiaci szakértő arról beszélt,

a legnépszerűbb támogatás a babaváró kölcsön,

amelyet a családok tudatosan használnak fel, az igénylések kétharmada ugyanis lakáscélhoz kötött. A támogatást sokan hitelkiváltásra is használják – fűzte hozzá.

A pénzintézetekhez július közepén érkezett a legtöbb igénylés, amelyeket azok zökkenőmentesen és jól kezeltek – közölte.