A 10 hónapos csecsemő

A baba 10 hónapos. Súlya eléri a 9 kg-ot, hossza kb. 70 cm. Ő már „nagy gyerek”, akivel meg lehet értetni magunkat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
0-12 hónap
2012. június 16. eckmarietta

A baba 10 hónapos. Súlya eléri a 9 kg-ot, hossza kb. 70 cm. Ő már „nagy gyerek”, akivel meg lehet értetni magunkat. Kezdetét veszi a nevelés is. Mint a táplálkozás, a jó fejlődés is a következetes nevelés eredménye.


Mozgásfejlődés

A baba már stabilan ül, ülésből hasra fordul. Kapaszkodva feláll, és megjelennek az első kezdetleges oldallépések is. Egyensúly érzéke folyamatosan fejlődik, így ügyesedik a járása is. Aki még nem kezd oldalazva lépegetni, az sincs lemaradva a fejlődésben. Ha már képes kapaszkodva felállni, azt jelenti: elég erősek az izmai, bármikor elindulhat.

Manipulációjában megfigyelhetjük, hogy rohamosan fejlődik kézügyessége. Apróbb tárgyakat kiszedeget a tartójukból, zsinóros játékokkal is tud már játszani.

Beszédfejlődés

10 hónapos korban már megjelennek az első szavak: ma-ma, pa-pa. Ezeket hallja a legtöbbet, így a szavakat már fogalomhoz tudja kötni.

A csecsemő úgy tanul beszélni, hogy utánozza azt, aki legtöbbet vigyáz rá. Minél tisztábban és minél többet beszélj előtte, főleg ettől a hónaptól kezdve. Ne utánozd a gagyogását, hisz nem neked kell őt utánozni, hanem neki téged!

Értelmi fejlődés

A gyakran ismételt szavakat a baba már fogalomhoz köti. Ilyen a mama, papa, inni, enni kifejezések. A tiltás is érthetővé válik számára, tevékenységét abbahagyja; a nevére felfigyel.

Ülve egyedül is jól eljátszik. Szívesen pakol kisebb tárgyakat nagyobb edényekbe.

Ha megkérjük rá, akkor pá-pá-t int búcsúzáskor.
A 10 hónapos csecsemő nagyon ragaszkodik az egyik, vagy mindkét szülőjéhez, sír, szorong, ha kikerülnek a látóköréből.

Testvázlatát ismeri, rámutat testrészeire.

Táplálás

A 10 hónapos csecsemők étrendjében nincs nagy különbség az előző hónapéhoz képest.
Ettől a hónaptól fokozatosan a folyadékot pohárból kínáljuk a babának. Így lassan megválhat a cumisüvegtől.

Adhatunk a nyári meleg napokon befőttet, kompótot is a babának. A gyerek pótolja ily módon az izzadással elvesztett folyadékmennyisséget. Ne adj neki édességeket két étkezés között!

Orvosi vizsgálatok

– testsúly, testhossz, fej körfogat, mell körfogat mérés,
– teljes fizikális vizsgálat, különös tekintettel a fejlődési rendellenességek szűrésére,
– mozgásszervi vizsgálat
– idegrendszer vizsgálata,
– a pszichomotoros és mentális fejlődés vizsgálata,
– érzékszervek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás).
– kisfiúknál a rejtett heréjűség vizsgálata.

Tippek fejlesztéshez

A játékokat úgy helyezzük el, hogy a babának izomerőt, aktivitást kelljen kifejtenie az eléréséért. Alakítsunk ki számára olyan lehetőségeket, akadálypályákat, ahol kiélheti mozgásvágyát. Ehhez segítségünkre lehetnek nagy párnák, kisszékek, zsámolyok. Nagyon szeretik a sátrat, és az alagutakat, ahol elbújhatnak, amin átbújhatnak.

Minden nap legyen a baba levegőn, ismerkedhet a játszóterekkel, hintázzon, gyűjtsön kavicsot kis vödörbe,  stb.
Tegyük a napi rutin részévé az esti mesét.