A simogatás csillapítja a kisbabák fájdalmát

A gyengéd simogatás csökkenti a kisbabák fájdalomérzetét egy új brit tanulmány szerint.

0-12 hónap
2018. december 21. MTI

Az Oxfordi Egyetem és a liverpooli John Moores Egyetem kutatói 32 kisbaba agytevékenységét vizsgálták, amikor vért vettek tőlük. A kisbabákat két csoportra osztották, a gyerekek felét a vérvétel előtt gyengéden simogatták egy puha kefével. Ebben a csoportban a kicsik 40 százalékkal kevésbé érezték a fájdalmat, agytevékenységük alapján.

“A tapintásnak úgy tűnik fájdalomcsillapító hatása van, ráadásul mellékhatások nélkül” – összegezte a kutatás tapasztalatait a  Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Rebeccah Slater.

A kutatók azt is megállapították, hogy az optimális fájdalomcsökkentő simogatás sebessége másodpercenként 3 cm.

“A szülők ösztönösen ezzel a tempóval simogatják a kisbabájukat” – mutatott rá Slater professzor.

A tudós szerint megértve a gyermekek simogatásának, illetve masszírozásának neurobiológiai alapjait, az orvosok jobban tudnak segíteni a szülőknek abban, hogyan tudják megvigasztalni kisbabájukat.

Az említett simogatási sebesség a bőr egy érzékelő neuroncsoportját – a C-tapintási afferenseket – aktiválja, ami korábban a felnőtteknél is fájdalomcsillapító hatásúnak bizonyult. Az azonban eddig nem volt világos, hogy a kisbabákra ugyanolyan hatása van-e, vagy ez csak később fejlődik ki.

A kutatással sikerült bizonyítani, hogy a kisbabákban is lehet aktiválni ezeket a neuronokat, és hogy a lassú, gyengéd simogatás képes változást előidézni a kisbabák agyműködésében – jelentette ki Slater.

“Korábbi munkák nyomán kiderült, hogy a tapintás növelheti a szülői kötődést, csökkentheti a stresszt a szülőben és a gyermekben, és csökkentheti a kórházi tartózkodás idejét is” – mondta a tudós.

A kutatók most azt tervezik, hogy koraszülött kisbabákkal is megismétlik a kísérletet, akiknek érzékelő pályái még kifejlődőben vannak.