“Az anyák egyedül küzdenek”

A szülés utáni depresszió nagyon sok nőt érint – sokkal többet, mint gondolnánk. Bár sokszor ez az állapot csak átmeneti, a depresszió ideje alatt drasztikus változások történnek az anya személyiségében, aminek következtében kisbabájával való kapcsolata is komolyan sérül. Sződy Judit pszichológussal beszélgettünk.

Családháló: Azt mondják, a PPD-t nagyon jól lehet kezelni, ráadásul nagyon sok nőt érint. Ennek ellenére rengetegen még addig sem jutnak el, hogy felismerjék: baj van. Mi váltja ki a PPD-t (a hormonokon kívül)?

Sződy Judit: A szülés nagyon különleges helyzet az életünkben. Nem csupán egy fordulópont, ami várható volt, és előrevisz, hanem rengeteg nemkívánatos “hordalékot” előhozhat a múltból. Az az ember, aki megküzdött a gyermekkorával, és önálló felnőttként úgy érezte, nyugvópontra jutott, a saját gyermeke születésével újra találkozik a múltjával. Egyrészt: milyen szülő leszek én. Csak olyan ne legyek, mint az anyám? Vagy ellenkezőleg: jajj, hogy fogok én fölérni az anyámhoz? Sokszor letaglózó felfedezés, hogy ennyire bennünk él ez a törekvés, és azt tapasztalhatjuk, hogy hiába vagyunk tudatosak, nem tudunk a saját elvárásainknak megfelelni. A másik “hordalék” az eredeti családdal való kapcsolat. A nő eddig önálló felnőttként gondolt magára, most beszippanthatja a gyerekszerep, az újdonsült nagyszülők akarják a kezükbe venni az irányítást, arra hivatkozva, hogy ők már tapasztaltak. Van, aki ebbe beleengedi magát, van, aki vívni próbál ezzel, egyik sem jó. Előkerülnek a régi konfliktusok újra, amelyek elszívják az amúgy is bizonytalan anya erejét. Nehezítő tényező, ha a nő nem kellő önismerettel, nem kiforrott értékrenddel válik anyává, és esetleg olyan gyermeknevelési, gondozási gyakorlatot választ, ami valójában nem hozzáillő, csak éppen divatos, vagy éppen ezt javasolja a család, az orvos, a védőnő. Talán a legfontosabb nehézség, hogy az anyákra az anyaság rászakad, és nem belenőnek, mint régen a kislányok, akik totyogó koruktól részesei voltak a közösségben születésnek, halálnak, mindennek, amit az élet hoz. Ráadásul nincs az a megtartó, vigyázó közösség, amire egy évszázada még a legtöbb anya támaszkodhatott az európai kultúrkörben is. Az anyák egyedül küzdenek.    

CSH: Milyen hatással van az anya-baba kapcsolatra az anya depressziója / pszichózisa? Mik a rövid- és hosszútávú következményei a kezeletlen állapotnak?

Sz. J.: Az anya pszichózisa öngyilkossághoz, a kisbaba veszélyeztetéséhez is vezethet. A szülés utáni depresszió is torkollhat szélsőséges esetben öngyilkosságba. A depressziós anya nem tükrözi vissza a kisbaba érzelmeit, érzelmileg nem hozzáférhető, “nem arra válaszol, amit a baba kérdez”, nincsenek értelmezhető arckifejezések, gesztusok – ezért a baba ambivalensen kötődik, valójában soha nem tudja, milyen akciójára mi lesz a reakció. Ez szorongáshoz, félelmekhez, és érzelmi zavarhoz is vezethet, hacsak nincs a baba közvetlen közelében egy olyan szeretetteljes, támogató családtag, aki kompenzálja az anya elérhetetlenségét. 

CSH: Milyen lehetőségei vannak egy anyának (illetve a családnak), ha észlelik, hogy baj van? Hová fordulhatnak?

Sz. J.: Mindenki tartozik területileg pszichiátriai ellátóhelyhez, ahol elvileg TB által támogatott ellátást kap. Ám sajnos sokszor nagy távolságra vannak a szakemberek az anya lakóhelyétől, így nagyon nehéz rendszeres terápiához jutnia egy kisgyermekes anyának. Marad tehát a magánrendelés, ha az elérhető, illetve a Szent János kórház Együtt programja a pszichiátriai és a gyerekosztály összefogásában, ahol az anya és a baba együtt lehet az intézményben. 

CSH: Hogyan lehet különbséget tenni a baby blues, a PPD és a pszichózis között? Mik a legegyértelműbb jelei az egyes szakaszoknak?

Sz. J.: A fáradtság, átmeneti rosszkedv, sírósság természetes velejárója a szülés utáni időszaknak. A depresszió már alvászavarral (nem a baba éjszakai gondozása zavarja az alvást, az anya akkor sem tud aludni, ha a baba hagyná), táplálkozási zavarral is jár. A pszichés tüneteknél első helyen látjuk a lehangoltságot, azt, hogy az anya beszűkült a gyerek körüli problémákra, nem lát kiutat, motiválatlan, kedvetlen, bűnösnek érzi magát, alkalmatlannak a feladatai elvégzésére. A pszichózist pedig bizarr gondolatok, hallucináció, téveszmék jellemzik, amely során öngyilkossági gondolatok is felmerülhetnek. 

CSH: El lehetne-e kerülni a PPD-t, ha a szülést megelőzően lennének önértékelést, önbizalmat erősítő „tanfolyamok” a kismamák számára? Vannak-e előjelei (a szülés előtt) annak, hogy a kismama később depressziós lehet?

Sz. J.: Vannak depressziót, vagy hajlamot mérő skálák, ezeket elvileg a védőnők használják is. Nem feltétlenül az önbizalmat kell fejleszteni, bár az sem rossz gondolat. Valójában támogató kört lenne jó létrehozni, illetve a veszélyeztetett anyáknak pszichoterápiás segítséget adni, valamint meg lehet tanulni szorongáscsökkentő, eljárásokat, mit az autogén tréning vagy a jóga. Nagyon fontos, hogy a családtagok is tisztában legyenek azzal, hogy mi a szerepük a baba körül, hogy mások is kivegyék a részüket a feladatokból, és megértsék, hogy az anya számára ez mennyire megterhelő helyzet lehet.

CSH: Ha a kismama szoptat, de mellette gyógyszereket kell szednie a depresszió miatt, mi a megoldás?

Sz. J.: Nagyon sok olyan gyógyszer van, amit szoptatás mellett lehet szedni. Az orvosoknak rendelkezésére áll több nemzetközi adatbázis is, ilyen a LactMed, vagy az e-lactancia.org. Sajnos sokan, anélkül, hogy meggyőződnének a gyógyszer kockázati szintjéről, inkább lebeszélik az anyát a szoptatásról.