Fogszabályozás ovis korban?

A fiatal felnőttek egészséges fogsora gyermekkorukra nyúlik vissza, és a felelősségteljes szülőknek köszönhető.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Óvodások
2016. február 22. Paulik András

Minden szülő azt szeretné, ha gyermekének szép és esztétikus fogai lennének. A szülői felelősség pedig több annál, hogy meggyőződünk arról, hogy mosott-e fogatminden nap a csemeténk.


A fiatal felnőttek egészséges fogsora gyermekkorukra nyúlik vissza, és a felelősségteljes szülőknek köszönhető. A minap egy régen látott ismerőssel futottam össze, és meglepődtem, hogy közel negyvenévesen, fogszabályzós mosollyal üdvözölt. Elmesélte, hogy nagycsoportos kislánya fogszabályzó előkészítő trénert kapott, ő pedig úgy gondolta, hogy szolidaritást vállal vele, és ő is rendbe hozza kicsit kusza fogsorát. Csak kapkodtam a fejem: már ovisoknak is van fogszabályzó? Dr. Tóth Nóra fogszabályozó fogszakorvost, az Újbudai Fogászati Centrum egyik doktornőjét kértem meg, hogy segítsen a tisztánlátásban, és magyarázza el, mikor szükséges a gyerekkori fogszabályozás, és milyen lehetőségek vannak az egyes rendellenességek korrigálására?

A legnagyobb mumusok: cumi és ujjszopás

Azt eddig is tudtam, hogy már óvodás korban érdemes elvinni a gyerekeket fogorvoshoz, hogy túlessenek a tejfogaik állapotát ellenőrző vizsgálaton, és tapasztalják meg, milyen a fogorvosi székben csücsülni. Tudom, hogy az első találkozás nagyon fontos, hiszen az ilyenkor nyert tapasztalatok alapján alakul ki a bizalom a fogorvos és a kis páciense között. A gyerekbarát rendelőben az orvos ilyenkor játékosan bemutatja, milyen liftezni a fogorvosi székben, vagy, hogy milyen, amikor „vízi pisztollyal” lespricceli a kicsi fogait. Dr. Tóth Nóra hozzáteszi, hogy azért ajánlott még a fogorvosi vizit, mert akár már hároméves korban lehetnek olyan harapási rendellenességek, amelyeket már ilyenkor ki lehet szűrni. „Az első találkozáskor felmérjük a kisgyermek fogazatát, és az állkapcsok állását. Sajnos már ilyen kicsi korban nyomot tud hagyni a cumizás, ujjszopás, körömrágás és kispárnavég harapdálás. A gyermek fogszabályozás célja, hogy a fogazat és az állkapcsok fejlődését a helyes irányba tereljük. Elsődleges feladat ebben a korban, hogy leszoktassuk a gyermeket a kialakult rossz szokásairól, például az ujjszopásról vagy a cumiról. Második feladatunk pedig a harapási rendellenességek korrigálása, azaz hogy az alsó és a felső állkapocs megfelelő módon találkozzon egymással. Ez megelőzheti a későbbi életszakaszban kialakuló állkapocs-ízületi problémákat.” 

Eltűnnek a rossz szokások

A doktornő elmondja, hogy azért nagyon hasznos a gyermekkori fogszabályozás, mert ebben a korban még ki lehet használni az állcsontok és a fogak növekedését, így a korrekcióhoz általában elegendő a kivehető készülék, és viszonylag rövid időn belül helyreállítható a nemkívánatos eltérés. „Ma már léteznek olyan fogszabályzó rendszerek, úgynevezett trénerek, amik képesek fogívet fejleszteni, a fogazatot sorba rendezni, és a torzióban lévő fogakat is beszabályozni, akár már hároméves kortól. Később, a fogváltás után, a maradandó fogaknál állandó készüléket érdemes használni. Számos esetben azonban már kizárólag a trénerek, vagy a kivehető készülékek használatával megoldódnak a problémák, és a későbbiekben gyakran elkerülhető a rögzített fogszabályozó készülék. Persze, hogy milyen gyors a változás, az a deformitás mértékétől függ. Van, akinél már néhány hónap után látványos a különbség, de sajnos csodát mi sem tudunk tenni. A cumi vagy ujjszopás okozta elváltozások rendbetétele legalább egy-másfél év, és az időtartam attól is függ, hogy a kis páciens mennyi ideig hordja naponta a trénert.

Közös cél a boldog mosoly

A fogorvos felhívja a figyelmet arra is, hogy szülőként nagy szerepünk van abban, hogy a gyermek mennyire elfogadó és együttműködő a fogorvosi székben. „Találkoztam már olyan négyévessel, aki mosolyogva ült a székben, és nyugodtan engedte elvégezni az összes vizsgálatot, és olyan nyolcévessel is, akivel lehetetlen volt együttműködni.” – meséli tapasztalatait a doktornő. „Az én hitvallásom az, hogy minden gyermeknek megpróbálom elmagyarázni a saját szintjén, hogy mi fog történni vele. Elmondom, hogy mit miért csinálok, és ezekre a vizsgálatokra miért van szükség. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a szülők feladata felkészíteni gyermeküket erre a találkozóra. Ez sokszor azért nehéz, mert néha még a szülőkben is él a szorongás a fogorvostól. Pedig a fogszabályozás esetében nincs is szükség fájdalmas beavatkozásokra. Tehát az első feladat a bizalom kiépítése, és ha már kialakult az orvos és a gyermek közötti bizalom, akkor a kezeléseket is el lehet kezdeni.”