Így hordoztak ők – a kenguruzás anno (fotókkal)

“Nagyon fontos megérteni az szülő korban lévő generációknak, hogy az emberi csecsemők éretlensége valójában azt jelenti, hogy a baba még átmeneti fázisban van a méhen belüli korszakból a külvilág felé. Ezért különösen fontos számára az első számú kommunikációs forma, mely a bőrön keresztül valósul meg.” – Ashley Montagu

Íme, néhány fénykép és néhány gondolat a babahordozás jótékony hatásairól, valamint arról, hogyan valósult ez meg az emberiség korábbi szakaszaiban.

Gondoljuk csak meg: egy újszülött csikó már képes állni, járni és kommunikálni pár pillanattal a születése után. Teljesen független, és képes anyját megtalálni, segítségével ugyan, de egyedül táplálkozni. Ezzel szemben az embergyerekek teljesen kiszolgáltatottak édesanyjuktól: táplálkozás, helyváltoztatás, tisztálkodás, egyáltalán bármilyen gondviselés szempontjából.

Lényegében ezt a jelenséget a közösség úgy szokta értelmezni, hogy a gyermek fejlődéséhez 9 hónap anyaméhben eltöltött időre, és 9 hónap teljes gondozásra van szükség. Ezért teljesen egyértelmű, hogy a második félidőben a hordozás a legmegfelelőbb környezetet teremti meg a baba fejlődéséhez. Ahogy Maria Blois találóan megfogalmazta: ez a módszer lehetővé teszi, hogy a baba olyan helyen legyen, mint az anyaméhben.

Aletha Solter szerint a születés utáni életnek olyannak kell lennie, mint a születés előtti folytatásának, kiterjesztésének.

Ennek a közelségnek számos előnye van és nem csupán a baba, de a csládi egység megteremtése szempontjából. Egyszerűbbé válik a gyermek gondozása, kevesebbet sír a baba, könnyebb megetetni és érzelmileg is nagyobb biztonságérzet fejlődik ki benne – hogy csak párat említsünk.

“A hordozott babák majdhogynem sohasem sírnak, nem kalimpálnak a kezükkel és nem görbítik a hátukat vagy a lábukat. Csendesen nézelődnek vagy alszanak valakinek a batyujában. Ez ellentmond annak a mítosznak is, hogy a babák így “gyakorolnak” a későbbiekre. Ezek a picik csak akkor hánynak, ha nagyon betegek, és nem gyötri őket hasfájás” – állítja Jean Liedloff.

Amiért előnyös a babának

Azok a gyerekek, akiket hordoznak, sokkal stabilabb szívritmussal rendelkeznek, és a légzésük is szabályosabb. Többet alszanak, kevesebb a felesleges stressz, a felesleges sírás az életükben és az immunrendszerük is egészségesebb a folyamatos szülői kontaktus miatt. Több oxigén van a szervezetükben és gyorsabb súlygyarapodás mellett az agyi fejlődésük is szaporább. Ezen kívül a sikeres szoptatásnak is nagyobb az esélye náluk, valamint könnyebben szabályozzák testhőmérsékletüket.

A csecsemők agyhullámainak vizsgálata közben a kutatók azt találták, hogy a hordozott babák esetében sokkal több alfa hullám keletkezik, ami a boldogság és megelégedés jele. ezeknek a babáknak a delta hullámaik is intenzívebbek voltak, ami az agyi szinapszisok kialakulásakor érzékelhető, vagyis a kenguruban a kicsik agya tovább fejlődik.

Miért jó a családnak?

A hordozással együttjáró előnyök fontos része, hogy a korai kötődést is elősegítik a gyermek és a szülő között. A sírás csökkenésével együtt a szülők kompetencia érzése is nő, valamint csökken az affelett érzett szorongás is, hogy megfelelően látják-e el gyermeküket. Emellett az anya is sokkal könnyebben végzheti el napi feladatait.

A gyermek ezen kívül hamar megtanulja a családban elfoglalt helyét is, és így nem körülötte forog majd az egész világ. Megtanul alkalmazkodni a család ritmusához, kultúrájához is.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a hordozott baba passzívan ugyan de sokkal hamarabb részt vesz a közösség életében, miközben az anya intézi a dolgait, sétál, nevet, dolgozik vagy játszik. Így a kicsi is hamarabb megtanulja, mik alkotják a közösségi élet alapjait a hangoktól kezdve az aktív részvételig – véli Jean Liedloff.

Egyszer volt, hol nem volt

Minden kultúrának megvannak/voltak a saját hordozási szokásai: attól függően, hogy milyen az éghajlat illetve mi az anya szerepe egy családban egy csípőre erősített anyagdarab is megtette, de lehetett a hordozó egy komplett, hátra szerelt bölcső is. A legtöbb kultúrában azonban fontos szerep jutott a hordozásnak, mert így lehetett a legkönnyebben távol tartani a gyermeket a rá leselkedő veszélyektől: betegségektől, időjárási hatásoktól és vadállatoktól, miközben a szülők keményen dolgozhattak.

Arról nem is beszélve, hogy a hordozás sokkal könnyebbé tette a nőknek a családi munkákhoz való visszatérést.

William Kent találmánya még tovább könnyített a nők helyzetén: a babakocsi 1733-as születése után igazi diadalmenetét az 1800-as években kezdte járni.

A gyermekkocsi használatát Viktória királynő népszerűsítette – a szülésnél használt gyógyszerekkel, kórházzal, tápszerrel egyetemben, amely hamarosan minden valamire való társadalom összes tehetős tagjának kijárt. Így lett a hordozás, az otthonszülés és a szoptatás a régi korok illetve az alacsonyabb rendű társadalmi osztályok által preferált valami.

Hiába a csüggedt újszülöttek, a kocska el volt vetve, s a nyugati kultúrákban többé nem volt divat a hordozás.

A hagyományos hordozás napjainkban reneszánszát éli, de egyelőre csupán valamilyen hóbortnak tartjuk. Az első, nyugati kultúrákban is használt hordozót Ann Moore hozta létre 1969-ben, afrikai mintára. Ezt követte Rayner Gardner 1981-es gyűrűs hordozója.

Amerikában 1985-ben, William és Martha Sears nyomán honosodott meg a hordozás gyakorlata, és maga az elnevezés is.

Sajnos még mindig él a közkeletű hiedelem, hogy a hordozás a “szegények szokása”, de azért segít a módszer újra népszerűsítésében, hogy a tudomány egyértelműen bizonyítja annak áldásos hatásait.