Kilenc ok, amiért ne siettessük a járást

Teljesen érthető, hogy sokszor kicsit sürgetjük kisgyermekeinket: tanuljanak meg járni. Egyrészt láthatólag nagyon élvezik a babakocsiban fekvés-üldögélés hosszú hónapjai után a megváltozott perspektívát, másrészt a szülőnek is öröm látni csemetéje boldogságát, és ilyenkor még a hátfájásról is meg tud feledkezni, akár hosszú másodpercekre… Időnként azonban sok szülő beleesik abba a csapdába, hogy a fejébe veszi: a gyereket minél előbb meg kell tanítani járni, mert kötelességük a motoros képességek fejlődését elősegítenünk. Összeállításunkban azok az érvek szerepelnek, amelyek miatt érdemes újra végiggondolni a járni tanítás szempontjait.

1.  A test bölcsessége

Amikor a mozgásfejlődésről van szó, a babák tudják a legjobban, mikor érettek meg egy-egy feladatra, fejlődési szintre. Ha folyamatosan tartjuk a kezét, és állandóan kijavítjuk a testtartását, megakadályozzuk abban, hogy saját maga találja meg az egyensúlyát, érezze a térrel való kapcsolatát és önállóan megítélhesse, mi az, amit megtehet, és mi az, amit nem. Hagyjuk tehát a kicsikre, hogy akkor egyenesedjenek fel és tegyék meg az első lépéseket, amikor valóban készen állnak rá.

2.  Biztonság

A tudatosság és a biztonság kéz a kézben járnak. Ha arra késztetjük a babákat, hogy idő előtt járjanak, kevésbé lesznek tudatosak saját képességeiket és egyensúlyérzéküket illetően. Ezzel szemben azok a babák, akiknek megadatik a szabadság, hogy saját tempójukban fejlődjenek, sokkal több ismeretet szereznek saját magukról, ami biztonságosabbá teszi mozgásukat és a világhoz való viszonyukat.

3.  Szokások, függőségek

Ha sétáltatjuk a babákat két kezüknél megtartva őket, ez egyrészt azt eredményezi, hogy egyensúlyérzékük a szülőtől válik függővé, hiszen ő az, aki tartja őket, másrészt, mivel ez a fajta tevékenység sokkal izgalmasabb számukra, mint edddig bármi, amit tapasztalt, követelni fogják, hogy a szülő reggeltől estig sétáltassa őket, ami lehetetlenné teszi, hogy az bármi mást csináljon.

4. Hátfájás

Erről nincs is mit mondani…

5.  Esélytelen az önállóan játszás

A közös “sétálgatás” egy szükségtelen függőséget alakít ki a szülővel, hiszen a baba egyedül vele képes megvalósítani a szórakoztató új tevékenységet. Esélytelenné válik tehát az, hogy a baba saját tempójában fejlődjön motoros képességeit illetően, vagy hogy bármi mást csináljon, amivel elfoglalná magát.

6.  Korlátozó

Noha sokan azt gondolják, a sétáltatással fejlesztik a babát, valójában korlátozzák őt szabad mozgásában. A kicsiknek sok gyakorlásra van szükségük, hogy új képességekre tegyenek szert, és sokkal helyesebben cselekszünk, ha bízunk saját ösztöneikben és nem szólunk bele fejlődésükbe ilyen módon.

7. Átmeneti mozgások elvesztése

Az átmeneti mozgások, amelyek két motoros képességi szint között képeznek hidat valójában építőkövek, s mindegyiknek megvan a maga értéke a gyermek mozgásfejlődésében. Amikor arra ösztönözzük a gyerekünket, hogy üljön fel, vagy járjon, meggyőződve arról, hogy épp segítünk neki, valójában meggátoljuk abban, hogy a maga ütemében tapasztalja meg saját egészséges fejlődési folyamatát

8. Bizalom és gyakorlás = önbizalom

Az, hogy megbízunk a gyermekünkben azt is jelenti, hogy rábízzuk, milyen tempóban szeretne fejlődni mozgás terén. Amikor egy baba érzi ezt a bizalmat, és megtapasztalhatja saját maga választotta “küzdelmeit”, megtanul bízni saját magában.

9. Elég vagyok

A babáknak fontos az a tudat, hogy elismerik és szeretik őket azért, amire az adott életkorukban képesek. Valójában egyáltalán nincs szükségük arra, hogy segítsünk nekik felülni, felállni, vagy járni. A mi beavatkozásunk csupán megzavar egy természetes folyamatot. Amikor egy baba képessé válik valamire, meg fogja csinálni, már csak azért is, mert belső késztetésből fakadóan meg kell, hogy tegye a következő lépést.