Te is lehetsz királyfi! Mesekoncert gyógyító népdalokkal

Gyermekkoromban élénken emlékszem, egy-egy gyermekműsor alkalmával hogyan vágytam rá, hogy részese lehessek a cselekménynek, a mesének. Hogy esetleg Levente Péter most kivételesen engem hívjon fel a színpadra. Vagy táncolhassak, én lehessek a királylány. A napocska. Bármi. A Klárisok mesekoncertjein senki nem marad ki a játékból: akinek van kedve, aktív részese lehet az előadásnak. Miközben a népzenei és világzenei motívumok magával ragadnak gyermeket, felnőttet egyaránt, a kislányok egy órára a tündérlányokká változhatnak, a kisfiúk pedig kiszabadíthatják őket a hétfejű sárkány rabságából.

Az együttes énekesnőjével, Korzenszky Klárával arról beszélgettünk, hogyan lopódzik be a mese, a népdal a gyermekek lelkébe, mitől terápiás hatású egy történet és nem utolsó sorban arról, hogy mi is történik egy Mesekoncerten.

– Októberben a közönség megismerhette új albumotokat, a Kerekégenjárót, amelynek műfaja – azon túl, hogy népzenei és világzenei motívumokból épül fel – mesekoncert. Fel tudod idézni, hogyan dőlt el, hogy ez lesz a ti utatok? Feltételezem, hogy jelentős szerepe volt benne annak, hogy nem csupán énekesnő, pszichológus is vagy…

Tulajdonképpen a népzene határozta meg gyermekkoromat: a Bihari Táncegyüttesben, majd a Bartók Táncegyüttesben táncoltam, népzenét pedig az Óbudai Népzenei Iskolában tanultam, így ismerkedtem meg azzal a rendkívül gazdag magyar népdalkinccsel, ami a mesekoncertjeink alapját képezi.

Lassan tíz éve dolgozom gyermekpszichológusként, és eközben a Kende Hanna nevéhez fűződő gyermekpszichodráma módszert is elsajátítottam. Ez a terápiás módszer alapvetően a meseszimbólumokra épít, nagyon fontos szerepe van benne a mintha-játéknak, a szerepjátéknak, és a fantáziatevékenységnek. A gyermekpszichodrámában a gyermek a mese szimbolikus világában élheti meg és játszhatja ki magából az éppen őt foglalkoztató problémákat.

Amikor 5 évvel ezelőtt a FolkEurópa Kiadó felkért, hogy csináljak egy gyerekeknek szóló lemezt, egyértelmű volt, hogy a lemezt és a hozzá kapcsolódó koncertet úgy fogom felépíteni, hogy a gyermekpszichodráma alapelveire támaszkodom. Így született meg akkor a Szerelemcsütörtök, dobszerda című összeállítás. Most az új lemezünk, a Kerekégenjáró koncepciója is ugyanezeken az alapelveken nyugszik.

 – Hogyan születnek a dalok? Először a történet, a pszichodrámai háttér épül fel, vagy a zenén van a hangsúly, és utána szövitek bele a mesét? Egyáltalán el lehet ezt a két dolgot választani egymástól?

A mesekoncertek a klasszikus tündérmese fonalára felfűzött népdalokon, és gyermekjátékokon alapulnak, amelyek a mese közegébe helyezve visszanyerhetik eredeti jelentésüket és funkciójukat. Ez azt jelenti, hogy jól ismert gyermekdalainkat, mondókáinkat (amelyeket gyermekkorunkban anyáinktól, nagyanyáinktól, vagy az óvodában, iskolában megtanultunk, majd továbbadjuk gyermekeinknek), úgy illesztjük egymás mellé, hogy ezek adják ki a mindannyiunk által ismert alap tündérmese vázát, ahol a bátor legény megküzd a hétfejű sárkánnyal, hogy kiszabadítsa a szépséges királykisasszonyt, majd következhet a hét országra szóló lakodalom.

Szerelemcsütörtök, dobszerda lemezünkön például a „Cickom, cickom” kezdetű gyermekdalunk a mesének a lánykérés fejezetében hangzik fel, a „Kis kece lányom” pedig a menyegzőn. A legényt segítő kovács az „Egyedem-begyedem” mondókában kel életre. A Kerekégenjáróban, miután az egész világ sötétségbe borult, különleges nyomatékot kap a „Süss fel, Nap”, a napsugarat viszont a „Tüzet viszek” játék során hozza el a legény.

Nagyon fontos, hogy ezek mindenki által ismert népdalok, hogy együtt tudjunk énekelni, és ezáltal közös élményt teremtsünk. A dalokat mindkét lemezünk esetében én választottam ki, a dalok szövegeiből kiindulva. A hozzá kapcsolódó zenei anyagot pedig Buzás Attila, Eredics Dávid és Porteleki Áron zenésztársaimmal közösen alkottuk meg.

 –  Jól érzem, hogy nálatok a gyermekeknek szóló mesén túl a felnőtt közönség szórakoztatása is szempont?

Gyermekpszichológusként a gyermeket sohasem önmagában nézzük, a gyermek léte nem érthető meg a körülötte lévő rendszer, a család nélkül. A koncertek során is fontos, hogy az egész rendszer jelen van, a dalokat a mese folyamán együtt tudják énekelni, ezáltal együtt léphetnek bele a mesébe, együtt élhetik át az eseményeket. A mesékben lévő szimbólumok megértése eligazít, magyarázatokkal szolgál, érzelmi biztonságot nyújt. A népmese eredetileg a felnőttek számára szánt útmutatás. A ma embere számára is segít visszaállítani, illetve megteremteni belső harmóniánkat. A koncertekkel ugyanez a célunk: nemcsak a mese, a dal is segít, hiszen népdalaink és népmeséink szimbólumrendszere ugyanaz.

 –  Hogyan hatnak ezek a mesék, egy kisgyermekre? Miért fontosak a szimbólumok?

A gyermekekre jellemző az érzelmek gyors átalakulásának képessége és a nagyon gazdag fantáziavilág, viszont mindez korlátozott verbalitás mellett. Ők sokszor még nem tudják megfogalmazni azt, ami bennük dolgozik, azonban a meséken keresztül közölni tudják mindazt, megoldásokat találhatnak kérdéseikre. A mesékben lehetőség van az átalakulásra, a kicsi és nagy szerepcseréjére. Itt találkozhatnak az alapszimbólumokkal (pl. a világosság-sötétség, mint a jó és rossz szimbóluma), ezáltal megérthetik az ok-okozati összefüggéseket az idő múlását, a világ rendjét. A mesehőssel való azonosulás lehetőséget ad arra, hogy saját maguk is végigjárják a mesehős útját, megtapasztalják a nehézségeket, keresztülmenjenek a próbákon, és elnyerjék méltó jutalmukat. Ezáltal a mesék énerősítő, bátorító funkcióval bírnak, ami a későbbi, felnőttkori boldogulás egyik fontos feltétele.

 – Mennyire könnyen fejti meg a mai kor embere (gyermeke) ezeket a népmesei motívumokat? Szükség van manapság egyfajta újraértelmezésre? Nálunk a Magyar Népmeséktől például félnek a gyerekek, de a népszerű Gyerekdalokat és a ti koncertjeiteket csillogó szemmel hallgatják…

Ezek az alapmotívumok univerzálisak, évezredek során kristályosodtak ki, nem véletlenül maradtak fenn. Azt gondolom, hogy a gyerekeknek megvan az eszköztára a mesék, szimbólumok befogadására, átélésére, ezeket nem kell újraformálni. Ami nagyon fontos, az a saját belső kép, ahogyan a gyerek maga mindezeket elképzeli. Ezért tartom fontosnak a koncertek során is a „mintha-játékot”, és hogy „csak” elképzeljük, hogy a királylány milyen ruhát vesz fel, hogy a hétfejű sárkány hogy néz ki, vagy, hogy a bátor legény hogy vágja le „mintha” a sárkány hét fejét. A gyerek a maga számára legtökéletesebb képet képzeli el, az dolgozik benne, így a képzelet, a cselekvés és az érzelem együttesen egy komplex, katartikus élménnyé válhat.

 – Rendszeresen tartotok mesekoncerteket a Mesemúzeumban gyerekcsoportoknak. Ezek miben különböznek a nagy koncertektől?

A Mesemúzeumba óvodás és kisiskolás csoportok szoktak hozzánk jönni. Ugyanaz a mese, és ugyanaz a foglalkozás menete, mintha nagykoncerten lennének. Viszont itt egyszerre általában csak 25-30 gyerek van jelen, akik ismerik egymást. Van már valamilyen közös előtörténetük, ismerik egymás jellemvonásait, lehet látni, hogy a gyerekek számára egyáltalán nem meglepő, hogy éppen ki az, aki egy szerepre vállalkozik. Ezeken a csoportos foglalkozásokon nekem is nagyobb lehetőségem van külön-külön figyelni a gyerekekre, a terekre, a szerepekre, illetve a kis tér miatt ők is könnyebben tudnak koncentrálni, és végig benne tudnak maradni a játéktevékenységben.

 – Ezeknél a testközeli koncerteknél mi az, ami a legjobban felkelti a gyerekek figyelmét? A mese? A hangszerek? Az előadók közelsége? Észlelhető rajtuk a pszichodráma terápiás hatása?

Szerintem mindegyik hatótényezőnek fontos szerepe van. A közelség biztonságot teremt, így segíti a feloldódást, és hogy a gyerekek a fantáziájukat minél jobban szabadjára tudják engedni. Ezáltal jobban megy az együttműködés és a mesében való elmélyülés. Minden koncert során van egy pont, ahol megakasztjuk a mesét, és az összes hangszert részletesen bemutatjuk. Ilyenkor is fontos az interakció, a zenésztársaim mindig megkérdezik, hogy ki melyik hangszert ismeri, hol látott már ilyet, hogy, aki ismer egy-egy hangszert, annak sikerélménye lehessen. Minden hangszer nevét együtt megtanuljuk, majd a foglalkozás végén felidézzük.

Bár minden foglalkozás ugyanarra a mesére, folyamatra épül, a résztvevő gyerekek személyisége, hangulata, egymással való kapcsolata miatt mégis teljesen különböző. Viszont minden foglalkozás során szemmel látható a gyerekekben az az oldódás, a felszabadulás, ami a szimbolikus játék és a zene együttes, jótékony hatásának tekinthető.