Terhesmítoszok A-tól Z-ig

Most lerántjuk a leplet néhány tudományosan igazolhatatlan hiedelemről!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Várandósság
2012. június 11. czefernek.lena

Amióta világ a világ, születtek a terhesség körül kialakuló mítoszok, melyek a születés csodájával és titokzatosságával kívánták felvenni a versenyt – emberi módon. Most lerántjuk a leplet néhány tudományosan igazolhatatlan hiedelemről!


Csaknem minden nő átesett rajta, azt mégis szinte lehetetlen előre látni, hogyan fog alakulni a terhesség. Sokan ezért külső, tapasztalt jelekből próbáltak következtetéseket levonni, vagy megjósolni a megjósolhatatlant. Az alábbiakban összegyűjtöttünk 12+1 olyan terhesmítoszt, amelynek a világon semmi valóságalapja nincsen.

Átok

Egyesek szerint árpa nő a szemén annak, aki megtagadja a terhes nőtől a vágyott ételt. Hát, valójában tényleg nem sok jóra számíthatunk, ha a várandós anyuka kívánósságának útjába állunk, de az árpa erős túlzás…

Arc és hízás

Állítólag, ha egy anyuka arca kikerekedik a kilenc hónap alatt, akkor kislányt hord a szíve alatt, viszont ha a hátsója nő meg a terhesség során, akkor a gyerek kisfiú. Valljuk be őszintén, elég naív dolog azt gondolni, hogy a saját fenekünk és tokánk mérete attól változik, milyen nemű gyermeket hordunk a szívünk alatt!

Egzotikus konyha

Még mindig sokakban él az a hit, hogy a túl fűszeres ételek beindíthatják a szülést. Még pizzéria is hirdeti magát azzal a szlogennel, hogy a pikáns pizza remek túlhordás ellen. Nos, ez jó marketingfogás, de egyébként nem igaz.

Gyomorégés

Régebben szokás volt azt emlegetni azoknak a nőknek, akik heves gyomorégést tapasztaltak a terhesség során, hogy kisbabájuk nagy hajjal fog a világra jönni. Ez a népi hiedelem minden tudományos alapot nélkülöz. Vannak babák, akik hajjal jönnek a világra, míg mások nem, de az első pihéknek semmilyen kapcsolatuk nincsen az anyuka gyomrával. Ráadásul pár hét alatt ki is hullanak…

Ha a has…

Kerek has, lánygyerek, csúcsos has, fiúcska – ezt a napjainkban is számtalanszor hangoztatott nem-meghatározási módszert tessék elfelejteni! Valóban más módon kerekedik ki minden egyes kismama, de ennek az égvilágon semmi köze a baba neméhez!

Kávéfoltok

A világosbarna anyajegyek (tejeskávéfoltok) a baba bőrén azt mutatják, hogy az édesanya túl sok kávét ivott a terhesség alatt, vagy nem teljesültek étel-kívánságai. Na, hát ebből annyi a lényeg, hogy azért túl sok kávét tényleg ne igyunk a terhesség alatt! Egyébként szóra sem érdemes!

Köldökzsinór-tekeredés

Hogy megmagyarázzák az érthetetlen jelenséget, nevezetesen hogy miért tekeredik egyes babák nyaka köré a köldökzsinór, eleink furcsa babonát találtak ki. Azt állították, hogy az anya mozdulatainak köze van a köldökzsinór tekeredéséhez, és hogy ha egy várandós nő a feje fölé emeli a kezét, azzal fojtogatja a babát! Még belegondolni is rossz ekkora butaságba!

Orr és szépségrablás

Egy meglehetősen misztikus elképzelés szerint az a nő, akinek orra széltében-hosszában megnő a várandósság alatt, kislánynak fog életet adni (aki nem mellesleg így rabolja el anyukája szépségét!) Hát…

Ragadós rondaság

Talán mindannyian hallottunk már arról a közkeletű hiedelemről, hogy ha az anya valami csúnyát lát, míg gyermekét a szíve alatt hordja, az új élet is szépséghibás lesz. Mondanunk sem kell, hogy ez aztán mekkora sületlenség!

Szex és szülés

Szintén nem igaz, hogy a heves szex beindítaná a szülést. Azért ha nagyon unod a babánt, egy próbát megér…már ha van kedved hozzá kilenc hónaposan…

Szívverés és nemek aránya

A gyors szívverésű magzat kislány, míg a lassabb szívverésű baba kisfiú – állították sokáig, ám ennek a jelenségnek aztán már a tudósok is utánajártak. Meglepő, valóban tapasztaltak némi különbséget szívverés-sebesség terén, mégpedig a lányok javára, de ez annyira nem volt számottevő, hogy mégsem érdemes ebből messzemenő következtetéseket levonni!

Szőr és haj

Ha egy szőrös állat, például kutya ül a gyermekét váró anyuka ölébe, a baba is szőrös lesz. Leteszteltük, nem jött be (az egy éves kor körül kinövő arany hajkoronát leszámítva)!

+ Telihold

 

Namármost, hiába is írjuk itt le, hogy a teliholdnak az égvilágon semmi köze a szüléshez, hiszen kórházi dolgozók egybehangzó állítása szerint több baba jön a világra eme csillagászati jelenség hatására. Sőt, még a rendőrök is azt állítják, hogy több a bűntény telihold idején, velük meg aztán végképp nem szeretnénk vitába szállni. Ezt az állítást azonban semmilyen kutatás nem igazolja.