Elváltam, lehetek még boldog? Kurzus egyedülálló szülőknek
Válás? Hogy lehet ezt túlélni? Miért engedte meg ezt az Isten? Mi lesz így a gyermekeimmel? Van-e még helyem az Egyházban? Hogyan bocsássam meg a "megbocsáthatatlant"? Lehetek-e még boldog? Könnyebb felállnunk, ha kapaszkodókat nyújtanak felénk. Ilyen kapaszkodó a „válás-túlélők” tanúságtétele, biztatása.
Közeledik a házasság hete, de akinek az életén sebet ütött a válás, ilyenkor lehet, hogy magában gyötrődik. Pedig jó lenne, ha tudna az AVE kurzusról és olvashatná az alábbiakat:
Nagyon nehéz talpra állni, amikor az ember becsapottnak, elhagyottnak, megalázottnak, kisemmizettnek érzi magát. Tele van fájdalommal, tehetetlenség-érzéssel, elkeseredettséggel, haraggal, bűntudattal. Nem látja, lehet-e még valaha is boldog.
A saját gyásza minden erejét elveszi, hogyan tudná pont ekkor segíteni a gyerekeit is a veszteség feldolgozásában? Pedig ők is szenvednek, s ennek tudata növeli az egyedül maradt szülő kétségbeesését.
„Mi lesz így a gyerekeimmel? Vajon a sorsuk meg van pecsételve? Képesek lesznek-e a rossz példa ellenére boldog házasságban élni? Hogyan segíthetek nekik, ha a láthatás szabályai miatt nem lehetek bármikor velük?”
Könnyebb felállnunk, ha kapaszkodókat nyújtanak felénk. Ilyen kapaszkodó a „válás-túlélők” tanúságtétele, biztatása. A figyelmes, ítélkezés nélküli meghallgatás. A sorstárs csoport, ahol nem kell álarcot viselni, erősnek látszani; ahol félszavakból is megértik egymást azok, akik ugyanazon mennek keresztül. Kapaszkodót jelent mások hite: amikor úgy érzem, már minden imádságomat elmondtam, minden könnyemet elsírtam, nincs már erőm Istenhez fohászkodni, a többiek odaviszik az én ügyemet is az Isten elé.
Még lehet jelentkezni a február elején induló AVE kurzus három hétvégéjére itt.
Néhány visszajelzés a résztvevőktől:
– Úgy érzetem magam, mint a leprás, akit mindenki nagy ívben kerül. Az AVE segített eldobni a kolompot.
– Az Egyház Krisztus titokzatos teste, amin mi vagyunk a sebek. És a feltámadott Jézus sebei tanúskodnak Isten szeretetéről.
– Ötven évesen is rá lehet jönni, hogy az ima mennyire jó!
– Megváltozott az Isten-képem.
– Már tudom, hogyan kell bízni.
– „Örömből” ennyit soha nem bőgtem.
– Úgy érzem magam, mint a fülemüle, aki kiszabadult a kalitkából, és most újra tud énekelni.
– Soha olyan közel nem voltam Istenhez, mint most.
– A baráti körömben tudtam az ávéról mesélni, ők is észlelték rajtam, hogy hatásos volt.
– Ahogy a papok megszólítottak minket, na, ilyen az: közvetlen meghívást kapni az Úr asztalához.
– Megnyugvást kaptam, és már másképp tudok létezni a világban..
– Nagyobb dolgot kaptam, mint amit elvesztettem.
„Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10)
