Ajándékok egykor – ezek várták a fa alatt régen a gyerekeket
A napjainkban is népszerű játékok közül, jó néhány már az 1900-as évek elején is szerepelt a gyerekek karácsonyi kívánságlistáján.
A nagy kedvencekből választottunk hetet Licsár Szilvia pedagógussal, a Játékliget szakértőjével.
Babaházak
Az első babaházak az 1500-as években még felnőttek számára készültek. Az előkelően, drága anyagokkal berendezett miniatűr otthonok a ház úrnőjének kifinomult ízlését tükrözték, és gazdagságának szimbólumaként szolgáltak. A babaházak azonban nemcsak a felnőtteket nyűgözték le, hanem a gyerekeket is: a 17. és 18. században német játékgyártók készítettek apró székekkel és asztalokkal, ágyakkal, valósághűen berendezett változatot kifejezetten a kisebbek részére. A 19. század tömeggyártási módszereinek köszönhetően már a középosztály gyermekei számára is elérhetővé váltak. A babaházak népszerűsége azóta is töretlen: ma már több féle formában, számtalan kiegészítővel elérhetőek.
Üveggolyó
A játék eredete egészen az ókorig nyúlik vissza: az egyiptomiak, görögök és rómaiak kőből vagy csiszolt diófélékből készült golyókkal játszottak. Amerikába az első telepesekkel jutott el Európából, úgy tudni az alapító atyák némelyike is igazi mestere volt a játéknak. Az első golyók kőből vagy agyagból készültek, az első igazi üveggolyót egy német üvegfúvó készítette a 19. század közepén. A játék sokáig megőrizte népszerűségét, nem volt olyan iskolaudvar vagy park, ahol a gyerekek ne játszottak volna „golyózást”. Az üveggolyók különböző szabályok szerint való gurítása mellett az utóbbi években megjelentek a golyópályák, melyeket több féle módon megépítve újabb és újabb útvonalakon juttathatjuk célba a színes golyókat.
Játékvasút
Joshua Lionel Cowen nevéhez fűződik az első játékvasút megalkotása, még az 1900-as évek elejéről. A teljes részletességgel kidolgozott, valósághű vonatok nélkül nem múlhatott el karácsony, erről a cég marketingje is gondoskodott. Nem különben arról, hogy a terméket az apa-fiú kötelék szimbólumaként mutassák be, a játékvonatokkal ugyanis „egy fiú férfinak, egy férfi újra kisfiúnak érezheti magát”. A jól hangzó szlogen pedig a valóságban is működött, a Lionel játékvonatok szimbolizálták a tökéletes amerikai gyermekkort. A játékvasutak napjainkban is több gyártó kínálatában megtalálhatóak, különböző korosztály számára is készülnek.
Lépegető rugó
A bolondrugó vagy lépcsőjáró néven is ismert játék felfedezése csupán a véletlennek köszönhető. Richard James hajómérnök a hajón lévő műszerek stabilitására keresett megoldást, miközben az egyik polcon lévő rugó, a könyveken keresztül megindult a padló irányába. James szórakoztatónak találta a látványt, a rugót hazavitte gyermekeinek. A játék népszerűségét látva, feleséségével tökéletesítették, majd a „Slinky” névre keresztelték. 1945-től boltban is árulták, az első 400 példányt percek alatt kapkodták el a rajongók. Napjainkban már 250 millió felett jár az eladott játékok száma.
Játékbaba
A gyermekkori szerepjátékok népszerű főszereplője a játékbaba, a gyártók ezért már az első időktől kezdve arra törekedtek, hogy a babák minél valósághűbbek legyenek. Az első igazi játékbabák az 1850-es évek környékén jelentek meg. A részletek kidolgozottsága és a funkciók köre az évek során egyre bővült, napjainkban pedig már természetes, ha a játékbaba beszél, meg tudjuk etetni, peluscserére szorul, sír vagy épp alszik.
Kirakós
James Spilsbury angol térképkészítő 1760 környékén, egy térképet az országhatárok mentén felvágva készítette el az első kirakóst. Ötlete nyomán több brit gyártó is oktatási céllal kirakóst hozott létre főként a Szentírás, földrajz és történelem témakörében. A fafestésű kirakósok egészen az 1900-as évek elejéig oktatási célt szolgáltak, csak ezt követően jelentek meg a szórakoztató jellegű képrejtvények. Az 1930-as évektől kartonpapírra nyomtatott, olcsó puzzle népszerűsége innen fokozatosan felfelé ívelt egészen az 1950-es évekig. A televízió megjelenése aztán átformálta az otthoni szórakoztatást, ám napjainkban – főként a gyerekek körében – kedvelt ajándék a mesehősöket ábrázoló vagy éppen térképes 3D puzzle is.
Kártya
A kártyajáték egyidős az emberiséggel – állíthatnánk némi túlzással, ám az biztos, hogy generációk óta töretlen a népszerűsége. Európában az 1600-as években jelentek meg a kártyák, s hamarosan egyre több háztartásban és szórakozóhelyen megjelentek a kártyaasztalok, s körülöttük pedig rendszeresen folytak a kártyacsaták. Habár a kártyázás a családokban ma már inkább a nappalikban folyik, továbbra is az egész család szívesen tölti vele az idejét. A gyerekek először rendszerint a memóriajátékokkal ismerkednek meg, majd ezt követően a Fekete Péter kártyajáték egyszerű szabályait sajátítják el. A mesefigurás kártyák mellett a magyar és francia kártyával is megismerkednek, például a Csapd le csacsi, a Zsír vagy a Makaó közben. A speciális oktató kártyákkal pedig akár a betűk-, számok vagy a szorzótábla tanulását is megkönnyíthetjük.