Ajánló vonatőrült kisfiúknak – és szüleiknek

Jó is ez, csak a probléma, hogy ami nem vonattal kapcsolatos, az nagyon nem is érdekli. Már rájöttem, hogy bármi fejlesztő játékot szeretnék neki venni, bármilyen programmal szeretnék neki kedveskedni, abban legyen valami vonatos. Gondoltam, megosztom veletek, hátha akad az olvasók gyerekei közt hasonló vonatőrült gyermek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. február 27. bauknecht.hajnalka

Amikor kislány voltam, nagyon vonzottak az apró vonatok, amire fel lehetett ülni. Városnéző, vagy kiállításnéző vonatok, vidámparkokban lévők, erdei kisvasutak. De talán azért, mert lány voltam, talán azért, hogy edzenek, talán azért, mert mindegyik pénzbe került, mindig inkább gyalogoltunk. Vonzott a karácsonyfa körül tekergő villanyvasút is, amit igyekeztem nagyobb koromban is kikönyörögni apámtól, hogy rakja össze – persze hiába.


 

A sors kegyes volt, amit gyerekkoromban nem kaphattam meg, az most anyaként az enyém lehet. Ugyanis kaptam egy vonatőrült kisfiút. Hogy miért lesz az egyik fiúból vonatőrült, a másikból ugyanabban a családban autóbolond, azt nem értem, de lényeg, hogy elsőszülöttem szeret mindent, ami síneken megy.

Jó is ez, csak a probléma, hogy ami nem vonattal kapcsolatos, az nagyon nem is érdekli. Már rájöttem, hogy bármi fejlesztő játékot szeretnék neki venni, bármilyen programmal szeretnék neki kedveskedni, abban legyen valami vonatos.

Gondoltam, megosztom veletek, hátha akad az olvasók gyerekei közt hasonló vonatőrült gyermek.

Program

– A Közlekedési Múzeum és a Vasúttörténeti Parkkal gondolom, nem mondok újat (bár talán nem mindenki tudja, hogy az idén ez utóbbi nem tart zárva egész télen, hanem vasárnapokon, nagyon kedvező, 400 forintos jegyárral látogatható!)

Játék

– Az ikeás, vagy tescos fa vonatpálya és vonatok gondolom alap minden fiúnál, ezt nem is részletezném.

– Ha van a családban asztalos, vagy aki szeret barkácsolni, egy kis energiabefektetéssel remek favonatokat lehet eszkábálni. A hála a gyermeki öröm lesz.

Könyvek

– Ezek olyan vonatos könyvek, amiket nem egyértelműen vesz meg az ember egy 2-3 évesnek. Mert a gyerekeknek íródottak jók, legalább 10 percet elvan velük a vonatőrült gyerek, na de amiben 1001 kép van, az nem 10 perc. Órákig képes nézegetni!

                     1001 vonat                               1000 mozdony

 

 

Vonatos kifestő

Internetes, nyomtatható változat:

http://kifesto.eu/jarmudokk/vonat.html

http://www.coloriages.biz/colorier-coloriages-transports/65/page/1/Trains

http://www.uvegmatricafesto.extra.hu/vonat.html

Thomasos kifestő : http://vonatos-kifestok.kifesto1.hu/

 

Vonatok matricás kifestő, 64-es számú (Ez egy szuper találmány, színes matricák vannak hozzá, ugyanaz, amit ki kell színezni, így látja a gyerek, hogy hogyan is kell kinézni a végeredménynek. Nagy segítség, lelkesítő erő.

Vonatos kirakó

http://tisztababa.hu/?oldal=2&kat=35&termek=2502

http://www.jatekmakettcentrum.hu/aruhaz.puzzle-kirako.reszletes.06349_RA!Ravensburger-Kisvakond-vonatozik-15-db-os-keretes-puzzle.html

Pályaudvar puzzle (ez a kedvencek kedvence, csak van egy 50 darabos változat, kisebbeknek azt ajánlom)

Vonatos memória

A Közlekedési Múzeumban biztosan kapható ez a játék, többféle verzióban is.

Faliújság

Még nem volt kétéves, amikor egy hatalmas faliújságot kapott, teli vonatos képekkel. Minden ajándék közül ez volt számára akkor a legkedvesebb. Azóta is, ha kap vonatos képeslapot, képet, oda tűzzük ki.

 

Nektek van még egyéb ötletetek, amivel óvodás korú vonatőrült kisfiúkat meg lehet lepni?