Eljött az első szülinap? Ezt add a kezébe!

Szülőként még nekünk is fejtörést okozhat, hogy milyen játéknak örülne gyermekünk, de az első születésnap környékén a rokonok, ismerősök is gyakran tőlünk várnak javaslatot arra, hogy mivel lepjék meg csemeténket. Összeállításunkban bemutatjuk, hogy milyen játékokat érdemes beszerezni, melyek azok a tevékenységek, amik ebben az életkorban már hosszabb időre is lekötik az 1 év körüli gyermekek figyelmét.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
játék
2018. április 06. www.jatekliget.hu

A gyermek látványos fejlődésen megy keresztül születésétől egy éves koráig. Az evésre és alvásra koncentráló csecsemő fokozatosan egyre érdeklődőbbé válik a külvilág iránt: mosolyog, ha meglátja az arcunkat, felfigyel az érdekes hangokra, a színes tárgyak is vonzzák a tekintetét. Megtanulja a tárgyakat a kezében fogni, egyik kezéből a másikba átadni, szájába venni. A hasra fordulás után már csak egy lépés, hogy a kúszó-mászó csöppség az egész lakást birtokba vegye és felfedezze. Egy éves kora körül pedig a járás elsajátításával további lehetőségek – és felfedezésre váró polcok, szekrények – nyílnak meg előtte.

Unalomig ismételt mozdulatok
Az első születésnaphoz közeledve a gyerekek ebben az életkorban nagyon élvezik és fontos tanulási folyamat, ha a dolgok ismétlődését láthatják és így megérthetik az ok okozati összefüggéseket – magyarázza Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője. Erről szól a kockákból torony építése, majd ledöntése, a tárgyak dobozokba történő eltüntetése, majd megtalálása és ezért is okoz örömet, ha a hangszereken bizonyos billentyűk lenyomása hangot ad.

Fog, kérdez és rámutat
Nagyjából fél és egy éves kor között a kicsi kezd rámutatni dolgokra, amivel egyrészt azt is kifejezi, ha valamit szeretne elkérni, másrészt a „mi ez?” kérdést is helyettesíti, vagyis a beszédfejlődésben is segíthetjük, ha ilyenkor megnevezzük a tárgyat, amire mutat. Egy másik jellegzetessége ennek az időszaknak, hogy ilyenkor alakul ki a mutatóujj és a hüvelykujj összeérintésével történő fogás is. Ennek gyakorlásához ideális a különböző húzható játékok fogása, vagy a nagyobb fogóval ellátott puzzle és a könyvek lapozgatása.

Milyen? Mekkora? Hogyan működik?
Egy éves kora körül a kicsi egyre inkább érdeklődik a dolgok működése iránt, így ebben a korban válik érdekessé a formabedobó doboz, a gyűrűpiramis vagy az egymásba illeszthető poharas játékok. A formák, alakzatok közti eltérés és hasonlóság és a méretek közti különbségeket gyakorolja akkor is, ha a gyűrűket és poharakat egymásra illeszti, vagy ha a játékautóba utasokat ültet. Ebben az időszakban válnak népszerűvé a töltögetős játékok is. Legyen az víz, homok vagy bármi, a háztartásban fellelhető tárgy, a gyerekek az üreset megtöltik, a telit kipakolják, majd tetszés szerint átrendezik. A fogása is sokat fejlődik ennek köszönhetően, így folyamatosan áttérhetünk a vékony – fogó nélküli – kirakós játékokra.

Beszéd- és mozgásfejlődés
A gyerekek fejlődési üteme eltérő, de nagyjából egy éves koruk körül megteszik az első önálló lépéseket. Az egyensúly és a koordináció fejlődésével aztán egyre magabiztosabbá válnak, futkároznak, lépcsőket másznak meg. Ilyenkor is népszerűek a séta közben húzható játékok, de örömmel futkároznak labda után, élvezettel követik a felhúzhatós játékokat is. A mozgásával együtt a beszéde is fejlődik, ha a környezetünk számára nem is mindig egyértelmű, de szülőként mi már tudjuk, hogy melyik általa használt kifejezés mit jelent. Szívesen „beszélget” családtagokkal játéktelefonon, vagy adja a hangját játékbabák, plüssállatok párbeszédéhez.

Önálló felfedezés és utánzás
A gyerekek a játékon és a velünk való interakciókon keresztül tanulnak, ismerkednek a környezetükkel. Kezdetben sokkal több szót megért, mint amennyit használ, játék és minden közös tevékenység közben beszélgessünk vele sokat. Ebben a korban még mindig mi vagyunk számára a legjobb játszótárs, utánzással sok mindent tőlünk le el. Érdemes azonban a játékot az ő képzeletükre bízni. A kreativitásukat azzal tudjuk leginkább segíteni, ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a dolgokat a mi elképzelésünk szerint, csakis rendeltetésszerűen használja. Adjunk a kezébe számára biztonsággal használható játékokat, tárgyakat és várjunk, hogy ő maga találja ki, mihez kezdhet vele.