Színház a nappaliban
Nemrég egy családi összejövetelen voltunk, előre szóltak, hogy meglepetés vendégek is lesznek. Már javában zajlott a beszélgetés, eszem-iszom, amikor megérkeztek hárman, egy nő és két férfi.
Néhány perc múlva az egyikük jött, bemutatkozott, szavalni kezdett egy verset, majd szóváltásba keveredett a feleségével. Mire rájöttem, hogy mi is történik, a színdarab kellős közepén voltam.
Az ötlet
2009-ben Kaposvári Egyetemen végzett színészek alapították meg a Dollár Papa Gyermekei nevű társulatot. Az egyik alapító, Ördög Tamás ötlete volt, hogy ők menjenek el a nézőkhöz, és ehhez a nézők lakását használják helyszínül. 2010 óta játsszák Ibsent a nappalimba! címmel a Hedda Gabler alapján rögtönzött darabot, mára közel 200 előadásra kaptak meghívást.
Dráma a szobában
Először jó poénnak gondolták, hogy valakinek a lakásában adják elő a darabot, de a műfaj újszerűsége és a különös színházi élmény sokakat megmozgatott. Sikeres már az elejétől, szájról szájra terjed a hírük. Az emberek közösségbe vágynak, a színházi élményt is szívesebben élik át együtt a barátaikkal, ráadásul az otthon megszokott környezete intim teret ad a játékhoz, karnyújtásnyira hozva egy emberi történetet.
Hedda Gabler
Ibsen főhőse, Hedda Gabler férjhez megy, de nem boldog, és amikor korábbi udvarlója újra megjelenik, felfordul az élete. A lakásszínházi előadás ötletét is az adta, hogy a darab egy családi házban játszódik, és akkor miért ne lehetne valós élettereket díszletként használni. Minden előadás más, az életre keltett karaktereket meghatározza az is, hogy milyen a környezetük, hogy egy luxus villában vagy egy panellakásban élnek-e. A belénk rögzült sztereotípiák miatt más szóhasználatot, más problémákat képzelünk egy-egy helyszín lakóinak életébe. A mű csak kiindulás az improvizációkhoz, miközben a színészek hűek maradnak a cselekményhez és a dialógusokhoz, az aktuális színtér alakítja a történetet. Az eredeti darab kezdetén egy zongora miatt pattan ki a vita, ez a legtöbb lakásban már nincs jelen, így a helyszínen lévő tárgyak kapnak új hangsúlyokat.
A legtöbb meghívás úgy érkezik, hogy valaki részt vesz vendégként egy előadáson – mondja Ördög Tamás –, és utána szeretné, ha az ő lakása is játéktér lehetne. A nézőket nem vonjuk be az előadásba, mégis eltűnik a színész és a befogadó közti határ. A reakciók hasonlóak, először kicsit zavart mindenki, furcsa az élmény, de általában a házigazda jobban izgul mindenkinél, mert kíváncsi, hogy az ő otthonában milyen hangulatú lesz a darab. A visszajelzésekből kiderül, kíváncsiak arra is, hogy a megszokott tárgyaik, a berendezés milyen új értelmet kap – új szemmel tudnak utána a lakásukra nézni.
Az Ibsen művéből kiinduló, helyspecifikus előadás minden alkalommal más és más. A lakásszínházi forma élővé és humorossá teszi a darabbeli házaspár és a múltból felbukkanó harmadik kusza estéjét. Az előadás nagyjából egy óra hosszú és mindenhol előadható, még a legkisebb szobában is.
A társulat fél órával a megbeszélt kezdés előtt megy csak a helyszínre, melyet nem rendez át.
Az előadás meghívásához semmilyen speciális feltételre, körülményre nincs szükség.
Az esemény természetesen zártkörű, a házigazda döntheti el, hogy kit hív meg, kit lát vendégül a különleges estén.
(Fotó: Miklóska Zoltán (fekete fehér képek); Ibsen – Kálmándy Ferenc)
