Közös sütés a gyerekekkel – ínycsiklandó recepttel!

Elmúltak az ünnepek és itt a hideg, havas február, amikor gyakran a lakásba szorul az egész család. Ilyenkor minden ötlet jól jön, amivel leköthetjük a gyerekeket - főleg, ha a végére finom, melengető, fűszeres illat lengi be a házat!

recept
2019. február 05. Szabó Éva

A legtöbb kisgyerek ragyogóan szórakozik a konyhában: ügyeskedhet, felnőtt feladatokból veheti ki a részét és vadászhat a leeső darabokra. Persze ezzel együtt jár a tetemes mennyiségű takarítás, hiszen a kis kezekből hullik a liszt, potyog a mazsola és maszatos lesz minden felület. A tél vége felé viszont már megéri az áldozat – februárban már minden bevethető trükkre szükség van, amivel az egymást hajkurászó gyerekeket lefoglalhatjuk.

Ezen túl érdemes azt is szem előtt tartani, hogy hosszú távon is megéri a gyerekeket beengedni a konyhába, hiszen így szórakozva, észrevétlen beletanulnak a hétköznapi sütés-főzésbe. A sok, kedves emlék mellett nagy előny lesz ez a számukra: nem a főiskolai évek alatt, már felnőttként kell megismerkedniük a konyhai feladatokkal.

A házias ízek pedig mindig győzedelmeskednek: ez a Torta Mester cukrászat hitvallása is. A kis vállalkozás kézműves módszerrel, természetes hozzávalókból készíti a süteményeket, személyesen, telefonon és online is elérhető náluk a tortarendelés.

A cukrászuk, Széplaki Renáta, aki több gyermekes anyuka, megosztotta velünk bevált mézes sütemény receptjét. Az elkészítése során nem elég, hogy a gyerkőcök jól érzik magukat, a finom süteményeknek együtt örülhet az egész család!

 

A hozzávalók kimérésében a kisebbek és a nagyobbak egyaránt segédkezhetnek. A nagyobb gyerkőcök gyakorolhatják a tojások szétválasztását is: mivel ide az egész tojás kelleni fog, nincs tétje. 🙂

A tojásból egyet félreteszünk a lekenéshez, a többi alapanyagot pedig alaposan össze kell gyúrni a fenti sorrendben adagolva. Egyedül a forró mézzel kell vigyázni, ez mindenképp felnőtteknek szóló feladat lesz.

A begyúrt tésztát annyifelé vesszük, ahányan részt veszünk a sütésben. Így mindenki a saját kedvére szúrkálhatja és dekorálhatja a süteményeket.

A masszát ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd kezdődhet a formázás a süteménykiszúrókkal. A kiszúrt tésztákat tojással lekenjünk és jöhet a díszítés! Dióval, mogyoróval, aszalt gyümölcsökkel dekoráljuk a süteményeket – itt is minden gyermek dolgozhat önállóan, a saját ízlése szerint.

Végül tepsibe tesszük a tésztát: mindenki külön szedheti a sajátját, hogy biztosan ne keveredjenek össze. 175 fokra előmelegített légkeveréses, vagy 200 fokra előmelegített gázsütőben aranybarnára sütjük. Már a sütés során is isteni fahéjas-mézes illat lesz!

A saját készítésű, kisült süteményekből pedig mindenki büszkén megkínálhatja a családtagokat. Akár a nagyszülőknek, szomszédoknak is készülhet egy kis ajándék. Biztos sikere lesz, és lássuk be: ezeken a hideg, téli napokon mindenkinek jól esik egy mézes süti…

Utána persze egy alapos felmosás következik, hogy eltüntessük a gyerekek nyomait, de ez vállalható áldozat egy élményekkel teli, izgalmas, jó hangulatú, közösen eltöltött hétvégi délutánért.