Hasznos tippek a gyermeki kommunikációhoz

Mit mondjunk, ha a pici nem szeretne oviba vagy iskolába menni? Milyen kifejezéseket ne használjunk a párbeszédek során? És milyen szófordulatokra figyeljünk oda a hétköznapokon? Segítségünkre Scheiber Dóra, az Országos Egészségügyi Intézet (OGYEI) gyermekorvosa, a Hogyan figyeljünk gyermekünkre? kiadvány hazai gazdája volt.

A szakember szerint mindenekelőtt teljes odafigyelésre van szükség a szülő részéről. „Amikor gyermeke mesél valamit, igyekezzen félbehagyni amit éppen végez, hogy jobban tudjon rá figyelni” – tanácsolja Scheiber Dóra, hozzáfűzve: amennyiben ez nem lehetséges, magyarázza el neki, hogy amint befejezi az adott munkát, teljes figyelmét neki szenteli. A beszélgetés sürgetése is rossz út.  A gyermekorvos szerint fontos a szemkontaktus felvétele is, kisebb gyermekek esetében ez azt jelenti, hogy le kell hajolni hozzá. „Ne siessen a válasszal, máskülönben nem fogja jól érteni, hogy mit mond” – jegyzi meg. Mint mondja, fontos a rendszeres visszacsatolás, ezért olykor biztosítsuk gyermekünket arról, hogy megértjük érzéseit. Néha segít, ha azt mondjuk, hogy „Tudom, hogy most szomorúnak érzed magad”, vagy „Most nagyon dühös lehetsz, ha ilyeneket mondasz”. A szakember tanácsa szerint sose becsüljük le gyermekeink érzéseit!

Milyen kifejezéseket ne használjunk?

Az OGYEI gyermekorvosa kitért arra is, mennyire hasznos, ha a piciket bevonjuk a családi beszélgetésekbe. Mint mondja, kortól függően adjunk lehetőséget, hogy elmondhassák véleményüket. Ugyanakkor sose felejtsük el, hogy gyermekeinknek más dolgok fontosak, mint nekünk! Ne legyünk túl kritikusak, ne szakítsuk meg a picik elbeszélését olyan kifejezésekkel, mint „Ez butaság”, „Miért nem figyelsz jobban oda”, „Viselkedj felnőtt módjára”. A sértő szavak ugyanis tönkretehetik az önbecsülést – magyarázza a szakember, kiemelve: inkább segítsünk neki önállóan gondolkodni, pl. „szerinted ebből mi lesz?”

A kiabálás vagy zsörtölődés sem célravezető, a gyermekek ugyanis gyorsan megtanulják, hogy a zsörtölődéssel nem kell foglalkozni. „Csak abban az esetben kiabáljunk, ha gyermekét gyorsan kell valamire figyelmeztetni, így érhet el a kellő hatás” – figyelmeztet a szakember. Mint folytatja, vigyázzunk azzal is, ne vonjuk be a kicsiket a felnőttek problémáiba. – Amennyiben gyermekét aggasztja vagy elkeseríti a szülő gondja – mint pl.: pénzügyek, kapcsolati problémák – akkor beszélhet erről vele, de mindig hangsúlyozza, hogy ez nem az ő hibája. Azt pedig sose várjuk el, hogy a kicsik érzelmileg támogassanak minket: bár sok örömet találhat a vele való együttlétben, felnőtt élete problémáinak nem lehet ő a megoldója, viszont a gondok megosztása a kölcsönös bizalom alapja lehet.

Miképp kezeljük a negatív mondatokat?

Ha gyermeke azt mondja: „Nem szeretnék oviba /suliba menni / a bébiszitterrel lenni.”
Próbálja elkerülni, hogy azt mondja: „Ne légy buta. Nagyszerűen fogod érezni magad ott.”
Inkább felelje azt: „Tudom, hogy szomorú vagy és nem szeretnél elmenni. Ha hazaértem csinálhatunk valamit együtt.”
Ha gyermeke azt mondja: „Utálom az iskolát és mindenkit, aki ott van. Soha többet nem megyek oda!”
Próbálja elkerülni, hogy azt mondja: „Muszáj menned, a törvény is ezt írja elő.”
Inkább felelje azt: „Értem, hogy nem akarsz iskolába menni. Néha kénytelenek vagyunk olyat tenni, amit szívünk szerint nem akarunk. Visszatérünk erre, amikor hazajöttél.”