Pasik és csajok – „töpörített” felnőttek?

A párválasztás kérdései a legfrekventáltabbak közé tartoznak a szexuálpszichológia kutatási területei között. Manapság mondhatni „korábban nőnek fel” a gyerekek, a lányok egyre fiatalabban kezdenek nőiesen öltözni, és hasonló tendencia mutatkozik meg a fiúk „férfias” viselkedéseiben is. Mire figyeljünk, mit kerüljünk, egyáltalán: mennyire folyjunk bele gyermekünk fiú- vagy lányügyeibe?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. augusztus 03. szabo.daniel

A párválasztás kérdései a legfrekventáltabbak közé tartoznak a szexuálpszichológia kutatási területei között. Manapság mondhatni „korábban nőnek fel” a gyerekek, a lányok egyre fiatalabban kezdenek nőiesen öltözni, és hasonló tendencia mutatkozik meg a fiúk „férfias” viselkedéseiben is. Mire figyeljünk, mit kerüljünk, egyáltalán: mennyire folyjunk bele gyermekünk fiú- vagy lányügyeibe?


Nem arról beszélünk, hogy valami csoda folytán a fiúk hamarabb vállasodnának, vagy hogy a lányok hamarabb kerekednének ki, hanem a trendről és a kultúráról. Két generációval ezelőtt a szépségkirálynők még nem borotválták a hónaljukat vagy a lábukat. A kisfiúknak csak rövid nadrágjuk lehetett, ma ellenben már a felnőtt divat töpörítésével állunk szemben – annak minden vonzatával együtt. Ezek a külső jegyek, melyek tehát felvettek, lényegesen hatnak a párválasztási folyamatokra.

Evolúciós maradvány
A párválasztás biológiai értelmű, evolúciós sarkallmánya máig megmaradt. A monogám párválasztási szokássá módosult létfenntartó ösztön, bár furcsán hangzik, gyerekkortól jelen van a gyerekek nemi fejlődésében. Ennek okán áll elő a hajhúzogatós, utálkozós, „üzekedős” mégis szokásosnak mondható iskolai jelenet: a lányok ösztönösen a biztonságot keresik (hogy utódai biztonságban legyenek, de ezt csak zárójelben mondjuk, hiszen tizenéves korban ez csak látens ösztön), a fiúk viszont (megint csak tudattalanul) az utódaik kihordására legalkalmasabb nőstényt kutatják. Ez a mindennapokban úgy néz ki, hogy a legcsinosabb lány köré gyűlnek a legvagányabb fiúk, de a lányt ez, minél fiatalabb, annál kevésbé érdekli, hiszen a vagány fiúk serege nem biztonságot, mint inkább harcot és bizonytalanságot sugároz. A szerelmi „kalandozás”, az, hogy a párválasztásunkban másodlagossá vált az utódkérdés, hogy invesztálunk energiát az ad absurdum apának/ anyának teljesen alkalmatlan, mégis fenomenális szerető mivoltú férfiba/ nőbe, már emberi fejlesztés, és a képesség a tudatos választásra az idő előrehaladtával jön meg.

Lelki, értelmi vonzatok
Az emberi lét emellett még több szempontból is kiemelkedik az állatvilágból, mondhatni, a hátrahajló hüvelykujj csak a jéghegy csúcsa. Maga a „jéghegy” lehetne viszont a megannyi tényezős, bonyolult emberi értelem, melynek valós vagy szomszédos szelete, a lélek is állást foglal a témában. A gyerekeknél a 12 év körüliség a nagy vízválasztó életkor, ekkor az agyi folyamatok, a gondolkodás, az értelmezés olyan elvont irányba fejlődnek, amik lehetővé teszik az absztrahálást. Innentől kezdve van egyáltalán esélye arra, hogy legyűrje az ösztöneit (amik attól még, főleg a testi változások miatt egyre erősebben jelen vannak), és elkezdjen álmodozni fehér fátyolról, hófehér lóról, vagy álomszép autóról, takaros családi házról.

Mit tegyen a szülő?
A fentiekből leszűrhető, hogy nagy felelősség van a szülőn gyermeke párválasztási kérdései helyes kezelésekor, hiszen 12/13 éves koráig nem képes lelkileg feldolgozni a hozzá való közeledést (ezért válik garantáltan áldozatává a jó esetben szerelmi, rosszabb esetben erőszakos közeledéseknek), ezután pedig az egyre formásabb teste és az egyre „szabadabb” életciklusai teszik sebezhetővé. Továbbra is tanácsos azonban mégsem egyből beleszólni az alakuló helyzetekbe, hiszen a vonatkozó jó vagy rossz tapasztalatok fontos, nélkülözhetetlen tanulási folyamatok a gyerekek életében. Amíg „kicsik”, természetesen felelősebben kell eljárnunk, hiszen fokozottan védendőek, mert kevésbé tudnak védekezni. Ha pedig már nagyobbak (tinédzser kor), próbáljuk megteremteni neki a biztos és bizalmas családi hátteret. Ne kínos faggatásként élje meg, hogy a szülei a másik nemről kérdezgetik, hanem kerüljön szó az ilyen témájú beszélgetésekre spontán és természetesen, hiszen – és ezt megint csak a fentiek bizonyítják, mennyire nagyon – ez teljesen természetes része az életünknek. Az esetleges feszültség oldására pedig minden szülőnek van a tarsolyában egy kapcsolódó történet valami kínos helyzetről, szakításról, bődületesen nagy szerelemről – bármiről, ami mára vicces vagy tanulságos emlékké nemesedett, de gyermekünknek mint elöljáró példa, a legnagyobb segítséget nyújthatja.