A pornóipar fogyasztóvá szeretné nevelni gyermekeinket! I.

Bárhogy dübörög is a pornóipar, szülőként mégis sokat tehetünk azért, hogy felvértezzük vele szemben a gyerekeinket.

prevenció
2020. február 12. Czefernek Léna

Fotó: Pixabay

Ha pornónézésről van szó, akkor senkinek nem az jut először eszébe, hogy egy 10-11 éves kiskamasz ül a számítógép előtt a barátaival felnőtt tartalmakat nézegetve. Azok a szülők, akik még nem abban a világban nevelkedtek, ahol ezek a videók egy kattintással elérhetőek voltak, talán nem is tudják elképzelni, milyen veszély leselkedik gyermekeikre az interneten. De még akkor sem biztos, hogy fel bírják mérni ennek jelentőségét, ha tisztában vannak a jelenséggel. Arról, hogy miért veszélyes a gyerekekre a pornó és hogy mit tehetünk mi, szülők, dr. M. Dulácska Csilla mentálhigiénés szakembert kérdeztük.

Családháló: Miért veszélyes egy gyermek lelki fejlődésére, ha idő előtt találkozik ilyen tartalmakkal?

dr. M. Dulácska Csilla: Egy kisiskolás (vagy pláne óvodás) gyerek számára a pornó nagyon nehezen feldolgozható élményt jelent. Ijesztő, félelmetes, és komoly szorongást kelthet benne, hiszen nem tudja értelmezni. Ha pedig durva, erőszakos pornót látott (ami sajnos könnyen előfordulhat) – az akár traumatikus élményt is jelenthet számára, vagy a szexualitással szembeni undor is rögzülhet. De mit is értünk azon, hogy idő előtt? A lelki szemünk előtt valószínűleg egy kisgyerek vagy egy kisiskolás jelenik meg…

Valóban… a kamaszokról lehet, hogy azt gondoljuk: nekik már nem is olyan veszélyes a dolog…

M. D. Cs: Pontosan, akár még legyinthetünk is rá, hogy a kamaszokat persze hogy érdekli a szex, mi is néztünk annak idején titokban pornóújságokat… most más korban élünk, a mai fiatalok pornófilmeket néznek! De amikor ezt gondoljuk, akkor valószínűleg nem vagyunk tisztában azzal, milyen is a mai pornó, és azzal sem, hogyan befolyásolják a látottak a kamaszkori agyfejlődést!

Ami 15-20 évvel ezelőtt még durva, „hardcore” pornónak számított, az mára már a hétköznapi és elfogadott kategóriába került.

A régi „soft” pornó elemeivel ma gyakorlatilag a reklámokban, a könnyűzenei videoklipekben, mozifilmekben találkozhatunk. Ha egy gyerek természetes kíváncsiságtól vezérelve beírja a keresőbe, hogy szex… rögtön csak és kizárólag pornóoldalak jönnek fel, megdöbbentő látni! Nagy részük durva, szado-mazo, erőszakolós témájú. Csoportszex, vérfertőzés, pedofília… minden van, már az első oldalon, egy-két kattintásra a gyerekünktől!

És azzal is tisztában kell lennünk, hogy amikor a kamasz pornót néz, a szó szoros értelmében agymosáson megy át. Serdülőkorban hatalmas mértékű „áthuzalozás” zajlik az agyban.

A pornófogyasztás erősen befolyásolja, hogyan alakulnak ki azok az agyi idegpályák, amelyek irányítják a szexuális izgalom és a jutalomkeresés mechanizmusait. Ilyen szempontból legfontosabbak az első magömlés utáni évek.

Ha egy 14 éves fiú kezd el pornót nézni (ami ugye leggyakrabban önkielégítéssel szokott együtt járni), akkor arra szokik rá, hogy az izgalmi állapot és az orgazmus a pornó hatására váltódik ki, és a valóságos szex lehet, hogy előbb-utóbb nem lesz elég inger a számára. Egyre több huszonéves fiatal férfi, sőt, nagykamasz fiú kéri szakember segítségét, mert erekciós problémái vannak. Mert nem tud normális szexuális kapcsolatot kialakítani – vagy nem is próbálkozik vele, mert a pornót izgalmasabbnak tartja a hús-vér nőknél.

CSH: Ez már a függőség, ami ezek szerint nem csak a felnőtteket veszélyezteti?

M. D. Cs: Valóban, a rendszeres pornónézés során már ebben a korban is könnyen kialakulhat a megszokás, és ez függőséghez vezethet, amelyből nehéz kijönni. És ha létrejön a tolerancia a „sima pornóban” megtapasztalt szexuális ingerekkel kapcsolatban, az önmagában már nem lesz kielégítő – csak ha az erőszak is jelen van, akkor jön majd létre a szexuális izgalom. Így a pornónéző kamaszokban szépen kialakul az a tévhit és elvárás, hogy

az erőszak normális, a szex része,

a szexhez nincs szükség érzelmekre és szerető párkapcsolatra, hanem a másik teste egy eszköz a kielégülésre, amire jogosultak. Ebből nehezen lesz egészséges, bizalomteli párkapcsolat…

Ráadásul kamaszkorban, megint csak az agyi átalakulások miatt, sokkal könnyebb a függőségekre rászokni. Ilyenkor ugyanis az agyban megnő egy ingerületátvivő anyag, a dopamin utáni igény. A dopamin az, ami örömérzést továbbít az agynak a jutalomközpontba. És ugyanez a dopamin választódik ki szexuális izgalom és újdonság hatására – amit a pornó bőséggel szállít.

Nem véletlen, hogy növekszik a pornófüggők száma!

CSH: Mi az a kor, amikor még időben vagyunk, ha elkezdünk erről beszélgetni a gyermekünkkel?

M. D. Cs: A felmérések szerint a gyerekek átlagosan 11 éves korban találkoznak először a pornóval. Ezért fontos, hogy már ezelőtt, 8-9 éves kor körül szó essen róla. Persze jó, ha a szexualitás kapcsán nem a pornó az első téma… Hogy ezt megalapozzuk, ahhoz az az ideális, ha már kis korától kezdve természetes módon szóba kerül a szexualitás. Néven nevezzük a kisgyerek intim testrészeit, megtanítjuk neki a „fehérneműszabályt” (hogy az intim testrészeket neki és másoknak is tiszteletben kell tartani), az ő szintjén elmeséljük neki, hogyan születik és hogyan lesz a kisbaba, hogy a szerelmes felnőttek különleges módon is szokták egymást szeretni. Jó, ha nagyjából minderről képben van, mire iskolába megy.

Mindig válaszoljunk a kérdéseire, ne legyenek tabutémák! Lehet persze, hogy ez nehezen megy, hiszen legtöbbünknek nincsenek erre jó mintáink gyerekkorunkból. De ha arra gondolunk, hogy ezzel a felnőttkori egészséges szexualitását, boldogító párkapcsolatát alapozzuk… ha arra gondolunk, hogy

egy iszonyatosan nagy pénztermelő iparág utazik arra, hogy a gyerekünkből kamaszkorában majd pornófogyasztót neveljen, mert akkor felnőttkorára már nem lesz elég az, amit az ingyenesen hozzáférhető pornóoldalakon elér, és regisztrál valami fizetős oldalra…

ez szerintem elég motiváció lehet!

Ráadásul, ha mi nem mesélünk neki ezekről a dolgokról, biztosak lehetünk benne, hogy valaki más majd felvilágosítja helyettünk! Csak persze nem úgy, ahogy mi szeretnénk. De ha megtapasztalja, hogy tőlünk mindent megtud, ami fontos, hogy velünk bármiről beszélgethet, hogy nem szidjuk meg akkor se, ha zavarba ejtő kérdéseket tesz fel – akkor abban az esetben is hozzánk tud majd fordulni, amikor az interneten nevelkedő haverjaitól hall meghökkentő információkat!

Azok a gyerekek is veszélyeztetettek, akik stabil érzelmi háttérrel rendelkeznek, jó a szülőkkel való kapcsolatuk, és akár már beszélgettek is a szexualitásról apával, anyával?

M. D. Cs: Az ilyen gyerekek nyilván sokkal szerencsésebb helyzetben vannak. Ha már beszélgettek vele, akkor van valamiféle értelmezési kerete, ahol el tudja helyezni a dolgot.

A teljesen érthetetlen sokkal ijesztőbb.

Technikai szempontból, mármint hogy találkozhat pornóval, akkor is veszélyeztetett, csak kevésbé, ha otthon szűrőprogramok vannak. Mert a barátnőknél, nagyszülőknél nem biztos, hogy vannak. Lehet, hogy még örülnek is ott a felnőttek, hogy milyen szép csendben elfoglalják magukat a gyerekek… aztán meg megdöbbennek, amikor a legutóbb behozott oldalként egy pornóoldal jelenik meg

És egy ilyen gyereket is megrémiszthet a pornó – könnyen lehet, hogy nem lát összefüggést azzal, amiről anya, apa meséltek: hogy a felnőtt szerelem milyen szép, meg egymásra hangolódás, gyengédség… mi köze mindannak ezekhez a meztelenül vonagló, egymást bántani látszó, ijesztő hangokat adó emberekhez? És akkor még csak „sima” pornót látott, nem szadomazo vagy éppen erőszakolós jelenetet.

Persze nagyon nagy előnye, hogy jó kapcsolat, érzelmi biztonság esetén el tudja mondani otthon, ami történt, hogy mit váltott ki benne ez az élmény. Anyja, apja segíteni tud neki átbeszélni a dolgot, és így könnyebben

fel fogja tudni dolgozni.

Ez hatalmas különbséget jelent, hogy nem elfojtva hurcolja majd magával az élményt!

A beszélgetésünk következő részében arról lesz szó, hogyan vértezzük fel gyermekünket a pornóval szemben, és arra is megoldásokat keresünk, mit tehetünk akkor, ha már látott ilyen tartalmakat!