A telefon megöli a gyerekkort

Mit tehetünk a képernyőfüggő gyerekekkel?

2024. február 01. Családháló

Tudta, hogy az okostelefonok képernyője ugyanazt az agyi területet aktiválja, mint az opioidok vagy a kannabisz? Hogy minden elektronikus képernyővel rendelkező eszköz élénkítőszerként hat: megemeli a kortizol (stresszhormon) szintjét, és minél vonzóbb, izgalmasabb a látvány, annál több termelődik a hormonból? Ráadásul a képernyő másik felén egy sor szakember dolgozik azon, hogy ne is legyen kedvünk felállni az eszközünk mellől: a telefonok és tabletek úgy vannak tervezve, hogy megragadják a figyelmünket és sose eresszék el! Mit lehet mégis tenni azért, hogy gyermekeinket ne szippantsa be teljesen a virtuális világ? Gary Chapman, az 5 szeretetnyelv megalkotója új könyvében ezúttal ahhoz kínál megoldást, hogyan tudunk tudatosabban küzdeni a technológia gyermekeinkre gyakorolt hatásaival.

Nem túl vidám felütéssel kezdődik Gary Chapman és Arlene Pellicane legújabb könyve, a Képernyőfüggő gyerekek, amely nem kevesebbet állít, mint hogy amikor egy gyerek telefont kap, bezárul előtte a gyerekkor ajtaja.

De hát miért is kezdődne vidáman, mikor korunk egyre nagyobb problémája a digitalizáció és az emberi kapcsolatok háttérbe szorulása? Nem egy olyan családi történetet hallani, ahol gyermekek a szüleik ellen fordulva küzdenek azért, hogy ne vegyék el tőlük azt a digitális eszközt, amely már szinte teljesen átvette az uralmat az életükön. De van más megoldás, mint a verekedésbe, ijesztő bosszúba forduló családi viták, végeláthatatlan huzavonák a képernyőidő meghatározása fölött? 

Nem Chapmanről lenne szó, ha nem kínálna erre az égető problémára is gyógyírt, szerinte ugyanis nem démonizálni kell a digitális tartalomfogyasztást, hanem megfelelő mederbe terelni mindazt, ami a gyermekeinkkel történik.

Nincs ugyanakkor könnyű dolgunk, hiszen a technológia világában őrületes fejlődés zajlik, és mindennek szinte egy oka és célja, hogy minél több ideig marasztaljanak minket a képernyő előtt, legyen szó közösségi platformról vagy éppen tartalomszolgáltatóról. Maga a Netflix tulajdonosa említette egyszer, hogy a legfőbb konkurense az alvás, márpedig boldog és kiegyensúlyozott gyerekeket (és felnőtteket!) csak akkor kaphatunk, ha biztosítjuk számukra a megfelelő mennyiségű pihenést és képernyőmentességet. 

Természetesen nem ennyire egyszerű a megoldás, de az biztos, hogy nem kell agysebészi tudás ahhoz, hogy visszatérjünk a normál kerékvágásba, sokkal inkább erő és akarat, valamint magabiztosság, hogy a világ vonzásával szemben mi járunk a jó úton.

Ahhoz, hogy fel tudjuk venni a harcot a végeláthatatlan tartalmakkal, és azok gyártóival szemben, nem árt tudatosítani magunkban, miről is van szó:

Érdemes tudni például, hogy amikor a gyerek a képernyőt bámulja, szervezetében kortizol termelődik, ami egy stresszhormon, azt üzeni a szervezetnek, hogy veszélyhelyzet van és menekülni vagy harcolni kell. Ám mivel valódi helyzet híján a gyermek egy helyben marad, az agya túlstimulálódik, a vér pedig agyában a homloklebenyből átterelődik a mélyebb részekbe. Így aztán olyan szabályozási mechanizmusok kerülnek háttérbe, amelyek a hangulatot, döntéshozatalt, fontossági sorrendet, impulzuskontrollt, empátiát és kreativitást segítik. Tehát ha elvesszük a tabletjét, nem azért kiabál velünk, mert utál minket, hanem azért, mert az indulatkontrollja és az empátiaközpontja “elsötétült”.

Minél több időt tölt el a gyermek a képernyő előtt, annál kevesebbet használja ezeket a területeket, ami sajnos valós változásokat hoz létre az agyban. Kutatók szerint minél gyakrabban néz képernyőt egy gyermek hat éves kora előtt, annál valószínűbb például, hogy hétéves korára figyelemproblémái lesznek. Persze nincs veszve minden, ugyanis a digitális detoxikáció még igen szélsőséges helyzetekben is tud javulást és gyógyulást eredményezni. De sosem szabad elfelejtenünk, hogy a gyermekünk jólétéért mi magunk vagyunk a felelősek, és ez igaz a digitális veszélyforrások kiküszöbölésére is.

Chapman nem digitalizáció-ellenes, de nagyon határozottan leszögezi, hogy különbséget kell tenni a “digitális zöldség”, azaz a hasznos tartalmak és a “digitális édesség”, azaz az értelmetlen és végeláthatatlan agyi rágógumi között. Arlene Pellicane-nel közös könyvéből megismerhetjük és ezáltal gyakrabban gyakorolhatjuk azokat a készségeket, amelyek segítenek abban, hogy egy gyermek ne váljon a képernyő rabjává. Azt is megtudhatjuk, hogy aki kiskorában kimarad, az nem marad le, azaz a digitális tudás pillanatok alatt behozható, viszont az általa kiszorított tudás nem mindig pótolható.

A könyven bemutatott, családban elsajátítható készségek, mint az érzelmi kötődés, a hála és az elégedettség, a harag konstruktív kezelése és a bocsánatkérés, a másokhoz való odafordulás mind-mind segítenek minket felvérteződni, hogy jó úton járjunk a digitalizálódó világ rögös útvesztőjében. És ami a legjobb hír, hogy szerencsére sosincs késő, hiszen az agy fejlődése egészen huszonöt éves korig tart, vagyis bármikor, bármilyen életkorban hozzáfoghatunk gyermekünk megóvásához, a rossz szokások lenyesegetéséhez. Persze minél előbb gondoskodunk arról, hogy megfelelő mennyiségű időt töltsön képernyő nélkül, annál jobb.

Ha pedig megfelelően felvértezve magunkat jó példával járunk elő és időben lépünk, akkor a techóriások helyett mi irányíthatjuk  gyermekünk agyának fejlődését, amely hosszú távon – minden túlzás nélkül – az egész jövőjére kihat.

Gary Chapman, Arlene Pellicane:

Képernyőfüggő gyerekek

Harmat kiadó

2023.

Kiemelt kép forrása: Pixabay