A túlterheltség kiforgat önmagunkból – Hamar Domonkos a leküzdési stratégiákról

Aki túlterhelt, az nem tud jól dönteni. Kutatások bizonyítják, hogy idő szűkében teljesen mások a prioritásaink, mint azt belső meggyőződésünk diktálná.

döntés
2020. március 05. Czefernek Léna

Fotó: Pixabay

De hogyan szálljunk szembe a stresszel? Hogyan ürítsük ki elménket annyira, hogy tudjunk rendesen fókuszálni? Létezik egy olyan módszer, ami mindenféle hókuszpókusz nélkül segít bennünket abban, hogy fejünk jó értelemben véve üressé váljon, s agyunk ez által be tudja tölteni valódi funkcióját. Csak egy kis tudatosság szükséges hozzá!

Azt valószínűleg mindenki tudja, saját bőrén érzékeli, hogy a túlterheltség nem jó. Stresszes állapotot idéz elő, amelyben mintha kevésbé lennénk ura döntéseinknek, végső soron saját életünknek. De hogy mi is idézi mindezt elő és mit tehetünk ellene? Erről szólt Hamar Domonkos előadása, melyet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Iránytű elnevezésű – lelki egészségmegőrzési és párkapcsolati ismeretterjesztő sorozata – keretében tartott hétfő este a Semmelweis Egyetemen Getting Things Done (GTD) – A túlterheltség leküzdése címmel. A GTD tréner szuggesztív előadásában beszélt arról a David Allan által kifejlesztett módszerről, mely saját problémamegoldó képességünk fejlesztése során hatékonyan száll szembe a túlterheltséggel s amelyet elsőként ő hozott be Magyarországra.

Korunk új népbetegsége

Hamar Domonkos szerint a túlterheltség korunk új népbetegsége, amely óriási stresszfaktorként van jelen az életünkben, s ennek következménye kihat döntéseinkre is. Vannak azonban olyan trükkök, amelyek segítségével mindez orvosolható vagy legalábbis jelentősen csökkenthető.

Ahhoz azonban, hogy megértsük, hogyan működik egy túlterhelt elme, egy kutatást kell hívjunk segítségül, amelyet a Princeton Egyetemen végeztek teológushallgatók körében, még a ’70-es években. A rövid felmérés során a hallgatókat arra kérték, hogy váratlanul tartsanak meg egy előadást az egyetem tőlük távol eső épületében. A diákok között előzetesen felmérést végeztek, s körülbelül 50 százalékuk azért választotta a teológiát, mert az embereken szeretett volna segíteni. Az előadás témáját tekintve szintén 50 százalékuknak az irgalmas Szamaritánus történetéről kellett beszélnie, míg másoknak egyéb bibliai témáról. A kísérletbe bevont alanyokat három részre osztották, s az egyik csoportnak adtak felkészülést az előadás előtt, a másik részüknek csupán tíz percet, ami alatt átérhettek az egyetem másik felébe, míg a harmadik csoporttal közölték: máris ott kéne lenniük a megmérettetésen. Ezt követően a kutatók úgy szervezték a dolgot, hogy az egyetemi kampusz két szárnya között a leendő előadó találkozzon valakivel, akinek sürgősen segítségre van szüksége. Az eredmény megdöbbentő, ám magáért beszél: a hallgatók 90 százaléka nem állt meg, hogy bajba jutott embertársán segítsen.

S hogy melyik csoport volt segítőkészebb? Nem az, amelyik azért lett teológus, hogy embertársain segítsen, nem is az, amelyik az irgalmas Szamaritánus történetének előadására készült éppen, hanem azok az emberek álltak meg a másik mellett, akiknek volt még idejük az előadás előtt.

A túlterheltség tehát át tudja írni még a legmélyebb belső meggyőződéseinket is.

Mi foglalja a tárhelyet?

David Allan szerint elménk ötletek gyártására, s nem azok tárolására való. Ezért egy nem megfelelő időpontban érkező feladat képes túlterhelni az agyunkat. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, teret kell teremteni a fejünkben, ki kell onnan tenni a feladatok jelentős részét, hogy egy víztükörszerű tudatállapotot hozhassunk létre, amiben már megfelelően működhetünk.

S hogy hogyan tudjuk mindezt elérni? A GTD ezt öt egyszerű pontban foglalja össze. Rövid, ám annál hatékonyabb cselekedetek sorozata ez, amivel kirakhatjuk fejünkből a feladatainkat:

1. Rögzítés – Gyűjtsünk össze mindent, ami foglalkoztat minket, akár e-mailt is írhatunk magunknak a témában!

2. Tisztázás – Gondoljuk végig, mit jelent számunkra egy adott feladat! (Sokszor még annak átgondolását is halogatjuk, hogy egy adott probléma konkrétan milyen cselekvéssorozat elvégzésével járna, s így csak a problémahalmazt látjuk, görgetjük magunk előtt, ahelyett, hogy a megoldásra koncentrálnánk.)

3. Rendszerezés – Tedd, ahova tartozik! 4 rendszerező-eszköz létezik, de legtöbbünk csak a naptárt használja.

4. Reflektálás – Rendszeresen tekintsd át a feladataidat, s nyugtázd, hol tartasz velük–

5. Cselekvés – Egyszerűen végezd el! Egyszerre csak egy dolgot, hiszen

semmire nem tudsz igent mondani, ha minden másra nem mondasz nemet!

Semmit ne tároljunk a fejünkben!

Az előadás második felében néhány praktikus tipp is elhangzott mindezek megvalósításához. Az első és legfontosabb dolog, hogy el kell felejteni a multitaskingot, hiszen a feladatok párhuzamos végzése valójában azt eredményezi, hogy ugrálunk a feladatok között, s ez az ide-oda váltás nagyon nagy energiát emészt fel az agyunk kapacitásából. Ráadásul az elmélyülés hiánya azt eredményezi, hogy a dolgok nem rögzülnek kellőképpen, nem mennek át a hosszú távú memóriánkba.

Nagyon fontos tudatosan irányítani, mire fókuszálunk. Ha nem vigyázunk arra, mi irányítja a figyelmünket, az adott dolog több figyelmet, nagyobb jelentőséget fog kapni, mint az megérdemel. Egy érthető példával alátámasztva: ha nem vesszük meg időben a macskaeledelt, s egész nap nyomasztjuk magunkat a ránk váró feladattal, sokkal többet gondolunk rá, mint azt az adott probléma fajsúlya előírná. Ráadásul valószínűleg a macskánkkal sem vagyunk annyira bensőséges viszonyban, hogy mindez indokolt lenne. Ugyanez a példa igaz arra is, ha mondjuk hónapok óta halogatjuk, hogy elmenjünk valamilyen orvosi vizsgálatra, például fogorvoshoz. Azzal indokoljuk, hogy nincs rá időnk, pedig a bejelentkezés körülbelül két percet vesz igénybe, és a többszörös energia, amit elvitt, hogy az elmúlt 6 hónapban számtalanszor ezzel nyomasztottuk magunkat, már régen túlmutat a feladat nagyságán.

Általánosságban elmondható, hogy fordított arányosság áll fent aközött, hogy hányszor gondolunk valamire és hogy hogyan állunk az adott probléma megoldásával. Magyarul:

amivel jól haladunk, azon nem gondolkodunk.

Elmesöprés

Hogyan tudom irányítottan kirázni a fejemből a feladatokat? Erre való az elmesöprés, ami nem valamilyen hókuszpókusz, csupán a feladatok fókuszált átgondolása és újrastrukturálása. Azt már tudjuk, hogy nem szabad semmit a fejünkben tartani, de hogyan is tudjuk tisztázni azt a rengeteg információt, amivel a külvilág bombáz minket?

Először is át kell gondolni, hogy mi az adott feladat, van-e vele dolgunk vagy sem? Ha nincs, akkor kidobhatjuk, iktathatjuk vagy pihentethetjük. Amennyiben van vele feladatunk, akkor meg kell vizsgálni, mi vele a következő lépés? Ha két percnél rövidebb időt vesz igénybe, végezzük el, ha ennél hosszabb a megoldása, akkor delegálhatjuk vagy elhalaszthatjuk, ami nem halogatást jelent, csupán újraütemezést. Mindig igékben gondolkodjunk, koncentráljunk arra, lássuk az egész projektet, de arra figyeljünk, mi a feladat, amit el tudunk végezni belőle!

Végezetül, ennek mentén strukturáljuk át a teendők listáját! Ne azt írjuk fel a jegyzetfüzetünkbe hogy „anya”, írjunk projekt- és következő lépés listát: például: „anya születésnapjának megszervezése”, „felhívni a testvéremet”. Ne csak az időpontokat rögzítsük a naptárba, rendszerezzük a feladatainkat aszerint, hogy mik a projektek, azok következő lépései, és mik azok a feladatok, amiket más végez el, s a megoldásra várunk. Ha ennek mentén rendszerezzük a teendőinket, aktívabban tudunk majd a végcél felé közelíteni. A GTD pedig azt ígéri, hogy a várható eredmény akár 128 százalékos hatékonyságú is lehet, ami nem hangzik rosszul, ha figyelembe vesszük, hogy a túlterheltség mennyire kiforgathat önmagunkból.