“Anyák, félidő!” – Van orvosság az üres fészek szindrómára!

A nagysikerű Anyós-suli után most az üres fészek szindrómával küzdő édesanyák kaphatnak hathatós segítséget az "Anyák, félidő!" program keretében.

anyák félidő
2019. augusztus 28. Czefernek Léna

Ismerős az üres fészek szindróma kifejezés? A gyermekek felnövésével együtt az édesanyák normatív krízisen esnek át, ennek feldolgozásában nyújt segítséget az Anyák, félidő! két megálmodója, vezetője: Süttő Márta tanár, mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető és Balányi Klára újságíró, pasztorális tanácsadó nem csupán képzett szakemberek, de gyakorló nagycsaládos anyák, akik a saját bőrükön már maguk is élik, átélik a problémát. A programmal az a céljuk, hogy a hasonló életszerepben levő nők segítséget kapjanak, és tudják: nincsenek egyedül. Süttő Mártával és Balányi Klárával beszélgettünk.

Családháló: Mi adta az ötletet az “Anyák félidő!” elindításához?

Süttő Márta: Az Anyós-suli tapasztalatai azt mutatták, hogy anyós és meny vagy vő között abból ered számos probléma, hogy az anya még nem tudta elengedni a gyerekét, nem tudott kialakítani vele új, felnőtt-felnőtt kapcsolatot. Az üres fészek szindróma azért is olyan fájdalmas olykor, mert a középkorú nőknek több más nehézséggel is meg kell küzdeniük egészségük, párkapcsolatuk, munkájuk terén. Emellett nem sajátították el a megküzdésnek sok hasznos formáját, mert az ő korosztályukban ez még nem volt szokásos. A program ezeken a területeken ad lehetőséget a fejlődésre.

CSH: Miért olyan nehéz visszakapcsolódni a “saját életünkbe” a gyermekek felnövésekor? Nevezhetjük ezt az időszakot is normatív krízisnek, mint a gyermekszületést?

S. M.: Normatív krízis, igen, egy fordulópont az életünkben, ami mindenkinél különbözőképpen zajlik, de aki különösen sok időt, energiát szentelt a gyereknevelésnek, például a nagycsaládos anyák, vagy akinek ez volt élete legfőbb, csaknem kizárólagos értelme, annak sokkal

nehezebb új célokat találni élete további időszakára.

Megszokta, hogy akár évtizedekig is háttérbe helyezze saját igényeit, már elfedődött saját kedvtelése. A felnőtt gyerek kiválásával hirtelen űr keletkezik az életében. Ilyenkor fordul elő az, hogy nem keres más, új értelmes elfoglaltságot, hanem továbbra is a gyerekére akaszkodik, meggátolva ezzel azt, hogy a fiatal felnőtt a saját életfeladatait járja be.

CSH: Mi szokta a legfőbb nehézségeket okozni gyermekeink kezének elengedésében? Mi történik akkor, ha valaki nem képes erre az elengedésre? 

Balányi Klára: Már jóval korábban el kell kezdenünk az elengedést: átengedni a kamasznak saját feladatainak elvégzését, időzítését, a felelősség viselését, ha elkésik, lemarad, esetleg kudarcot szenved. De jobb, ha még előbb kezdjük: az általános iskolában az első osztályban segítünk még bepakolni a táskát, figyelmeztetjük a tornacuccra, később azonban hagyjuk, hogy erre saját magának legyen gondja. Az a legnehezebb, hogy

merő jószándékból soha ne végezzünk el a gyerek helyett olyasmit, amivel ő már meg tud küzdeni.

A legtöbb szülő szeretné megkímélni a gyerekét a fáradozástól, a nehézségektől, a rossz eredménytől, pedig ezek hasznos tapasztalatok számára minden életkorban. Ha úgy véljük, mi jobban tudjuk, és ezért inkább megcsináljuk helyette, ezzel gyakorlatilag kivesszük kezéből a saját életét, örökös kiskorúságban tartjuk,

elvesszük az önbizalmát, motiváltságát, életerejét.

CSH: Mik azok a legfőbb fogódzók, amelyek segíteni tudnak ebben az örömökben és hiányokkal teli állapotban?

S. M.: El kell siratni azt a szép időszakot, aminek most vége szakadt. Szabad beülni a kirepült gyerek szobájába, az ágyában aludni. Ezzel elismerjük, hogy ez valóban nagyon fontos, nagyon értékes rész volt az életünkben,

ha kihagynánk ezt a gyászfolyamatot, azzal magunk is veszítenénk.

Emlékezés közben átélünk újra egy-egy derűs vagy éppen nehéz múltbeli élményt, máris kezd gyógyulni az a seb, amit a gyerek kirepülése okozott, és alakul a mostani felnőtt gyerekünkkel való kapcsolat. Már másképpen beszélünk vele, ez érdekes, izgalmas, és örömteli is lehet. Több szabadidőnk van, előbukkannak régi hobbijaink, barátaink, több vagy újabb munkát, közösségi tevékenységet tudunk vállalni.

Fontos, hogy építsük egészségünket,

erre most már tudatosan több időt kell szánnunk.

Süttő Márta tanár, mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető

Fotó: ODP Pictures

CSH: Vannak olyan házasságok, amelyek szárnyra kapnak a gyermekek önállósodásával együtt, ám olyan is előfordul, ahol a teendők megszűnése hozza elő a rég eltemetett problémákat. Ezekkel a témákkal is foglalkoznak, ebben milyen segítséget tudnak nyújtani?

B. K.: Van lehetőség arra, hogy ismét egymásra találjanak a házasfelek még akkor is, ha már hosszú ideje látszólag csak egymás mellett éltek. Ám

ehhez mindkét félnek motiváltnak kell lennie,

de a motiváció is felkelthető.

Kedvezőtlen helyzet azonban, ha az egyik fél – rendszerint a férfi – ebben az életkorban újra akarja kezdeni ifjúságát egy új párkapcsolatban, vagy a másik fél – gyakrabban a nő – eddig elfojtott sérelmei alapján véget vet a házasságnak, és élvezi függetlenségét.

A szülők házasságának épsége a fiatal felnőtt életkezdésére is pozitív hatással van: a biztos háttérország tudatában bátrabban vágnak neki a kihívásoknak. És ennek az ellenkezője is igaz sajnos. Sok rossz döntés forrása lehet, ha menekülni kell egy zűrös vagy kihűlt otthonból, és sok (anyagi) forrást nélkülöz az a fiatal, akinek szülei nem életkoruknak megfelelően őt bocsátják szárnyra, hanem saját második életkezdésükkel törődve elveszik előle a lehetőségeket.

Balányi Klára újságíró, pasztorális tanácsadó

Fotó: Balányi Klára

CSH: Miért éppen az anyákat szólítják meg ezzel a programsorozattal? A férfiakat kevésbé viseli meg a gyermekek kirepülése?

S. M.: Erre a korosztályra még az jellemző, hogy a gyereknevelés nagyobb részt a nők feladata volt, érzelmileg is ők kötődtek intenzívebben a gyerekhez, több időt töltöttek a gyerekkel, ezért őket valóban jobban megviseli a kirepülésük. A férfiak életében általában eddig is a munka állt az első helyen, ebben az életkorban is így van ez, vagy azért, mert a pályájuk csúcsán állnak, vagy éppenséggel életkoruk miatt küzdeniük kell a helytállásért. Nekik azonban szintén nehézséget okozhat, hogy átadják fiuknak a stafétabotot vagy a kormányt, tehát hogy elnézzék a „gyerek” újszerű megoldásait, esetleg el is ismerjék, ne avatkozzanak bele a régi jó bevált módszerrel. Még kritikusabb a helyzet a vővel szemben, ám

nem szerencsés lányukkal éreztetni, hogy ők jobban meg tudnak oldani valamit, mint az ifjú férj.

CSH: Mi történik akkor, ha nagymamaként továbbra is a család rendelkezésére kell állni?

B. K.: Ez nemcsak a hagyományos nagycsaládokban fordul elő, hanem akár egy-két gyerek esetében is, ha az unoka hamar érkezik. Kirepül a gyerek, és egy-két éven belül jön az unoka. Saját időre szinte nem is adódott lehetőség. Még nagyobb és észrevétlen a kísértés, hogy az anya, immár nagymama a saját gyerekét továbbra is „gyereknek” tekintse. Kivegye kezéből az irányítást, jobban mondva át se adja, hiszen ő már úgyis gyakorlott, jobban ellátja az unokát. Jó érzéssel kecsegtet, hogy ő a család matrónája, minden kézben tart, lerendez.

Ez súlyos problémákhoz vezet, mert nem alakulnak ki a családon belüli alrendszerek.

CSH: Milyen új kihívások elé állítják a megváltozott társadalmi normák a nőket? A kései gyermekvállalás, a nyugdíj és az aktív kor kitolódása, a családok izolációja mind-mind befolyásolhatják azt, hogyan küzdünk meg a nehézségekkel...

B. K.: Ezek mellett pedig egy újabb jelenség, a mamahotel is felülírja látszólag az üres fészek szindrómát. Késői gyerekvállalásnál

az idős kor kezdete egybeesik a fiatal felnőtt életkezdésével.

Ez nem könnyíti meg egyik fél helyzetét sem, az elengedésnek ebben az esetben is meg kell történnie, nagy valószínűséggel kedvezőtlenebb egészségi állapotban. A fiatal felnőttnek hiányzik az a „gondtalanság”, hogy

a szüleivel még nem egészségi állapotuk miatt kell törődnie,

mindez egy olyan életszakaszban, amikor minden energiáját saját pályakezdésének, önálló egzisztenciájának megteremtésének és párválasztásának kellene szentelnie. A későbbi nyugdíjba vonulással valóban tovább maradnak aktívak a nők, és ez megnehezíti a felnőtt gyerekre való „rátelepedést”, de a kapcsolatuknak ettől függetlenül át kell alakulni egy kölcsönös elismerésen alapuló felnőtt-felnőtt kapcsolattá. Erre időt, figyelmet kell fordítani, ami munka mellett talán még nehezebb, menne tovább a szekér a régi keréknyomon, és később jelentkeznének azok a problémák, amik most elfedődnek.

Mi történik a csoportban?

S. M.: A csoportban beszélgetünk, játszunk, tanulunk: egymástól, egymásról, magunkról. Visszajelzést adunk egymásnak, bátorítjuk, segítjük, elfogadjuk egymást előítéletek nélkül. És ez már önmagában gyógyító erő ebben a lelkileg (néha sajnos már testileg is) nehéz életszakaszban. Ennek az általunk tapasztalt leghatékonyabb módja a csoportos fogalakozás, mert itt átélhető a csoport felemelő és segítő ereje, így

könnyebb, mint egyedül.

Hiszünk az önismeret erejében és abban, hogy nem csak sodródunk az árral, hanem van lehetőségünk aktívan alakítani kapcsolatainkat: mindegy hány évesek vagyunk, van lehetőség a fejlődésre. Ha megismerjük saját és mások mozgató rugóit, könnyebb az elfogadás, s adunk és kapunk.

A következő csoport szeptemberben indul a II. kerületi Szilfa utcában.  Jelentkezni a suttomarta.hu oldalon lehet.  A foglalkozások havonta egy kedd délutánt vesznek igénybe, 17-19:30 között. A hat alkalom ára 40 000 Ft.

Időpontok: Szeptember 24, október 22, november 19, december 10, január 14, február 4.