Az én gyerekem a te gyereked? Ezért fontos a tudatosság egy mozaikcsaládban!

Egy mozaikcsalád létrejötte szükségképpen veszteségélményből indul ki, hiszen válás vagy haláleset történt az „eredeti" családban.

válás
2020. március 09. Czefernek Léna

Fotó: Pixabay

Arról, hogy mit tehetnek a tagok a szeretetteljes, jól működő közösségért, Cserey Miklóst, a Szülőnek Lenni program alapítóját kérdeztük.

Családháló: Egy mozaikcsalád létrejötte szükségszerűen veszteségélményből indul ki, hiszen az előző család felbomlásával, esetleg haláleset miatt keletkezett. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ne negatív irányból építkezzenek a tagok?

Cserey Miklós: Ez akkor lehet probléma, ha túl gyorsan jön az új család a régi után. Halálest miatt ez kevésbé valószínű, inkább akkor fordulhat elő, ha a szülőpár már régebb óta „válófélben” van, csak ez még nem nyilvános a gyerekek számára. Ilyenkor, amikor a szülők meghozzák a döntésüket, akkor hirtelen jelenhet meg az új pár az anya vagy az apa mellett.

Ez megterheli a gyereket, mert még az elválást sem tudta feldolgozni. Bár valószínűleg tudta, érezte, hogy valami nincs rendben, és ettől már régóta feszültségben élt, ám amikor maga a válás bekövetkezik, és ráadásul megjelenik valaki új, az további terhet jelent.

Fotó: Pixabay

Annak a gyereknek, aki elfogadta, hogy a szülei már nem egymással élnek, és nem együtt élnek vele, lassan elfogadhatóvá válik az is, hogy anyának vagy apának lesz új barátja, barátnője. De nem mindegy, hogy nekem mint gyereknek csak közös programjaim vannak az új párral, vagy együtt is kell élnem vele, vagy akár még a gyerekeivel is.

A felnőtteknek természetes az a törekvése, hogy a számukra legfontosabb emberek ismerjék és fogadják el egymást, de ez komoly kihívást jelent egy gyermeknek. Könnyebbséget jelent, ha a családok korábban hasonló életvitelt folytattak, és a kicsik (vagy nagyok) nem állnak messze egymástól korban. Amennyiben ezek nincsenek, akkor akár azt is el kell fogadni felnőttként, hogy nem lesznek barátok, de jól fognak tudni egymás mellett élni.

A mozaikcsalád kialakulása nem megy az egyik pillanatról a másikra, ez egy hosszú folyamat, több évet is igénybe vehet, de 5 és 10 év között biztosan stabilizálódnia kell, ha jók az alapok.

CSH: Melyek azok a szülői magatartások, amelyek hátráltathatják az egység létrejöttét, és hogyan lehet segíteni az együttműködést?

Cs. M.: Ritka az az eset, amikor a szülők válása valóban közös akaraton alapul, így mindkét fél érzelmileg igen megviselt, s ezt nehéz a gyerekeink előtt képviselni. A fiatal az adott pillanatban nem tudja feldolgozni, megérteni, de még elfogadni sem a veszteséget, a szülők különválását. Ilyenkor arra van szüksége, hogy érezze, mindkét szülője számára fontos, s ezt ne rombolják le a felnőttek a másikra vonatkozó negatív megjegyzésekkel.

Látnunk kell: a gyerekkel olyan veszteség történt, amit soha nem tudott volna elképzelni, hogy „elveszítheti” az egyik szülőjét. Innen természetes a belső kérdése, hogy az is előfordulhat, hogy a másikat is elveszíthetem? Emiatt sokáig elég instabilak az alapok. Amikor ezek már szilárdabbak, akkor is nehezíti a fiatal dolgát, ha a szülőket látható módon zavarja, hogy a gyerekük a másik szülőnél jól érzik magát. Nehéz az egyik „családból” a másik „családba” való átzsilipelés, ilyenkor nagyobb türelemmel kell segíteni a hazaérést.

A szülők különválásának gyakori oka pont az, hogy nagyon különböznek a gyereknevelésével kapcsolatos elveik. Emiatt elválnak, de továbbra is bele akarnak szólni, hogy a másik fél mit csináljon a gyerekkel és mit ne. Tudomásul kell venni mindkét félnek, hogy az egy másik család, és a más családok gyereknevelési kérdéseibe nem lehet beleszólni. Kérdés lehet persze, hogy mi a helyzet, ha a gyerekünk valóban rosszul érzi magát a másik szülőnél. Ilyenkor azt tehetjük, hogy segítünk neki elég rugalmasnak és elfogadónak lenni, de semmiképpen ne szidjuk a másik felet!

Fotó: Pixabay

CSH: Hogyan kell kezelni a család egészét? Van recept arra vonatkozóan, hogy az új családi kötelék mennyire legyen szoros vagy laza az első időszakban?

Cs. M.: Már az is kérdés, hogy mi a család egésze? Az én gyerekem, te gyereked, közös gyerekünk, vagy ebbe még beletartoznak mindegyik gyerek nagyszülei, esetleg a testvérem családja? Az alapokat a hétköznapokban kell lerakni, és óvatosan kell kezelni a kiemelt eseményeket. A gyerekek szülinapján kik legyenek ott, a saját nagyszülei, vagy esetleg „többféle” gyerekünk együttes szülinapján mindegyik nagyszülő? Ilyenkor derül ki, hogy a stabil elveinket tudjuk-e elég

rugalmasan kezelni.

Persze, szeretném, hogy így vagy úgy legyen, de előfordulhat, hogy valaki a rendszerben azt mondja, hogy ez neki nehéz, nem szeretné. El tudjuk-e fogadni anélkül, hogy megharagudnánk érte? Ismétlem, lassú folyamat a mozaikcsalád. Mondok még nehezebb ügyet: a gyerekünk érettségi ballagására nyilván elmegy majd mind a két szülő. Mi legyen a párjaikkal, akik szintén több éve élnek együtt az érettségiző gyerekkel? Az a természetes, ha mind a két szülő az új családjával van jelen, mert ők már két külön család, s mindkettőjükhöz szorosan tartozik az érettségiző.

Az a jó, ha fokozatosan létrejönnek az új családok, amelyeknek teljes élete van. Ez egy kicsit több szervezést, egyeztetést és elfogadást igényel például karácsonykor, a gyerekek esküvőjén, a majdani unokák születésekor. Azért említek ilyen távoli dolgokat is, mert a család az életünk végéig család marad, ha azt jól alapoztuk meg a létrejöttekor.

Fotó: Pixabay

A kamaszgyermekek lázadása sokszor még egy átlagos családban is megviselheti a szülők kapcsolatát. Hogyan tudja az édesapa és az édesanya segíteni gyermekét az új helyzet elfogadásában anélkül, hogy egymással kerülnének konfliktusba?

– Az édesanya és az édesapa külön családban vannak kapcsolatban a gyerekeikkel, az egyikük elengedi a Sziget fesztiválra a fiatalt, míg a másik nem. Ezt nem fogják tudni eldönteni, de beszélni kell róla, és legalább néhány dologban jó lenne közös nevezőre jutni. Mikor kell telefonálnia, mikor aludhat kint, kivel mehet el. Ilyenkor a legfontosabb, hogy néhány közös követelmény, szabály, keret legyen.

A kérdés emellett azért is érdekes, mert a mozaikcsaládban a szülői helyzetben levőknek is feladat az elveik összeegyeztetése. A mozaikcsalád egyik sajátossága, hogy jó esetben a felnőttek lényegesen tudatosabban néznek rá a szülői helyzeteikre, mint a hagyományos családban, mert tudják, hogy ezek nehéz kérdések.

A szülői igényeket, elvárásokat, kéréseket, szigorú feltételeket mindig teljesen nyíltan kell megtárgyalni a gyerekkel, hogy értse, miért gondolkodunk így. Azt nem lehet mindig elvárni, hogy egyetértsen vele, de azt igen, hogy megértse, amiket mondunk, hogy mi van mögötte, miért mondjuk.

Igazán akkor kell az eredeti szülőpárnak egyeztetni egymással, ha a gyerekük láthatóan kijátssza őket egymás ellen.

CSH: Feltételezem, hogy a gyermekek első távolságtartó vagy éppen elutasító reakciója természetes, ám felmerül a kérdés: meddig az, mikor kell szakemberhez fordulni, és mit tehetünk ennek feloldására?

Cs. M.: Először arról beszéljünk egy kicsit, hogy miért is van a távolságtartás, az elutasítás! A gyerekben természetesen merül fel a kérdés, hogy mit vár el a szülő, hogyan kell neki viszonyulnia az új párhoz? El kell-e fogadnia az utasításait, fog-e egyáltalán utasításokat adni, kell-e szeretni, kell-e vele közös dolgokat csinálni? Hogyan szólítsa, mit veszít el emiatt a szülője figyelméből, hogyan fog megváltozni a közös életük?

Fotó: Pixabay

Az újonnan érkező párnak és ezáltal szülői helyzetbe kerülő felnőttnek vannak elképzelései arról, hogy ő milyen szerepet fog betölteni az újonnan alakuló családban, de ugyanígy vannak a szülőnek és természetesen a gyereknek is. Utóbbinak az elején biztosan inkább félelmei vannak, és a saját apjától vagy anyjától várja el, hogy őt megvédje, képviselje. Az úton sok egymásra figyelésre van szükség és a másik igényeinek elfogadására. A gyereknél ki kell alakulni a biztonságérzetnek, hogy az új pár nem veszi el tőlem a szülőmet, elfogad engem, és mellette biztonságban vagyok.

A mozaik családban kialakuló új szülői helyzetben levő párnak, nem elsősorban az elveiket kell érvényesíteni, hanem meg kell tanulni együtt élni. Mindenkinek tudnia kell, hogy a másiknak mi a fontos. Én például nem azért szeretném mozaikszülőként, hogy együtt vacsorázzunk, mert ez így helyes, hanem azért, mert szeretem, ha este együtt megbeszélhetjük a napunkat és azt, mi vár ránk holnap.

Ami nekem fontos, ami az igényem, azt is ki kell nyilvánítanom. Nem azért, mert ez a gyereknek jó, hanem azért, mert nekem szükséges.

Azt gondolom, hogy amennyiben szakemberhez fordulunk, annak mindenképpen családterapeutának kell lenni, mert a gyerek a családi rendszer tünethordozója. Amikor nem sikerül hosszabb távon jól összehozni a mozaikcsaládot, akkor nem a gyerekben kell keresni a hibát, hanem a családi rendszerben.

CSH: Melyek azok a helyzetek, amelyek egy mozaikcsaládban plusz feszültségforrásként megjelenhetnek? Muszáj előre lefektetni a házas félnek szabályokat ahhoz, hogy később ne okozzanak konfliktusokat?

Cs. M.: Általában az eredeti szülő feladatának tekintsük a követelmények megfogalmazását, különösen új, eddig ismeretlen helyzetekben. Amikor már kialakultak a szokások, tehát a szabályok, a működésmód már világos és valójában működik, akkor a mozaikszülő is besegíthet a szabályok érvényesítésében, megtartásában.

Fotó: Pixabay

Tapasztalataim szerint az egyik legnehezebb helyzet, amikor az egyik félnek nem volt gyereke, de a párjának igen, akivel egy családot alkottak, s most lett egy közös gyerek is. Ez a közös gyerek a korábbi szülőnek ugyanolyan, mint az első: fontos, de már ismert érzés, tudja, hogy mik fognak történni, hogyan fejlődik a gyerek. A tapasztalatai nyugodtabbá teszik. A másik szülőnek a saját gyereke fontosabbá válik a már meglevő gyereknél, s kimondatlanul ezt várja el a másik szülőtől is. A két gyerekkel kapcsolatos elvek különbözővé válhatnak, az egy gyerekes a kicsinek több szabadságot és több védelmet, a családon belüli kiváltságokat szeretne adni. Ilyenkor romlik az előző gyerekkel való kapcsolata, és a párját sem érti, hogy miért nem tud hozzá kapcsolódni.

CSH: Sokan gondolkodnak úgy, hogy a szeretet elég, majd azzal átlendülünk az akadályokon. De még egy átlagos házaspár életében is konfliktusforrás lehet az eltérő családi minták összeegyeztetése. Ez fokozottan lehet igaz a mozaikcsaládok esetében. Mennyire kell tudatosnak lenni, hogy elkerüljük a buktatókat?

Cs. M.: Igen, minden családban nagyon fontos, hogy a szülővé érő pár milyen mintákat hozott a származási családjából, és ezeket hogyan tudja összeegyeztetni. Ezt a különbséget a mozaikcsaládban valami miatt természetesebbnek tekintjük, pedig a hagyományos családban is annak kellene tekinteni, s akkor abban is nagyobb odafigyeléssel meg lehetne oldani.

A kérdésében az szerepel, hogy átlagos család, én ehelyett inkább az előbb is mondott hagyományos család kifejezést használnám, mert ma már igencsak átlagos családnak lehet tekinteni az egyszülős és a mozaikcsaládot is. De visszatérve: igen, sokszor ezt gondoljuk, hogy a szeretet mindent megold, és sokszor nem értjük, hogy miért nem? A mozaik családnak ez egy speciális „jó tulajdonsága”, itt nem ebből indulnak ki a felek, itt tudatosan tudják, hogy a jó kapcsolatért meg kell dolgozni. Oda kell figyelni a másik igényeire, vágyaira, figyelembe kell venni egymás temperamentumát, és arra kell törekedni, hogy jó közös életet tudjunk kialakítani.

Az édes szülő úgy gondolja, hogy utasításként is mondhat a gyerekének feladatokat, míg a mozaikszülő tudja, hogy amennyiben ilyet mond, akkor könnyen kaphatja válaszként: „nem vagy az apám/anyám”. Itt van a fő különbség, hogy ezekben az esetekben a gyerekek könnyebben jelzik az el nem fogadásukat, az édes szülővel szemben ezt nehezebben mutatják ki. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy jobban egyetértenek, csak azt jelenti, hogy kevésbé jelzik vissza.

Végezetül, a mozaikcsalád a jelenlegi tapasztalataim szerint a leginkább tudatosan működő család, természetesen annak hátrányaival együtt, de mindenképpen működő, és jó hatást kiváltó családi formának lehet tekinteni.