Együttműködést írt alá a KINCS és az ELTE BTK

Szakmai együttműködési megállapodást írt alá kedden a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért és a ELTE BTK vezetése.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Kincs
2020. január 29. vasarnap.hu

Fotó: Családháló

A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen dr. Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja köszöntötte az egybegyűlteket, nyitóbeszédet mondott dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint Fűrész Tünde, a KINCS elnöke.

Dr. Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja köszöntőjében hangsúlyozta, előremutató kezdeményezés a Kopp Mária Intézet és az ELTE képviselői által a most aláírt tudományos és együttműködési szerződés. Elmondta: fontos, hogy olyan kutatások készülhessenek, amelyek a társadalom számára hasznosak lehetnek. Méltatta Kopp Mária munkásságát, aki a rendszerváltozás után elsőként rámutatott azokra a problémákra, melyekkel a magyar társadalomnak meg kellett birkóznia. Ezek közül a család hiánya vagy veszélyeztetése a legnagyobb kihívás, mellyel mai napig foglalkozni kell.

A stratégia együttműködési szerződés konkrét elemei:

1. Gyakornokprogram indul mesterhallgatók részére (néprajz, kulturális örökség stb.)
2. Kutatási eredmények közös publikációja (cikkek, tanulmányok, kötetek létrehozása) – fontos, hogy a tudományos eredmények a hallgatók számára is elérhetővé válhassanak.
3. Ne csak tudósok és hallgatók vegyenek részt a konferenciákon, hanem más társadalmi szereplők is.
4. A tudományos eredményeket úgy kell bemutatni, hogy azok érthetőek legyenek.

A dékán úgy fogalmazott: a kortárs társadalmakban új viszony figyelhető meg, ebben az ember sokszor magára maradottnak érzi magát. Az értő elemzések kellenek a kortárs társadalomnak, hogy ezeket a problémákat meg lehessen érteni és azokon javítani lehessen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára, dr. Beneda Attila előadásában világunk gyors változásáról beszélt. Kiemelte: az új problémákra adandó válaszok egyre fontosabbak. Ahogy a mai orvostudománynak az elöregedő társadalommal kell szembenéznie, addig társdalom-tudományoknak, humán-tudományoknak azzal, hogy az ember társadalmi élete az elmúlt 20-30 évben gyökeresen megváltozott – mondta az államtitkár, aki szerint a szakpolitikai döntéshozatalhoz szükség van a fiatalokra és gondolataikra.

Családalapítás, gyermekvárás – ezekkel kapcsolatban szükséges a társadalmi párbeszéd és a fiatalok nézőpontjainak megismerése. Az együttműködés jó platformot ad, hogy kézzel fogató eredmények születhessenek – foglalta össze Beneda Attila.

Fűrész Tünde KINCS-elnök beszédében azt emelte ki, hogy a Kopp Mária Intézet és az ELTE BTK együttműködése lehetőséget biztosít arra, hogy közös projektek, kutatások valósulhassanak meg. Nagy megtiszteltetés a KINCS számára, hogy Magyarország legnagyobb egyetemével közös kutatást végezhet – fűzte hozzá.

Mint mondta, azzal, hogy a családtudomány megjelenik az ELTE oktatási tevékenységében, meg fog erősödni a szakpolitika. Az együttműködéssel a másik fontos cél a fiatalokkal való kapcsolattartás, a családbarát felsőoktatás, már csak azért is, mert az egyetemisták jelentős része házasságban és gyermekekkel képzeli el az életét.