Felfüggesztették szívdobbanás-törvényt

Alkotmányos aggályai vannak egy szövetségi bírónak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abortusz
2021. október 07. Családháló

Robert Pitman szerdán ismertetett, 113 oldalas indoklásában azt írta, hogy a szeptember 1-jén életbe lépett törvény

„jogtalanul akadályozza a nőket abban, hogy az alkotmány által védett módokon ellenőrzést gyakoroljanak életük fölött”.

Pitmant még az előző demokrata elnök, Barack Obama nevezte ki.

Győzelem! A texasi kormányzó aláírta a magzati szívhangról szóló törvényt, amely már a 6. héten betiltja az abortuszt

Texasi tisztségviselők jelezték: fellebbeznek a döntés ellen. A fellebbezést a konzervatív többségű ötödik kerületi szövetségi fellebbviteli bíróság tárgyalja majd. A keresetet, amelyben most döntés született, az amerikai igazságügyi minisztérium nyújtotta be az Egyesült Államok alkotmányának védelmében szeptember elején.

A Greg Abbott texasi republikánus kormányzó által májusban aláírt törvény attól a pillanattól tiltja az abortuszt, hogy a magzati szívverés először kimutatható. Ezt ultrahanggal a terhesség hatodik hetétől ki lehet mutatni.

Abortuszjogi szervezetek korábban bírálták a törvényt arra hivatkozva, hogy a Texasban elvégzett terhességmegszakítások 85-90 százaléka a terhesség hatodik hete után történik.

Az utolsó pillanatig gyilkolták a magzatokat

A jelenlegi ítélet ellenére a szolgáltatók valószínűleg nem kezdik azonnal újra működésüket, mert az orvosok továbbra is tartanak attól, hogy végleges jogi döntés híján beperelhetik őket – írta az AP amerikai hírügynökség.

A Vasarnap.hu szívdobbanás-törvénnyel kapcsolatos további hírei itt érhetők el.

(MTI)