Felmérés: a családok kisebb tehernek érzik a tanévkezdést az idén

2024. augusztus 19. Családháló

Az emelkedő költségek ellenére az idén összességében valamivel kisebb tehernek érzik a családok a tanévkezdést – közölte az Erste Bank Hungary Zrt. hétfőn az MTI-vel. A pénzintézet reprezentatív kutatásának eredményei alapján azt írta, sokan előre spórolnak az iskolakezdésre, ugyanakkor vannak, akik hitelt vesznek fel, mert a többségnek továbbra sem elég a havi bevétele a beiskolázással járó kiadásokra.

A bank felmérése szerint az iskolakezdés a szülők 69 százalékának jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet, és további 6 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni. Az azonos témában készült tavalyi felmérés szerint még 73 és 8 százalék volt az arány – emlékeztetett a cég a közleményben.

Hozzátették, hogy a szülők 24 százaléka – tavaly 19 százaléka – válaszolta azt, hogy nem okoz anyagi problémát az iskolakezdés.

Az idén a legtöbb család gyermekenként 20 ezer és 50 ezer forint közötti beiskolázási kiadással számol. A szülők ötöde szerint a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is, további 6 százalék pedig még ennél is nagyobb kiadással tervez – ismertették a további adatokat.

Kitértek arra, hogy a kiadások típusai közül az írószerek szerepelnek az első helyen, az olyan taneszközök, mint például a vonalzó és a körző a második helyen, míg a füzetek a harmadik helyen. Sportfelszerelés és táska vásárlását a szülők 46 százaléka tervezi – fűzték hozzá.

A felmérés Magyarország 16-59 éves népességét reprezentáló 300 fő megkérdezésével készült.

(MTI)