Gyermekpornográfiával szembeni fellépést sürget a CitizenGo
Az emberi jogokkal foglalkozó szervezet a magyar kormány segítségét kéri a szexuális kizsákmányolással szemben.
Szigorúbb büntetést a pedofiloknak! Nagyobb védelmet a gyermekeknek! – szólít fel petíciójában a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen az emberi élet védelméért küzdő szervezet.
Mélyen elszomorít és felháborít minket a Kaleta Gábor ügyében hozott enyhe ítélet, amellyel szemben a Fővárosi Ügyészség nem fellebbezett, hanem tudomásul vette azt, mondván, „lényegileg megfelel a Fővárosi Főügyészség illetékességi területén eljáró bíróságok büntetési gyakorlatának” – közölte a CitizenGO oldalán Schittl Eszter, a szervezet magyarországi vezetője.
Hozzátette: A Büntető törvénykönyv ezt a bűncselekményt nem bünteti súlyos következményekkel. E szomorú ügy kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar jogszabályok jelenleg nem biztosítanak elegendő védelmet a gyermekek számára az internetes szexuális bűnözőkkel szemben – írja.
Az emberi élet és a család védelméért küzdő civil szervezet aláírásgyűjtésbe kezdett, amivel Varga Judit igazságügyi miniszter asszonyhoz fordulnak, hogy mihamarabb szigorítsanak a gyermekpornográfia büntetési tételein, hatékonyan blokkolják a gyermekpornográf internetes tartalmakat, és lépjenek fel átfogóan a gyermekek szexuális kizsákmányolásával szemben.
A szigorított törvényekkel azt szeretnék elérni, hogy a jövőben egy elkövető se úszhassa meg a gyermekek szexuális kizsákmányolását ilyen alacsony büntetéssel.
A CitizenGO szerint a gyermekek szexuális kizsákmányolása visszaszorítása érdekében szükség van a problémakör tágabb társadalmi összefüggéseinek vizsgálatára.
A gyermekpornográfia nyilvánvaló borzalma mellett a gyermekek szexuális kizsákmányolásának további formáival is foglalkozni kell.
Ilyen például a szextingnek és az online pornográfiának való kitettség, amelyek elterjedtségéről és veszélyeiről szintén nem esik elég szó.
A gyermekeket az online világban ugyanúgy meg kell védenünk a veszélyektől, mint a való életben.
Fogjon össze a kormány a szülőkkel, a családokkal, a szociális szakma képviselőivel, a pedagógusokkal, a gyermekek védelméért dolgozó szervezetekkel, az internetszolgáltatókkal és a készülékgyártókkal ennek érdekében.
A gyermekpornográfia talán csak a jéghegy csúcsa, ezért visszaszorításához mindenképpen egy átfogó, több szempontot és szereplőt bevonó cselekvési terv szükséges.
A gyermekek védelme mindannyiunk ügye. Hallassuk a hangunkat együtt értük! – zárja felhívását a CitizenGo.
A petíciót itt tudja aláírni.