Hiányoznak a pajtások – Hogyan hat a közösség hiánya a kisgyermekekre?

Az online oktatással az iskolás gyermekeknek többé-kevésbé megvan a napi feladatuk és elfoglaltságuk, de a bölcsődés és óvodáskorú gyermekeknél más a helyzet.

óvoda
2020. április 20. Tóth Alexandra

Fotó: Pixabay

Több mint egy hónappal ezelőtt megváltoztak az életkörülményeink, és egy olyan szituációba kerültünk, amivel kapcsolatban eddig nem sok tapasztalatunk volt. Az óvodák, iskolák bezárása és a kijárási korlátozás következtében leszűkült az élet- és mozgásterünk. A társadalom alapegysége, a család most magára maradt, számos kihívás és új feladat elé néz.  Azt csak később tudjuk meg, hogy a most folytatott harc sikeres lesz-e vagy sem. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a mindennapi küzdelmekben gyermekeink is részt vesznek, és ha nem figyelünk rájuk, az amúgy is érzékeny lelkivilágukat éri sérelem.

A jelenlegi helyzet nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is megvisel bennünket. Ebben az új szituációban a kisgyermekes családoknak számos új és hatalmas feladattal kell megküzdeniük. Amíg az online oktatással az iskolás gyermekeknek többé-kevésbé megvan a napi feladatuk és elfoglaltságuk, addig a bölcsődés és óvodáskorú gyermekek esetében ez nem feltétlenül valósul meg. Az óvónéni nem jelentkezik be online játszani, nem irányítja őket a megfelelő irányba, nem viszi online alvásra délután a gyerekeket, és bizony nincsenek ott a játszótársak, a közösség sem. Mindezt most az otthon maradt szülőnek kell megoldania. Az új helyzetről és annak bizonyos nehézségeiről beszélgettünk Gellért Lívia tanácsadó szakpszichológussal.

– Az új helyzet több konfliktust okozhat egy család mindennapjaiban, mely többször végződhet szülők közötti veszekedéssel. A szülők egymással való vitatkozása, az állandóan feszült hangulat hogyan és milyen mértékben tudja befolyásolni a gyermekeket?

– A jelen állapot pszichológiai értelemben egy krízis. Eddigi megoldásaink nem működnek, ugyanakkor nem menekülhetünk el, kénytelenek vagyunk szembenézni a szorongató helyzettel. Teljesen beszűkül erre a tudatunk, és amíg meg nem szüljük saját megoldásainkat, ingerlékenyek és sérülékenyek leszünk.

Ha egyszerre több krízis, megoldandó új helyzet is érkezik – mint például a vírustól való félelem, a munkahely elvesztése, vagy „home office”-ban tanulni a gyerekkel, lekötni a figyelmét, házastárssal felmerülő konfliktusok – ólomsúlyként nehezedhetnek ránk. Erősen megterhelődik a mentális állapotunk, úgy érezhetjük, nem bírjuk tovább. A gyermekek is megélik ennek a változásnak a hatásait, hiszen minden megváltozott körülöttük. Ők is türelmetlenek lehetnek, túlmozgással, leköthetetlennek tűnő energiákkal, szófogadatlansággal vagy motiválhatatlansággal, szorongással reagálhatnak a megváltozott körülményekhez.

Nyilván, amikor a szülők feszültek, ők is még feszültebbekké válnak, hiszen hat rájuk a szülők mentális állapota, így hatványozódhat a stressz. A saját krízisében megfáradt szülő sokkal könnyebben veszíti el a türelmét, amiért bűntudata van, de ez csak még jobban tetézi a nehézségeit.

– Hogyan tudjuk megelőzni a bajt, mit tanácsos ilyenkor csinálni?

– A krízis mindenkire hat, különböző mértékben, családi és egyéni megküzdéseink függvényében. A krízist nem tudjuk megelőzni, csupán elviselhetőbbé tenni az életet, amíg tart. Ami segíthet abban, hogy gyorsabban és könnyebben vészeljük át ezt a helyzetet, hogy elfogadjuk, ez most egy nehéz helyzet mindenkinek. Elfogadjuk, hogy minden változik, és hogy vannak dolgok, amikre nincs ráhatásunk, nem mindent tudunk kontrollálni. Türelmesen meg kellene, hogy várjuk, amíg mindenki kitalálja a maga megoldásait. Ehhez támogató és biztonságos családi légkört érdemes teremteni.

A család az a hely, ami mentálisan a legjobb védőhálót biztosítja, amely meg tud tartani ebben a sok nehézséggel járó helyzetben.

A biztonság megteremtése megtörténhet egy új, következetes napirenddel (amit lehetőség szerint vizuálisan is megjelenítünk és kiteszünk egy jól látható helyre); a családi működést segítő új, együtt hozott szabályokkal, aminek a lehetséges következményeit is megbeszéljük és számon is tartjuk; új szokások és szertartások kialakításával. Segíthet, ha elfogadjuk, hogy nem kell megváltanunk a világot, nem kell és nem is lehet mindennek és mindenkinek megfelelnünk. És arra biztatnék mindenkit, hogy lehessen a családban nyíltan beszélni a lehetséges negatív érzésekről is. Lássuk meg a helyzetben rejlő lehetőségeket, pozitívumokat! Most sok időt töltünk együtt, ez remek alkalom egymás jobb megismerésére, gondolataink, érzéseink kommunikációjának tanulására. Rengeteg önismereti lehetőséget is ad egy ilyen helyzet, mert rávilágít, mi nem működik jól az életemben, min és hogyan kell változtatnom, hogy működhessen. Némileg kellemetlen lehet, amikor rájövök, mi volt a gond, de utána esélyem van változtatni.

– A bölcsődében és az óvodában nagy szerepe volt a közösségnek. Megvolt a gyermek – és vele együtt a szülők – napi rutinja, ami most eltűnt. Ez mennyire boríthatja meg a gyermek és a család mindennapjait? Mit tanácsos otthon ez ellen tenni?

– Az óvódás gyermekek anyukáival beszélgetve azt hallom, hogy egyrészt nagyon jónak érzik, hogy most többet vannak velük a gyermekek, de óriási szerepkonfliktus zúdult rájuk: nem tudják egyszerre végezni a munkájukat home office-ban, a gyermeknek enni adni napi ötször, háztartást vezetni, lekötni őket fizikálisan és szellemileg. Én el szoktam mondani, hogy nem is lehet.

Ők nem tudják pótolni az óvodát, bölcsődét. Nem tudják pótolni azt a szokás és szabályrendszert, az óvodapedagógusokat, a dajkákat, a pedagógiai asszisztenseket, kisgyermek-nevelőket és a pajtásokat. Nem szakemberek, hanem szülők, és nem tud egy család pótolni egy más szocializációs közeget. Nem azért, mert ők nem csinálnak valamit jól, hanem mert képtelenség.

A gyermek ebben az életkorban nem biztos, hogy megérti, miért nem mehet óvodába, bölcsődébe. Ugyanakkor erre kiváló rajzos és mesés kiadványok vannak most az interneten. Érdemes ezeket újból elővenni, amikor a gyermekben ismét feltámad a vágy, hogy közösségbe menjen.

Nehéz a mozgásigényüket a lakásban kielégíteni. Nehéz a nagyszülőktől távol tartani, mert hiányoznak nekik. Ez mind frusztráló. És amikor egy gyermek frusztrált, biztonságot keres: a biztonságot pedig a szülőknél keresi. Ilyenkor meg kellene adni azt az odafigyelést, amire vágyik. A home office-ban dolgozók kényszerhelyzetben vannak, de annak a gyermeknek most van szüksége rájuk. Ha végképp nem megy, mert dolgozni kell, javaslok egy jól érthető vizuális megsegítést, ami elmagyarázza a gyermeknek mikor kell anyának, apának dolgoznia, és mikor van a közös játék ideje. Hogy a gyermek is tisztában legyen azzal, hogy ez most nem a szabadság, amikor a szülei vele tudnak foglalkozni. Ha dolgozni kell, és a gyermek játékot kér, javaslom, hogy mondják azt: „értem, hogy szükséged van most rám, beszéljük meg, mikor tudok Veled foglalkozni, addig is egy puszi vagy ölelés, remélem, kitart addig”. De lehet egy szertartásuk, amivel kis türelmet kérnek. De ne kelljen mindig a gyermeknek várnia!

Az a tapasztalatom, hogy a bölcsődés, óvodás korú gyermekeknek nagyon hiányoznak azok a kapcsolatok, amikben szeretetet, gondoskodást, odafigyelést kaptak. És nagyon nehezen fogadják azt, ha ezeket a személyes kapcsolatokat online térbe próbáljuk átrakni: például folytatódik a logopédiai foglalkozás, csak Skype-on. Mégis azt javaslom, próbáljuk meg! Itt a kapcsolat megmaradása a fontos. Mert a kapcsolatok megtartó erővel bírnak, erőforrást jelentenek a túléléshez. Tanítsuk meg arra használni az IT-t, ami hasznos belőle: megőrizni a kapcsolatokat, ha távol vagyunk. Sok óvónőt látok, akik csoportokat készítenek a Facebookon, és mesélnek a gyermekeknek vagy online kézműves foglalkozást tartanak. De olyat is hallottam már, hogy a szülő elkísérte előre megbeszélt időpontban a kis ovis barátja kapujához a gyermekét, és távolról beszélgettek egyet egymással. Szerintem a szülők és a pedagógusok is nagyon kreatívak tudnak lenni, ha az a gyermek jóléte érdekében szükséges. Bátorítok mindenkit az új megoldások megtalálására!

A rugalmasság, amit most gyakorlunk, szociális kompetenciánk alapja, amely segít alkalmazkodnunk. A krízis ajándékai azok a készségek, amiket most szerzünk, azok a tapasztalások, hogy ilyen nehéz körülményeket is ki tudunk bírni összefogással, türelemmel, kedvességgel!