Két év a Családhálóban

Hálóban, mint összefogásban s hálóban mint közösségben. Online és személyesen egyaránt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családháló.pont
2019. augusztus 22. Konkolyné Kovács Margaréta

A Péteri Családháló.pont tagjai az országos szervezet vezetőivel együtt a Pest megyei Péteri községben a Családháló.pont ünnepélyes megnyitóján 2017. szeptember 16-án.

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

Akkor tud igazi értelmet nyerni az online közösség ha a személyes találkozás is társul hozzá. Ezért tartjuk annyira fontosnak hogy ne csak rendezvényt szervezzünk de csapatot is építsünk. Ugyanis ahogy egy háló szálai össze vannak egymással kötve úgy a mi családjaink is. Egymást támogatva, segítve, őszintén összekapaszkodva.

Ez nálunk, Péteriben 2016-ban kezdődött legalábbis ilyen szervezett formában, amikor csatlakoztunk a Családháló országos közösségéhez.

Egymásra talált négy család. Amúgy is láttunk tenni valót a faluban meglévő programok kiegészítésére és a helyi gyerekek érdekében. Így hát neki indultunk, megalapítottuk a Péteri Családháló.pontot. Szerveztünk játszónapokat, aminek célja elsősorban a családok közös játékára lehetőséget biztosítani, alkalmat kínálni.

Mert hisszük hogy a gyerek a saját családjában van a legjobb helyen s első sorban az ott őt ért ingerek épülnek be az életébe.

Megszerveztük a helyi könyvtár életében a rendszeres, heti mesedélutánokat. Kicsinek, nagynak hangzott a mese. Beosztottuk, ki mikor mesél. Bevontunk szülőket s nagyszülőket egyaránt. Volt mikor papíron volt mikor gyurmával de az is előfordult, hogy színjátékkal jelenítettünk meg egy-egy mesét.

Majd tavaly októberben megvalósítottuk abbéli elképzelésünk is, hogy előadást szervezzünk gyerekeket és tágabb értelemben vett nevelőiket érintő témákban. Azzal a céllal, hogy segítsük a gyermekekkel foglalkozókat, hogy szerepüket teljesebben tudják betölteni.

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

Olyan témák kerültek elő, mint az érzelmi intelligencia Pécsi Ritával, a mese szerepe Kerekes Valériával és még a kamaszokat érintő bullyingról is hallhattunk legutóbb Szőnyi Lídiától. Ezzel azonban még nem teljes a sor, sőt folytatni is szeretnénk.

Mindezen rendezvények, programok lebonyolításában, szervezésében sok-sok támogatást kapunk, amit ezúton is köszönünk. Mind a Péteri Önkormányzatnak, mind a Péteri Evangélikus Közösségnek, mind pedig a Péteri Gyermekekért Alapítványnak. Valamint azoknak a szorgos kézzel megáldott önkénteseinknek, akik sokszor vállalva a névtelenséget is segítik munkánkat.

Nélkülük nem tudnánk megvalósítani elképzeléseinket.

Tapasztalataink szerint az igény ezekre a rendezvényekre meg van. Még akkor is, ha sok más helyi civil szervezet is rendez programokat. Alkalmanként minket is felkérnek, hogy egy-egy helyi rendezvényen biztosítsunk gyerek programot. Ennek kapacitásunk erejéig örömmel teszünk eleget.

Az egyik ilyen volt az idei Házasság Hete országos rendezvény, amibe Péteri bekapcsolódott s civil összefogással megvalósított egy helyi rendezvényt, melyben a házasságot mint a család legkisebb elemét ünnepelte.

Örömmel vettünk ebben részt, mint a jelenlévő házaspárok gyermekeire felügyeletet megszervezők. Ugyanis hisszük, hogy a családon belüli kapcsolatok meghatározója a család alapját képező házaspár kapcsolatának minősége.

Ezt a kapcsolatot ünnepeltük együtt s ennek részese lenni nagy élmény volt, rajtunk túl mutató eredménnyel.