Megelőzhető! Az iskolai lövöldözést elkövető gyerekeknél voltak intő jelek!

Az iskolában halálos kimenetelű erőszakot elkövető gyerekeknél korábban jellemzően viselkedési zavarok voltak megfigyelhetők.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
amerika
2019. november 13. MTI

Fotó: Pixabay

Az iskolában halálos kimenetelű erőszakot elkövető gyerekeknél korábban jellemzően viselkedési zavarok voltak megfigyelhetők – állapította meg az amerikai Országos Fenyegetések Felmérésének Központja (NTAC), amely múlt héten hozta nyilvánosságra jelentését.

Az 1998-ban létrehozott és az amerikai igazságügyi minisztérium kebelében működő központ az amerikai társadalmat belülről fenyegető veszélyek feltárásával, ezek elemzésével és megelőzésükre tett javaslatokkal foglalkozik. A most nyilvánosságra hozott jelentését az amerikai kommentárok 1999, a coloradói Columbine iskolájában elkövetett véres lövöldözés óta a legátfogóbbnak tartják.

A jelentés összeállítói 41 iskolai támadást vizsgáltak meg mélyebben, igénybe véve rendőrségi dokumentumokat, nyomozati anyagokat, korábban nem publikált adatokat és elemzéseket. Az erőszakba fúló támadásokat 2008 és 2017 között követték el amerikai közép- és felsőfokú oktatási intézményekben, köztük például a virginiai műegyetemen (2007-ben), a connecticuti Newtown városka Sandy Hook általános iskolájában (2012-ben), vagy a floridai Parklandban tavaly februárban.

Az összegyűjtött információk rendszerezésétől és elemzésétől a szakemberek azt remélik, hogy segítséget nyújthat mind az iskolai vezetőknek, mind a rendőröknek abban, hogyan azonosítsák jobban, illetve

hogyan állítsák meg időben

azokat a diákokat, akik erőszakos cselekmények elkövetői lehetnek.

“Ezek nem hirtelenjében, váratlanul elkövetett cselekedetek, amelyeket pusztán azért követ el egy diák, mert éppen rosszkedve van. Ezeknek az akcióknak a jó része igenis megelőzhető”

– fogalmazott újságíróknak Lina Alathari, a NTAC vezetője a jelentést bemutató sajtókonferencián.

A NTAC vezetője ismertette, hogy az iskolai támadások elkövetői elsöprő többségükben

fiatal férfiak, tinédzserek.

2008 és 2017 között csupán hét lány volt a tettesek között. A támadók 63 százaléka fehér, 15 százaléka afroamerikai és 5 százaléka spanyolajkú volt. A legtöbb esetben lőfegyverrel támadtak, de gyakran használtak késeket is. Az egyik támadó fiatal például második világháborús bajonettel gyilkolt.

Az erőszakos cselekményeket elkövető fiatalokról nem lehet általános képet rajzolni. De néhány részlet szembetűnő: sokukat korábban kizárták az iskolából, az osztálytársaik zaklatták és gúnyolták őket, vagy otthon voltak gondjaik a szüleikkel. Nem egy fiatal így akart híressé válni, mások pedig öngyilkossági gondolatokkal küszködtek. Legtöbbjük az interneten rendszeresen nézett erőszakos filmeket, vagy játszott erőszakos videójátékokkal.

Alathari elmondta azt is: a központ 2018-ban 40 olyan kurzust rendezett, amelyen iskolai vezetőket és rendőröket készítettek fel erőszakos iskolai cselekmények megelőzésére. A kurzusok ingyenesek voltak, és az NTAC vezetője szerint az idén is folytatódnak.