Miről szól az iskolaőrség valójában?

A kérdésben féligazságok keverednek a tájékozatlansággal, és ez több mint káros.

iskolaőrség
2020. június 29. Dobrai Zoltán

Nyíregyháza, 2020. június 2. Diákok a felzárkóztató órán a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tantermében 2020. június 2-án. Mostantól a pedagógusok lehetõséget kaptak, hogy felzárkóztató órákon tanítsák az iskolában azokat a diákokat, akik a digitális oktatás ideje alatt ennek szükségét érzik. MTI/Balázs Attila

Fotó: MTI/Balázs Attila

Úgy tűnik, akik az iskolaőrségre vonatkozó törvényjavaslatot a megelőzéssel helyezik szembe, nem foglalkoztak komolyabban a problémával. Hiszen ha megtették volna, akkor látnák, hogy nem pszichológusok helyett, nem a szociális dolgozók ellen és nem is a mediációval szemben állítja fel a kormány az iskolaőrség intézményét – hanem mindezek és még egy sor prevenciós intézkedés mellett. A törvényjavaslat nem – például – a békés út ellen szól, ahogyan azt félinformációk és álhírek alapján sokan megfogalmazzák, hanem több megelőző intézkedés mellé tagozódik be. Mediátorként az alternatív vitarendezést képviselem, és a békés megoldást támogatom. Leülni, megbeszélni, átgondolni, szeretettel és őszinteséggel kell fordulni az konfliktusban állók felé.

„Jelenleg három lehetőség van, ha erőszak történik az iskolában: a pedagógus, a portás vagy a rendőr tesz rendet” – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár. Az egyik cél az, hogy ne fegyveres rendvédelmi szerv jelenjen meg, ha baj van, hanem felkészített iskolaőrök, akik ismerik a terepet, és gyorsan, hatékonyan, képzetten tudnak segíteni.

Az iskolaőrséget éppen a pedagógusokat ért durva bántalmazás hívja életre, mivel – ahogyan az államtitkár is kifejtette: fegyvert nem akarnak az iskolába vinni. Tehát nincs arról szó, hogy erőszakszerveket akarnak az iskola falai közé telepíteni,

nem rendőröket állítanak a tantestületek mellé.

Fontos pontja a törvényjavaslatnak és az azóta elhangzott kormányzati nyilatkozatoknak, hogy csak oda küldenek iskolaőrt, ahol azt igénylik. Tehát a helyi igényekre válaszolnak úgy, ahogyan ott szükséges. Nem a politika dönti majd el, hogy hol van szükség a biztonság megerősítésére és hol nincs – ahogyan ezt szirénhangok zengik -, hanem a helyi vezetők, akik ismerik a helyi viszonyokat, a saját intézményüket. Ne keverjük a szezont a fazonnal! Ne akarjuk szépen festett irodáinkból megmondani, hogy mire van szüksége egy általunk csak a közösségi médiából ismert iskolának.

Rendőrök jelenléte helyett olyan szakmailag felkészített rendészeti szerv létrehozása a cél, amely növeli a pedagógusok biztonságérzetét. Az iskolaőr szerepében és eszközeiben más, mint egy rendőr. Egyébként több iskola korábban is alkalmazott már sikerrel hasonló munkakörben kollégákat, akik segítették az iskola nyugodt működését. Persze aki nem látott még ilyen nehézségekkel küzdő iskolát, az nem tudja elképzelni, miről van szó…

Sajnos a témában megnyilvánuló szakemberek (vagy az önmagukat annak tartók) úgy tűnik, el sem olvasták a törvényjavaslatot és a hozzáfűzött nyilatkozatokat, hanem élből forgatják ki a törvénytervezetet. Holott a kormányzati illetékesek azóta is többször, hosszasan sorolták, hogy mi minden szolgálja a megelőzést: iskolapszichológusok, szociális segítők, pedagógus-továbbképzések, digitális gyermekvédelmi stratégia, amely „kiterjed a resztoratív sérelemkezelés iskolai elterjesztésére is”. Mindezen célokat szolgálják a tanodák, a mentálhigiénés alapképzés pedagógusok számára és még egy sor egyéb intézkedés.

Miért is fontos, hogy a helyzetet jól ismerők alkossanak véleményt az ügyről? Ahogy Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos fogalmaz: „Sokkal jobban megértenénk ezt, ha egy órát eltöltenénk egy nyomorban élő településen, különösen, ha egy ott otthonosan mozgó kísérőnk is akadna”.

Éppen ezt a tájékozatlanságot tartom problémának. Sok a területet csak egy perspektívából ismerő szakember (vagy éppen olyan, aki életében nem látott még hátrányos helyzetű családot), akinek csak elképzelései vannak az tanárbántalmazásról. Az általuk hangoztatott féligazságok inkább ártanak a helyzet kezelésének és hátráltatják azt a szándékot, hogy egy tanár ne legyen kiszolgáltatva agresszív önbíráskodó szülőknek vagy koruknál fizikailag jóval érettebb kamaszoknak. Persze a hátráltatás érthető, hiszen abban a korban élünk, amikor az Egyesült Államokban a rend őrei hol a rendet tartják fenn, hol pedig a rendbontók oldalára állnak. Mindeközben Magyarországon senki nem állította, hogy minden iskolába iskolaőr kell, és ez a pedagógia Szent Grálja.

Vecsei Miklós – akinél kevesen ismerik jobban a problémát – azt mondja:

„Pedagógusként én is a pedagógiai módszerekben hiszek. Remélem, eljutunk oda, hogy minden iskolában lesz ehhez is elegendő eszköz és tudás, addig azonban fontos kompromisszum lehet az iskolaőrség”.

Egy kompromisszum, ahogyan mondta. Az iskolaőrök tervezett felkészítéséből is kitűnik a kompromisszumok felé igazodás, hiszen tartalmazni fog pedagógiai, pszichológiai és rendvédelmi ismereteket egyaránt. Az ötszáz iskola pedig elvi döntés, nem kőbe vésett szám. Az sem igaz, hogy ha a gyerek erőszakos, akkor azonnal elveszik a családtámogatásokat a szülőktől.

A törvényjavaslat figyelembe veszi azt az alapvetést, hogy a gyermek elsődleges szocializációs tere a család.

A törvényalkotók jól tudják, hogy ha a család azzal az üzenettel indítja útnak a gyereket, hogy viselkedjen jól (ne kövessen el bűncselekményt…), annak nagyobb hatása van, mint bármilyen más beavatkozásnak.

A számítógépük képernyője mögül hangoskodó jogvédők, iskolai konfliktust sosem látott szakemberek, pedagógusi tapasztalat nélkül tanárokért aggódó megmondóemberek nem figyelnek a kormányzati illetékesek szavaira, vagy talán nem is érdekli őket a valóság.