„Nem normális, ha egy apa nem vesz részt a családja életében” – Interjú Léder Lászlóval

Apamítoszok, apaforradalom, apátlan társadalom és egy gyakorló apuka, aki egyben pszichológus is. Léder Lászlóval az apák megváltozott szerepéről beszélgettünk.

Léder László
2019. augusztus 19. Czefernek Léna

Fotó: www.lederlaszlo.com

Aki ismeri a munkásságát, tudja, hogy most megjelenő könyvét évek óta tartó kemény munka előzte meg. Nem titkolt célja, hogy a közbeszéd által eddig ismeretlen fogalom, az apátlan társadalom helyreálljon, az apák családi szerepének visszaállítása hazánkban is elkezdődhessen. Léder Lászlóval a Csendes Apa-forradalom kapcsán beszélgettünk.

Családháló: Fel tudja idézni azt a pillanatot, amikor eldőlt, hogy önnek az apaság témájával kell foglalkoznia, mint pszichológus? Amikor rájött, hogy ez egyfajta küldetés az életében?

Léder László: Igazából, már 1996 körül “megpróbáltam” a PHD témámat az apaság témájára kicserélni, még Kopp Mária professzor asszony mellett a Magatartástudományi Intézetben. Ez akkor adminisztratív okok miatt nem ment, de nem hagytam magam és kutattam a kérdést, ahol csak tudtam. Jól emlékszem, hogy amikor közel húsz évvel ezelőtt az interneten rátaláltam Matthias Matussek német író “apátlan társadalom” című könyvére, teljesen izgalomba jöttem. Hamarosan megkaptam és elolvastam az írását. Nagyon mély nyomott hagyott bennem. Ettől kezdve éreztem, hogy

ez az “én személyes ügyem”.

CSH: Egyre több helyen hallhatjuk, milyen fontos szerepe van a férfiaknak a gyermeknevelésben. A változás tehát megkezdődött, de mire elég ez jelenleg? Eljutnak az információk az érintettekhez? Hol tart most az apaforradalom?

L.L.: Évről évre ismertebb lesz a téma, és nagyon pozitív tapasztalataim vannak arról, hogy az érintett apák és anyák hogy fogadják az apa szerep átalakulását. Azt mondanám, hogy a többség tudja és érzi, hogy változtatni kell és nem normális, hogy egy apa nem vesz részt a saját családja életében, ezért inkább a

“hogyan változtassunk?”

a nagy kérdés. Én azt látom, hogy az egyének előbbre tartanak, mint a nagy rendszereink, mint például a munkakultúránk vagy az iskolarendszerünk. Az apaforradalomhoz újfajta és okos társadalmi megoldásokra lesz szükségünk.

CSH: Mi lesz, ha nem változik a jelenlegi gyakorlat, ahol az apák szükségszerűen kiszorulnak a családjuk életéből válás, pénzkeresés vagy rosszul berögzült társadalmi normák miatt?

L.L.: Azt hiszem, ez már ma is nagyon látványos.

A család menedzselése még két szülővel is embert próbáló feladat.

Ha úgymond, csak az egyikük van jelen, akkor az igazából “mission impossible” lesz. A szülőket tehát komolyan kell támogatni, mert az elmúlt száz évben megnőtt a rájuk háruló feladatok súlya.

Én ki merem jelenteni, hogy száz vagy százötven évvel ezelőtt egész egyszerűen könnyebb volt szülőnek lenni, a nagycsalád, a magas fokú otthoni munkavégzés és a kisközösségi lét miatt. Az egyéb civilizációs terhelésekről nem is szólva.

CSH: A számos apamítosz közül, amelyet könyvében bemutat, ki tudná emelni, melyik van leginkább káros hatással a családokra? Min kellene mindenképpen változtatni, hogy teljes családban felnövő, egészséges értékrenddel bíró gyermekek nevelődjenek, akik pozitív példát látva felkészülten, örömmel és felelősségteljesen vágnak bele a családalapításba?

L.L.: Az alapmítoszunkon kell legelőször változtatnunk, miszerint a családi élet és a gyermeknevelés igazából az anya feladata és természetesen egy hölgy ösztönösen ehhez jobban is ért.

Ez a mítosz lehetetlen terhet rak az anyákra és kiszakítja az apákat a család lelki életéből.

CSH: Mit tehetünk mi, anyák azért, hogy egy már meglévő helyzetben (ahol a férfi szükségszerűen kenyérkereső és keveset van otthon) mégis egyensúlyban tudjuk tartani a családot, a családfőt, a házasságunkat?

L.L.: Ez talán a legnehezebb feladat. Egy rossz rendszerben feltalálni magunkat. Ami nagyon fontos, hogy az apát valahogy visszacsempésszük a családi életbe. Sok pozitív példát látok: munkamániás férfiak egyszer csak “haza szoknak”, aztán alig várják, hogy a gyerekeikkel tölthessék az időt. Sok férfi pedig szíves örömest szabadulna a munka fogságából, ha megtehetné. A legtöbb, amit tehetünk, hogy anyaként hisszük és valljuk, az apa szerepe nem a pénzkereset. Sokszor látom, hogy családok

a fogyasztásuk csökkentésével

tudják apát visszaszerezni.

Kisebb autó, kisebb rezsi, közelebbi nyaralások és folytathatnám. Tehát komplex a kérdés. De a legfontosabb, ami apa és anya fejében él a “pénzkereső” apai szerepről. Ezen kell legelőször, sokszor türelemmel, fokozatosan és közösen változtatnunk.

CSH: Nem csupán vizet prédikál, hiszen jelenleg ön van otthon kislányával, s élményeiről rendszeresen posztol is bejegyzéseket a Facebookon. Megváltoztatta az eddig közösen eltöltött idő a nézőpontját a témában? Mit emelne ki, mint legfőbb tanulságot az apaszabadságból?

L.L.: Ami nagyon pozitív, hogy állandóan jelen vagyok a kislányaim életében. Természetesen nem 24 órán át, ez nem is lenne jó dolog, de nagyon sok az együtt eltöltött spontán idő. Amikor csak egymás közelében vagyunk, vagy csak úgy együtt csinálunk valamit. Teljesen másmilyen a kapcsolatunk, mintha csak időnként találkoznánk. Nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem én magam is. A másik oldalon pedig csak megerősített abban, milyen

“férfias” üzemmód az aktív apaság.

Amikor sokszor kialvatlanul is végig kell csinálni a napot, több dologra egyszerre figyelni, gyerekeket, kutyát, macskát, halakat szinte egy időben megetetni, gyerekeket naponta többször átöltöztetni stb. De mindez nekem édes teher, ha fogalmazhatok így.

CSH: Érdekelne a környezete reakciója arra, hogy úgy döntött, apaszabadságot vesz ki és otthon marad a kislányával! Hogyan reagáltak azok, akik ismerik eddigi munkásságát és céljait, és azok, akik előtt “csak” egy apuka, aki otthon maradt a gyermekével?

L.L.: A felszínen mindenki pozitívan nyilatkozott és azt hiszem őszintén is gondolták. Ma már talán nem annyira meglepő, ha egy apa van otthon a kicsivel. A másik oldalon viszont azt látom, hogy igazából még nincs ennek jól kialakult kultúrája.

Amikor munkamegkeresésekre azt válaszolom, hogy GYED-en vagyok sokan megsértődnek, azt gondolják, hogy ilyen “hülye szöveggel” akarom visszautasítani őket. Volt olyan kollégám, aki tudta ugyan, hogy GYED-en vagyok, de rendszeresen este 8 körül hívott. Amikor megmondtam neki, hogy mi ilyenkor fürdetünk és altatunk, akkor őszinte meglepetéssel mondta: ne haragudj, ez teljesen kiment a fejemből…

Szóval van még mit megszoknunk ezen, hogy ha apa van otthon a gyerekekkel, akkor ő sem ér rá mással foglalkozni!

CSH: Tudna olyan problémát említeni, ami kifejezetten a magyar társadalomra jellemző és megoldása fontos változást idézne elő az apátlan társadalom helyreállításában?

L.L.: Azt hiszem a már említett “dolgozó apa-jó apa” mítosz mellett a legfontosabb lenne a hazai válási gyakorlat megreformálása. Én magam a váltott elhelyezés híve vagyok, természetesen rugalmasan és a gyerekek érdekeit szem előtt tartva. Sajnos ebben szerintem Magyarország egy kicsit lemaradt. Nagyon sok országban már komolyan ügyelnek arra, hogy

a válás ne legyen apátlanító döntés.

Azt hiszem, ha ezen változtatnánk, mindenki csak nyerne vele, az apák, az anyák, a gyerekek és az unokáikat imádva szerető nagyszülők is.